Czine Vilmos – akit mindenki Pufi néven becéz – a csíksomlyói romatelepen született, jelenleg is ott él feleségével, Corinával és négy gyermekükkel. Nagytatája és nagymamája Székelykeresztúrról érkezett Csíksomlyóra, ahol lakást kaptak és letelepedtek, így ők voltak a Somlyó 33 első lakói. Utcaseprőkként dolgoztak, a telep pedig szép lassan, családról családra gyarapodott. Ahogy Pufi fogalmaz, gyakorlatilag az egész somlyói telep az ő nagyszüleitől származik, „itten mindenki rokonság”. Czine Vilmos Pufit somlyói otthonában Márkos Tamás fotóriporter, önkéntes kérdezte.

Czine Vilmos Pufi somlyói otthonában. Fotók: Márkos Tamás

Milyen az életetek itt, Somlyón? Milyen nehézségekkel, küzdelmekkel, kihívásokkal szembesültök nap mint nap?

Amióta leégtek a házak, azóta kicsit feljebb vagyunk. Miután leégtek a házak, adtak konténereket nekünk, de ezekben télen hideg van, bepenészesedik az aljuk, nagyon érződik a penész bent. Nem nagyon lehet megoldani alulról a konténerek szigetelését. Télen nagyon hidegek, nyáron pedig olyan meleg van, hogy nem lehet bent ülni, levegőt is alig lehet kapni bent.

Mi az, ami szerinted a lakhatás tekintetében jó irányba változott a telepen 2021 óta?

Az a jó, hogy most vannak vécék bent a házakban, fel vannak újítva a lakások, van fürdő és víz is van bevezetve. A barakkokkal (konténerek, szerk. megj.) viszont az a helyzet, hogy nem jó megoldás. Úgy kéne, hogy a konténereket elvigyék, s mi valahogy építsünk házakat a helyükre. 

Mondtuk már Enikő néninek is (Sógor Enikő alpolgármesternek, szerk. megj.), hogy valahogy csinálják úgy, hogy tudják elvinni a barakkokat. Mi nem kértük, hogy segítsenek, s szeretnénk, ha tudnánk magunknak csinálni egy kis szobát vagy kettőt, hogy tudjunk szobákban élni, nem barakkokban, amik bepimpósodnak, s nem lehet élni bennük.

Miért nem lehet megvásárolni a telket, amin a telep húzódik? Kinek a tulajdona és miért nem adja el?

Az a baj, hogy mi kértük a földet, de a tulajdonosa azt mondta, nem tudja eladni, mert a szomszédok nem engedik. Nem nagyon akarják eladni a területeket.

Milyen a viszonyotok a környéken lakókkal? Van, aki bejár a telepre? Van, akivel jó kapcsolatot ápoltok?

Nem nagyon van viszonyunk a környékbeliekkel, ők távolodnak tőlünk, mert cigányok vagyunk, és örökké csak a rosszat teszik elő, hogy rosszak a cigányok, mert ezt csinálnak, s azt csinálnak. Egyszer meg kéne ismerjék a cigányt, hogy milyen lelke van a cigánynak, s azután ítéljenek el. Ne ítélkezzenek, amíg nem ismernek minket, amíg nem jártak be ide, a telepre, hogy lássák: igenis, ez a cigány nem olyan, mint a többi – mert van cigányban is rossz és jó, mint ahogy van magyarban is rossz és jó.

Hogyan lehetne a környékbeli magyarokban tudatosítani, hogyan lehetne őket rávezetni, hogy rádöbbenjenek: az előítéleteik vagy képzeteik nem felelnek meg a valóságnak?

Az kéne, hogy jöjjenek be, most ugye megvan a Máltai Szeretet (a Máltai Szeretetszolgálat Somlyó utcai épülete – szerk. megj.), leülnénk, beszélnénk, hogy tudják eldönteni, a cigányban nemcsak a rosszindulat van meg, hanem van jó is benne. Most ugye ez a Máltai Szeretet megépült, ott lehetne kollaborálni, cigányok a magyarokkal, s ez nagyon jó volna.

Beszéltem korábban Székely Robival, a máltaisok vezetőjével és azt mondta: nekik is ez a céljuk. Nektek milyen változást hozott az életetekbe az ő jelenlétük?

Mióta a máltaisok ideköltöztek, nagyon nagy fejlődés van. Amikor a gyerekek jönnek haza az iskolából, ott meg tudják csinálni a házi feladataikat, a kicsi gyerekeket tanítják. Sokat javultunk, sokat javultak a gyerekek is. Másképp állnak az iskolához, a tanuláshoz, látszik, hogy tanulnak a gyerekek, nagyon jó jegyeik vannak. Amikor hazajönnek, az első dolguk bemenni a máltaiakhoz és megcsinálni a házi feladatokat.

Zoltán (Geréd Várhelyi Zoltán, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa– szerk. megj.) be szokott jönni, körbejárja a telepet és összeszedi a kicsi gyerekeket, beviszi őket a Máltaihoz rajzolni. Segítenek, ha valamilyen papírt, dokumentumot fénymásolni kell vagy kitölteni. Nagyon jó, hogy itt vannak, mert sokat segítenek.

Ha lenne rá lehetőséged, elköltöznél vagy ragaszkodnál ahhoz, hogy inkább itt maradj, a nehezebb körülmények ellenére is?

Ha lenne lehetőségem, hogy elköltözzek innen, Somlyóról, akkor 10-15 kilométeres körzetben elköltöznék. Azért, mert másképp növekedne fel a család. Sokkal intelligensebben nőne fel. Mert ugye, ha a cigány bekerül egy magyar faluba, akkor elkezd odaalakulni ahhoz, ahogy látja, hogy a többiek viselkednek. Nagyon szeretnék innen kiköltözni, de nincs lehetőség.

Járok külföldre dolgozni és próbálkozok, hogy tudjunk venni egy kis házat valahol. A kicsi pénzt, ami kerül onnan, próbáljuk félrerakni, hogy tudjam megvalósítani az álmunkat. Ha az Úr is úgy akarja, akkor lehet, hogy sikerülni fog. Nagyon sokan vagyunk, és úgy szeretném, hogy a családom kicsit civilizálódjon ki, kicsit másképp éljünk.

Miért olyan nehéz számotokra állandó munkát találni? Mi az akadálya szerinted?

Azért, amit mondtam az előbb is: először azt nézik, hogy cigány, s ebben nem bíznak meg a magyarok, mert ugye azt szokták mondani, hogy a cigány lop, nem üli meg a helyét, ha iszik, akkor verekedik. Ezért nem akarnak minket a magyarok felvenni dolgozni. Először az kéne, hogy ismerjék meg az embert, mert minden cigány nem egyforma.

Ez a baj, hogy először nem kiismerik a cigányt, hanem elítélik abban a pillanatban, ahogy odaér és azt mondja, jelentkezni szeretne a munkára. Azt válaszolják, hogy nincs munka, meg sem adják a lehetőséget.

Mi a helyzet a napszámos munkákkal? Úgy tudom, hogy az évnek csak bizonyos szakában van, és keveset is fizetnek, így nem lehet az összegből félretenni az év többi részére.

Úgy van, hogy kezdődik a pityókaszedés-szezon, ami augusztustól szeptemberig szokott menni, itt 100-120 lejt szoktak adni napjára úgy, hogy reggel 7-től este 6-ig dolgozunk. Ebből a pénzből pedig még meg kell venni a kaját is a mezőre, úgyhogy a pénz nem tart sokat. Vannak a telepről néhányan, akik rendszeresen kijárnak utcasepregetni, ezt a munkát a városháza szerezte nekik.

Vannak olyanok a felnőttek között, akik elkezdtek tanulni írni, olvasni, be fogják fejezni az iskolát, akár le is érettségiznek. Ez szerinted megnöveli az esélyét annak, hogy munkát találjanak, hogy alkalmazzák őket?

TŰZPRÓBA

Márkos Tamás fotóriporter Tűzpróba című, roma sorsokat és életképeket bemutató fotósorozatát 2021. december 10. és 2022. január 15. között – Erdély több más városa mellett – a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban is kiállították. A sorozat most olyan interjúkkal és portrékkal folytatódik, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk a csíksomlyói roma közösség elmúlt éveinek megpróbáltatásaiba és változásaiba. A 2021 januárjában bekövetkezett tűzeset és az azt követő időszak ugyanis olyan fontos társadalmi kérdéseket hozott a felszínre, amelyeknek következtetései és megoldásai nélkülözhetetlenek minden erdélyi közösség számára.

Elindult ez a Második esély program, ahová sokan beiratkoztunk. Mi, én és az asszonyom is a Székely Károlyba járunk (Székely Károly Szakközépiskola, Csíkszereda szerk. megj.), s még vagy öten a telepről, de többen beiratkoztak ide, a somlyói iskolába is.

Próbálnak, próbálunk fejlődni. Most ebben az évben én és Corina is végzünk, kiadják a diplomáinkat, és nagyon jó lesz. Büszke vagyok erre, hogy a sulit ki tudom járni, mert amíg gyerek voltam, mindig elbolyongtam a sulitól, de most büszke vagyok, hogy meglesz a tíz osztályunk.

Lehet, hogy így könnyebb lesz munkát is kapjunk. Vannak helyek, ahol kérdezik, hogy hány osztályod van, tudsz-e valamit, legalább tudsz-e írni, olvasni? Ez mind előny.

Mesélj kicsit a külföldi munkáról. Milyen távol lenni a családtól? Hogy minden évben el kell mennetek több hónapra?

Kicsit nehéz, hogy a családot itthon hagyjuk, de ki kell menjünk, mert ott többet fizetnek, mint itt, Hargita megyében. Úgy van, hogy egy hónapra kapunk 1.000-1.500 eurót – na, az már pénz. Rossz, hogy a családot itthon hagyjuk annyi időre, de muszáj, mert ha nem megyünk, télen nem lesz, amit együnk, abból a kicsi pénzből, amit a néptanács ad, nem tudunk megélni.

Körülbelül évente két-három hónapot szoktunk ott ülni, s utána hazajövünk, mert ugye a vágy hazavezeti a szülőt a családhoz. Ennél többet nem tud ülni az ember.

Ha választhatnál, bármilyen munkát végezhetnél, akkor legszívesebben mit dolgoznál nap mint nap?

Ha lenne alkalom rá, akkor kőművesként dolgoznék, az szerettem volna lenni. Amióta a barakkokat kezdtük csinálni, kezdtem is érteni hozzá.

És nem csak ahhoz, láttam, hogy saját erőből újítjátok fel egymás házait. Ilyen szempontból van egyfajta összetartás, egymást támogatjátok, segítitek?

Ha látjuk, hogy valamelyikünk nekifog házat építeni, akkor egymást besegítsük, múltkor is segítettem bátyámnak, felépítettük a házát téglából. Amikor rám jön a sor, hogy én is dolgozok a házzal, akkor jön ő is, visszasegíti nekem. Egymáson szoktunk segíteni.

Tehát összetartó a közösség. Vannak azért feszültségek? A gyerekek mondják néha, hogy a felnőtteknél előfordul a veszekedés. Kérdeztem, hogy mi a különbség a gyerekek és a felnőttek között, azt mondták: a gyerekek hamar kibékülnek, de a felnőttek nem. Erről mesélsz kicsit?

SEGÍTS, HOGY LEHESSEN JÁTSZÓTERÜK!

Ha segítenél valóra váltani a csíksomlyói romatelep gyermekeinek álmát és hozzájárulnál, hogy megépülhessen a játszóterük, várjuk adományodat a Máltai Szeretetszolgálat számlaszámára: RO52 BACX 0000 0030 2688 9037 (számlatulajdonos: Asociatia Serviciul de Ajutor Maltez in Romania Sucursala Miercurea Ciuc). Utalásnál a megjegyzésben kérjük feltüntetni: játszótér.

Megtörtént ugye a baleset, hogy begyúltak a házak, utána voltunk két évet az Arénában, s amikor visszaköltöztünk Somlyóra, előkerült egy olyan kis feszültség, hogy mintha eltávolodtunk volna egymástól. Most nem olyan a kapcsolat, mint amilyen a tűz előtt volt. Kicsit az emberek magaszeretiek lettek.

Az emberek most nem olyan barátságosak, nem úgy állunk össze beszélni, mint ahogy volt ezelőtt. Régebb bementünk mindegyik házba, leültünk, beszélgettünk, megittunk egy hűsítőt vagy egy kávét. Vannak, akik még mindig összefognak, de nem sokan.

Mi az, amit te szeretnél, hogy tudjanak rólatok a környékbeliek, a városbeliek? Milyen üzeneted van azok számára, akik nem ismernek titeket és ítélkeznek?

Egyszer is: ismerjék meg az embert, a cigányságot. Amikor megismernek minket, akkor tudnak véleményt mondani rólunk, akkor láthatják, hogy igenis, ennek a cigánynak jó szíve van, nem a hülyeségekben jár az esze, hanem odaáll a munkához, odaáll a családhoz. Ezt szeretnénk, hogy jöjjenek és mérjék fel a cigányokat, nézzék meg, hogy van jó cigány is, nem csak rossz.

Hogy jött a vallás az életedbe és hogyan változtatta meg az életedet?

Nekünk van ez a penticostal vallásunk (pünkösdizmus – szerk. megj.). Korábban sokat ittam, s az ember, amikor iszik, akkor a hülyeséget csinálja. Ahogy megtaláltuk János testvérünket, hívott minket, hogy menjünk, térjünk meg, mert ez az út jó, a jóra visz. Mi mentünk és megtértünk, azóta pedig az életünk nagyot változott.

Nem iszunk, nem csináljuk a hülyeségeket, mert van egy Istenünk, aki mindent lát, ő élő Isten, aki megváltoztatta az életünket, kiemelt minket a mocsokból. Kiemelt minket a halálból Jézus Krisztus, mert amíg mi a bűnt cselekedtük, addig meg voltunk halva. Kiemelt minket az életre, az életünket pedig a kezébe vette. Amikor őszintén imádkozunk hozzá, Ő meghallgat, meggyógyít. Mi hiszünk benne.

Az imaházban énekes vagyok Lajossal együtt. Először mindig felkészülünk, megtanuljuk az énekeket, utána énekeljük az imaházban. Ez nagyon jó, az embert megérinti, az éneklés a szolgálat egyik formája.

Úgy mondjuk, hogy ha egy próba jön ránk – valaki jön veszekedni, például –, akkor mi egyszer kell gondoljunk Jézus Krisztusra, hogy vele tudjuk legyőzni azt a próbát, azt a kihívást. Nem visszaszólunk, nem állunk le veszekedni – az a nyertes, aki békésen eljön és nem szól vissza.

Úgy szokták nálunk mondani, hogy evelen szenet öntök a fejére. Ha én nem szólok vissza, nem veszekedek vele, akkor ő addig beszél magában, míg megbánja, saját magától rájön, hogy lehet, csak megszokásból állt oda veszekedni, a másik ember nem is vétett neki.

Egy ideális világban milyen körülmények között szeretnél élni, mit szeretnél a családodnak?

Nem szoktam nagyot kívánni vagy nagyra vágyakozni, ahogy az imént is mondtam, egy kicsi házat szeretnék, ahol tudnánk lakni a családommal, egy kicsi udvart, hogy tudjak a családommal külön élni.