Még egyet nőhet a taxi ára és az eladott ANL-lakások száma

A hónap utolsó csütörtökén, július 28-án rendes havi tanácsülése lesz az udvarhelyi önkormányzati testületnek, melyre ötvenkilenc napirendi ponttal hívta össze a tanácsosokat a polgármester.

Ugyan már kétszer állítottak a taxiórákon, most újból kérték, hogy a nem áfa-fizető taxisok számára is megfelelő legyen, s úgy tűnik, ez lesz a végleges – áfa nélküli – felső díjhatár: kilométerenként legtöbb 4,54 lejbe kerülhet a nappali taxizás, az éjszakai szállítás 6,81 lejbe, az óránkénti várakozási díj pedig 45,4 lejbe. Arról, hogy miért állítottak már ennyiszer a taxiórákon, itt írtunk korábban.

Átszervezik a bölcsődei nevelést

az új, 2022/2023-as tanévtől kezdődően. Habár első látszatra úgy tűnt, hogy a korábbi egy helyszín helyett összesen öt napköziben lesz bölcsődei csoport, a városházától megtudtuk: valójában a Csillagvár napköziben marad a bölcsőde (négy csoport), a Ficánka, a Napsugár, a Kipi-Kopi és az Eszterlánc napközikben pedig egy-egy tipegőcsoport fog működni. Arra tesznek javaslatot egy új jogszabály alapján, hogy a bölcsődei nevelés az önkormányzattól átkerüljön a tanintézetekhez, és a város helyett a tanügyminisztérium legyen a fenntartójuk. Elfogadása esetén a tanácshatározat még nem lép jogerőre, amíg a tanfelügyelőség jóvá nem hagyja.

A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épülete éves bérleti díjának (330 ezer lej) elfogadása is napirenden szerepel. Ez az összeg a tavalyinak több mint másfélszerese, 2021-ben ugyanis 200 ezret fizetett a város.

Egyengetik, építik a városlakók útját

Kérésre tíz udvarhelyi lakos számára javasolnak 50 százalékos ingatlanadó-kedvezményt, összesen 1.286 lej összegben, melyet a minimálbér alatti jövedelemmel indokolnak.

Emellett a Szent János utcai pásztorháznak 14,55 köbméter fát ítélnek oda, ahogy az is napirenden szerepel, hogy a Templom utcában 29 méter gázvezetéket készül beszerelni a szolgáltató, a Malom utcában négyszintes, kereskedelmi földszintes lakótömböt építenének.

A város déli oldalán fekvő földutak felújítása, lekövezése is tárgya az egyik tanácshatározatnak, összesen 15 kilométernyi mezei utat újítanának fel, a Cserehát-Csalóka-Bethlenfalva zónában a mezőgazdasági területek és a Cekend-tető könnyebb megközelíthetőségéért. A hótalanítási közbeszerzéshez szükséges dokumentumokat is elfogadják. 

A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulásnak, a Hargita Víz Egyesületnek, a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulásnak kell befizetnie a tagsági díjat a városnak

37 ANL-lakás eladásához kéri a hivatal a testület jóváhagyását.

Díszpolgárság, Pro Urbe-díj még várhat?

A napirend utolsó pontjai közt szerepel még egy díszpolgári cím Tarlós István volt budapesti főpolgármesternek, illetve Pro Urbe-díjra javasolják Mészáros Ildikót, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola nyugalmazott tanárát, a Székely Dalegylet karmesterét, Bartók Lajos műépítészt és László Csabát, az Udvarhely Néptáncműhely alapítóját.

A városházától kapott információk szerint azonban elmaradhat az ezekről való döntés, és inkább az átadással egyidőben, augusztus 18-án történne. A visszavonáshoz a felterjesztőnek, vagyis Gálfi Árpád polgármesternek van joga.

Az önkormányzati testület július 28-án, csütörtökön 9 órától ülésezik a városháza Orbán Balázs termében.