Még nem dőlt el, hogy ki lesz a „ház ura”.
archív felvétel
A Művelődési Ház igazgatói versenyvizsgáját megismétlik, miután az egyik pályázó – az első körben vesztes Elekes Gyula, jelenlegi igazgató – óvását elfogadták, közölte honlapján kedden a városháza.
Amint azt korábban megírtuk, a városháza mesteri diplomát kért, ami Elekes Gyulának nem volt, így eleve kizárták a versenyből. Így nyert első körben Vass Orsolya UFF-elnök, aki rendelkezett a kért végzettséggel.
A városvezetés megállapította, hogy a kulturális intézmények esetében a vezetői tisztségre pályázókra a törvény engedményt tartalmaz a pályázó végzettségét illetően, így a jelenlegi igazgató elutasítása megalapozatlannak bizonyult. Leellenőriztük: a 188/2009-es számú sürgősségi kormányrendelet valóban az alapfokú egyetemi végzettséget írja elő kötelező feltételként.
Elekes Gyula húsz éve vezeti az intézményt, 2019. november 30-án járt le a mandátuma, ezért volt szükség a versenyvizsga meghirdetésére 2020. március 2-án. Az állásra idén március 23-ig lehetett jelentkezni, és április 15-én hirdettek eredményt. Elekes április 16-án nyújtotta be óvását.
Direkt csinálták volna?
Hétfői közleményében a helyi RMDSZ egyenesen azzal vádolta a hivatalt, hogy „széleskörű meghirdetés nélkül, titkolózva, személyre szabott kritériumokkal nevezik ki a Művelődési Ház új vezetőjét (…), hogy Elekes Gyula ne tudja ismét megpályázni a tisztséget”.
A polgármesteri hivatal azzal magyarázta a bakit, hogy a közintézményekre vonatkozó törvényes feltételekkel készítette elő, és terjesztette az önkormányzati testület elé a kritériumrendszert, és állításuk szerint sem a tanácsosok, sem az érdekeltek/pályázók részéről nem érkezett kifogás a versenyvizsga időpontjáig. Az RMDSZ-frakció nevében Derzsi László helyi elnök viszont azt állította, hogy a februári tanácsülésen éppen ezért tartózkodtak a versenykiírás elfogadásakor.
Az utólagos jogi viták és értelmezések elkerülése érdekében a Művelődési Ház vezetői pozíciójára vonatkozó versenyvizsgát újra meg fogják hirdetni, figyelembe véve a végzettségre vonatkozó törvényi engedményt (szerk.megj.: nem kérik a mesteri diplomát, elég az alapfokú). Az eddigi jelentkezőkön kívül bárki más is jelentkezhet a versenyvizsgára, aki végzettség, tapasztalat alapján megfelel a tisztségre.