Még marad a forróság

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap újabb hőségriadót adott ki az ország déli részére.

A szakemberek figyelmeztetnek, hogy a kánikula és a kellemetlen hőérzet hétfőn kiterjed az ország nyugati, déli és részben a keleti részére is. A csúcsértékek 34 és 37 fok között, a minimumok 18 és 23 fok között alakulnak.

A meteorológusok szerint kedden fokozódik és az egész ország területére kiterjed a kánikula, szerdán pedig főként a déli, keleti és részben az ország középső részén levő régiókat sújtja, írják az Agerpresen.

Hogyan birkózzunk meg a forrósággal?

A forró időjárás miatt a Hargita Megyei Prefektúra óvatosságra inti a lakosságot, és ad pár tanácsot, mit tehetünk annak érdekében, hogy könnyebben átvészeljük ezt az időszakot.

Azt javasolják, hogy kora reggel vagy este járkáljunk, lehetőleg árnyékos helyeken haladjunk, tartsunk pihenőt a séták között, és válasszuk az olyan útvonalakat, ahol van légkondicionáló berendezés (üzletek, nyilvános helyek). Kerüljük a tömeget, a napozást, a megerőltető fizikai megterhelést 11 és 18 óra között. Laza, vékony, világos színű ruhát, kalapot és napszemüveget viseljünk, amennyiben lehet.

A háziorvos nagy melegre, napozásra vonatkozó tanácsait itt találod.

Hogy mit együnk-igyunk? Arra buzdítanak, hogy naponta 1,5-2 liter folyadékot igyunk, ne túl hideget. Ez lehet víz, természetes gyümölcslé , langyos tea (bodza, kamilla, csalán), viszont a koffeintartalmú (kávé, tea, kóla) vagy a cukros (szénsavas üdítők) italokat kerüljük, figyelmeztetnek. Az alkoholos italok fogyasztását sem ajánlják, ugyanis ezek kiszárítják a szervezetet. A magas zsírtartalmú, állati erederű élelmiszereket is kerülni kell, helyette kiegyensúlyozott és változatos étrendre kell törekedni alacsony kalóriatartalmú termékekkel. A gyümölcsök és zöldségek dinnye, szilva paradicsom vagy joghurt például jó választás, sorolják.

Azt tanácsolják, tartsuk a kapcsolatot az idős emberekkel, érdeklődjünk az egészségük iránt, és nyújtsunk nekik segítséget, amikor csak szükségük van rá. Ha rendellenességet észlelünk, a baj legkisebb jelére is forduljunk háziorvoshoz.

Fontos az is, hogy ne hagyjuk a gyermekeket/állatokat egyedül az autóban.

A munkakörülmények javítása érdekében pedig a fizikai tevékenységeink intenzitását és ritmusát csökkentsük, váltogassuk a dinamikus és statikus tevékenységeket árnyékos vagy megfelelően szellőző helyeken.

Nemcsak a meleg, az esetleges tüzek kialakulása miatt is kell aggódni ebben az időszakban.

A tűzesetek megelőzésére a megyei vagy helyi tanácsok a veszélyeztett területeken speciális tűzmegelőzési programokat kell kidolgozzanak a következőképpen:

Az avar égetésére is fokozottan figyelni kell. Kizárólag szélcsendben, a nappali órákban szabad, ha az avar maximum 10 hektárnyi szántott sávokra van felosztva, és ha elszigeteltük az utaktól, épületektől, a szomszédos mezőgazdasági területektől, létesítményektől, erdőterületektől. Az égetés végéig biztosítani kell a felügyeletet és az esetleges tüzek eloltásánk lehetőségét.