Még pótol az állam a fűtésszámládba, de meddig?

Jövő év március 31-ig hatályban maradnak az energiaárakat korlátozó és kompenzáló rendelkezések, a polgároknak nem kell aggódniuk a téli energiaszámlák miatt – jelentette ki a szerdai kormányülés után Virgil Popescu energiaügyi miniszter, hozzátéve, a kormány már idén ősszel kidolgozza azt az eljárást, amellyel megóvja lakosságot az energiadrágulástól a március 31. utáni időszakban is.

Az országos energia-szabályozási ügynökség számításai szerint 16 milliárd lejjel terheli meg a költségvetést az energiaárak korlátozásáról és kompenzálásáról szóló rendelet alkalmazása. „Bármekkora is lesz az összeg, ki fogjuk fizetni” – tette hozzá az energiaügyi miniszter.

Elmondta továbbá, hogy többletadót készül kiróni a kormány az energiaellátási láncok összes szereplőjére, „jelenleg ugyanis csak az energiatermelőknek kell nagyobb adót fizetniük”, mondta. Az energiaügyi miniszter szerint nem érthető, miért kellene egy közvetítőnek néhány százalékos jutaléknál többet keresnie, „hiszen csak kereskedik az energiával, egyebet nem tesz.” Arra a kérdésre, hogy az energiaellátási láncok szereplőinek többletadóztatása hatályba lépne-e már szeptember elsejétől azt válaszolta, hogy az adókat nem az energiaügyi tárca, hanem a pénzügyminisztérium és az országos energia-szabályozási ügynökség (ANRE) szabja meg.

Arra a kérdésre, hogy miért nem emelték meg már korábban az energiaellátási láncok szereplőire kirótt adót, annak ellenére, hogy ezt a Szociáldemokrata Párt (PSD) már az év elején javasolta, a liberális párti Virgil Popescu kijelentette, a PNL mindig is támogatta ezt az intézkedést, de vélhetően az év első felében „nem lehetett gyakorlatba ültetni”.

Agerpres