Még jelentkezhetsz az ingyen sofőrsulira

Január 24-éig pályázhatnak a sofőriskola költségeinek fedezésére a szerény anyagi körülmények között élő fiatalok, akiknek a munkavállalásnál vagy munkavégzésnél feltétel vagy előny a hajtási engedély, írják a szervező, a Közösségért Alapítvány közleményében.

A nyolcadik alkalommal meghirdetett programra 18-25 éves fiatalok pályázhatnak B, C, D kategóriájú – beleértve traktor, trolibusz és villamos – gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez.

Egy pályázó legtöbb 3.500 lej értékű anyagi támogatást nyerhet. Arról, hogy pontosan kik pályázhatnak és hogyan, itt olvashatsz többet.

A pályázatokat postán vagy online lehet benyújtani a január 24-ei határidőig, a jelentkezési űrlaphoz öt iratot kell mellékelni: motivációs levél, szociális helyzetfelmérés, mentor támogató nyilatkozata, árajánlat sofőriskolától, iskolai/tanulmányi igazolás.

A munkáltatói igazolás, egy civil szervezet vagy állami intézmény támogató nyilatkozata előnyt jelent.

A program eddigi hét kiírásában összesen 143 fiatal vizsgázott sikeresen B, C, D kategóriára, valamint átalakított személygépkocsira és mezőgazdasági vontatóra, további 41 fiatal pedig tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.