Még egy inkubátorház lesz Udvarhelyen

A tervek szerint így fog kinézni az új inkubátorház.

Nyert a székelyudvarhelyi termelői inkubátorházra a város által leadott pályázat, amely kisiparosoknak és kézműveseknek adna helyet – tájékoztatott közleményben Derzsi László helyi tanácsos, a projekt ötletgazdája.

Érdeklődésünkre Jakab Attila városmenedzser pontosított: még nem száz százalékos, de a második elbírálási fázison is túl van a projekt, szerződéskötésre várnak. A gyulafehérvári központi fejlesztési ügynökségnél (ADR Centru) leadott 11 pályázat egyikéről van szó, 7 millió 310 ezer lej körüli a beruházás értéke, ennek fele az önrész, amelyet a megyei önkormányzat és a helyi önkormányzat egyenlő arányban vállalt fel.

A közlemény szerint pozitívan állt a kezdeményezéshez az inkubátorház jelenlegi vezetősége is, felvállalva az új létesítmény menedzsmentjét is. Érdeklődésünkre Szakács-Paál István igazgató megerősítette a hírt: vállalná, amennyiben megbízást kapna, mert „izgalmas és hatalmas” lehetőségnek tartja a projektet.

A tervek szerint a létesítmény a Budvár utcában valósulna meg, azon a 3,5 hektáros telken, amit az ortodox egyháztól vettek meg, ebből 1,5 hektárt szánnak a projektre, ami a főépület mellett 15 egységet (leendő műhelyt) és a parkolót foglalna magába – mondta még a városmenedzser.

A tervek elkészítése és a dokumentáció összeállítása mellett szükséges volt a vállalkozói igények felmérése, amelyet a Nagy György vezette Udvarhelyi Kis- és Középvállalkozások Szövetsége, valamint a REGA Régiókutató Egyesület, dr. Geréb László főiskolai docens koordinálása alatt végzett el.