Még bírja a kórház, de meddig?

Legalább 4 mentőautó állt sorban hétfőn a sürgősség előtt.
fotó: Komoróczy Zsolt és Geréb László Facebook-oldala

Visszasírja azt az időszakot, amikor a székelyudvarhelyi városi kórház COVID-19 háttérkórházként működhetett – nyilatkozza Borka-Balás Attila kórházmenedzser arra a kérdésünkre, hogy milyen állapotok vannak most, a negyedik hullámban az általa vezetett intézményben.

Nagy előrelépés történt a negyedik hullámra felkészülésben, ennek ellenére eljöhet az a pillanat, amikor az oxigénes ágyak elfogynak. Ez a valóság – mondja Zörgő Noémi, a kórház sajtószóvivője.

A kórház technikailag és személyzeti szempontból közelíti a kapacitása végét. Ha így folytatódik, hamarosan el kell döntenünk, ki maradhat életben és ki hal meg. A megelőzéssel lehet most segíteni – állítja  kórházi forrásunk.

Az orvosoknak hamarosan el kell dönteniük, ki marad életben és ki hal meg – erősíti meg a fentieket Tar Gyöngyi, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője az RTL Klub híradójának hétfőn.

Oltassátok be magatokat – kéri a Facebookon Bekő-Fóri Zenkő színész, aki kedden jött ki a kórházból, ahol a sürgősség fölötti teremben napokig feküdt, és közelről láthatta az orvosok és a betegek harcát az életért. A színésznő telefonon beszámolt arról, hogy „folyamatosan 1-2 mentőautó áll a sürgősség előtt koronás betegekkel, onnan lehet tudni, hogy koronavírusos-e a beteg, hogy a személyzet szkafanderben van és rádiótelefonon kiabál: oxigén kell, 65-ös a szaturáció! Ez nagyon kevés egyébként. A bácsi nem mozog – és tényleg nem mozgott a bácsi, ott halt meg a mentőben”.

Bergamo tavaly, csak rosszabbak a feltételek

Komoly vihart kavart a Facebookon két közismert udvarhelyi, Komoróczy Zsolt és Geréb László bejegyzése hétfő este. Mindketten azt tematizálták, hogy nem megfelelően kezelik a járványhelyzetet az illetékesek, illetve rossz tendenciák vannak a kórházban.

Mint székelyudvarhelyi lakos kérdezem, hogy idén tavasztól őszig milyen beszerzések, fejlesztések voltak a negyedik hullámra való felkészülésben? Idén hány új ágyat láttak el oxigénnel? Hány új intenzív terápiás ágyat szereltek fel? Lesz itt is kórháztűz? Van az összes épületre kiterjedő tűzvédelmi engedélye a kórháznak? Szabadok a menekülési útvonalak? Kiképezték a személyzetet egy ilyen esetre? Muzsikára volt idő tavasszal/nyáron – akkor sem értettem, hogy kerül a csizma az asztalra. A sorban álló mentőautók képe ma délután készült, a kórházi dolgozók pedig azt mondják nincs több oxigénes ágy, ott fuldokolnak a betegek” – posztolta Komoróczy Zsolt a közösségi oldalon hétfő este. 

Mind Geréb, mind Komoróczy, mind pedig a náluk sűrűn kommentelő és a megelőzési, kezelési tervet számon kérő Hajdó Csaba a polgármester által létrehozott helyi válságstáb tagjai voltak tavaly tavasszal, részt vettek az új lélegeztetőgépek beszerzésében és lobbival, különféle taktikákkal érték el társaikkal együtt azt, hogy lehessen a kórházban kérésre teszteltetni. Nem teljesen kívülálló személyek tehát.

Ugyanaznap, pár perccel a megosztásuk előtt egy harmadik forrásból, offline értesültem arról, hogy „ugyanott tartunk, mint tavaly Bergamo, csak rosszabbak nálunk a feltételek”, a koronavírus által megtizedelt olasz régió, teljesen ki vannak bukva az orvosok attól a lehetőségtől, hogy hamarosan nekik kell eldönteniük, ki maradhat életben, mert a betegek nagy száma miatt fogytán vannak a kórház kapacitásai mind humánerőforrás, mind a technikai felszereltség területén.

Miért is ne lenne így annyi mentő a kórház előtt?!!! Akármennyi oxigénes ágy lenne, ha így haladunk úgysem lesz elég… és még nem beszélünk a szakszemélyzetről, akiket nem lehet osztódással szaporítani és az erejük is véges!” – írta hozzászólásában a kórház fertőző osztályának főorvosa, dr. Bíró Judit.

A kommentelők egy része nem jut tovább a bűnbakképzésnél, hogy ki hol rontotta el a koronavírusjárvány kezelését: a város, a kórház, a kormány. Leginkább arra jutnak, hogy a kormány – a kormány nem udvarhelyi, nincs az egyik vagy másik oldalon lamentáló hozzászólók között, se megvédeni nem tudja magát, se visszatámadni, lehet szidni. Csakhogy az nem segít. Azok jutnak dűlőre a megoldási javaslatokban, akiket érint ez a dolog: az orvosok.

A megelőzés, az oltás, a tömeg kerülése, a maszk viselése segíthetne.

A kórházban fekvő betegek 87 százaléka nincs beoltva, az intenzív osztályon, ahol 5 intubált beteg fekszik, egy beoltott ember sincs, a teljes időszak alatt, vagyis január 4. óta, mióta városunkban is elérhető az oltás, egyetlen beoltott, súlyos társbetegségekkel és szövődményekkel rendelkező páciens halt meg, az összes többi elhunyt beoltatlan volt – válaszolja Zörgő Noémi az erre vonatkozó kérdéseinkre, amelyeket a hozzászólók vagy oltásszkeptikus ismerőseink is rendre feltesznek.

A szintén nagy betegszámmal küszködő csíkszeredai megyei kórház arról számol be, hogy betegeik 89 százaléka beoltatlan. A szakirodalom is hasonló arányról beszél: a beoltottak mintegy 90 százalékát „védi meg a kórházi kezeléstől” az oltás, ez azt jelenti, hogy százból kilencven ember nem kapja el vagy enyhébb tünetekkel átvészeli a betegséget, tíz súlyos állapotba kerülhet. Ez a válasz arra, hogy hát oltottak is elkapják és kórházba kerülnek.

– Aki teheti, oltassa be magát, ne tartsák meg a rendezvényeket, tegyék fel a maszkot az emberek. Amit tudok, megteszem. Éjt nappallá téve dolgozunk – mondja egy orvos. Egy adott pillanatban megjegyzi: „Nem akarok részt venni ebben a tömeggyilkosságban”, azaz abban, hogy felnőtt emberek, tanárok, szülők, rendőrök, lelkészek tehetetlenül nézik, hogy a többségében beoltatlan fiatalok ezrével vesznek részt a gólyabálokon, a rendezvényeken, legyen az lakodalom vagy templomi szertartás, maszk nélkül zsúfolódnak az emberek.

Telefonon keresem ezzel kapcsolatban a kórház illetékeseit: Borka-Balás Attila menedzsert, Zörgő Noémi sajtószóvivőt és dr. Szöllősi Attila orvosigazgatót. Az előbbi kettővel sikerül beszélni.

Ha kell, mi kongatjuk a harangot, ne tessék félni!

– jelenti ki a kórházmenedzser, aki szerint nem kell felülni mindenféle hozzá nem értő kommentnek, és aki nem érti, hogy értelmes emberek miért tesznek ilyet: egy képből, egy pillanatnyi állapotból hosszú távú következtetéseket levonni. Bármely pillanatban előfordulhat, hogy véletlenül három mentőautó áll egymás után. Ahhoz képest, hogy mi van az országban, hogy 8-10-esével vannak a kórházak előtt, itt csak 3 mentő áll. Arra nem kapok konkrét választ, hogy miért állnak a sorban, a kórházigazgató által mondottakból azt szűröm le, hogy szerinte túl gyorsan érkeznek be a betegek, előfordul, hogy nem tudják elég gyorsan tesztelni és elhelyezni őket az osztályokon.

Nem lehet több gond, mint a tavaly, amennyi volt! Tavaly egy adott pillanatban 168 kovidos betegünk volt bent, összesen 150 oxigénnel ellátott ágyunk van, jelenleg 100 körüli a kovidos betegszám, és nem minden kovidos beteg igényel oxigénes támogatást. A legrosszabb esetben visszaállunk a teljes kovidellátásra. Ami nehezíti most dolgunkat, hogy a 100 kovidos betegen kívül még van 300 nem kovidos is, folyamatosan meg kell oldani az elkülönítést” – jelenti ki kórházmenedzser.

Különösebb fejlesztés nem volt, egyrészt amiatt, hogy az államelnök a 30 százalékos védettségnél már kikiáltotta, hogy mekkora siker az oltáskampány, holott ez nem volt igaz, nem beszélve Székelyföldről, ahol még alacsonyabb, körülbelül 20 százalékos az átoltottság – terel picit a menedzser is, amikor a fejlesztésekről kérdezem.

Jeleztük az év elején, hogy a 3 millió lejes központi költségvetésből dolgozik úgy, hogy 3,7 millió lejes adósságot húz magával még a régi menedzser időszakából. A 3,7 millió lejt törlesztettük, a gyógyszer- és élelmiszerellátásban akadály nem történt. Különösebb egyéb fejlesztésre nem volt lehetőség, mivel nem volt hozzá keret sem, a 3 millió lejt szinte hiánytalanul el tudjuk költeni az év végéig. Amikor az előző hullám lejárt, arra koncentráltunk, hogy tudjanak elmenni a munkatársak pihenni egy kicsit szabadságra” – magyarázza az igazgató.

Hozzáteszi: az oxigénellátásban nem történt más változás, mint egy olcsóbb beszállítótól vásárolja az intézmény az oxigént.

Arra a kérdésre, hogy a többi beteggel ez esetben mi lesz, a menedzser azt válaszolta, hogy hazaengedik vagy helyet keresnek más kórházban. De egyelőre nem aktuális szerinte ez a kérdés.

– El tudják-e jelenleg látni a betegeket?
– Igen.
– Az oxigénellátással lehetnek problémák…?
– Nincs probléma.

Ugyanezt állítja Zörgő Noémi is, az intézmény sajtószóvivője, aki szerint több technikai, személyi fejlesztés történt a kórházban. Ő az oxigénellátásban azt látja fontos változásnak, hogy a beszállító garantálja, hogy eleget tud tenni a megnövekedett igényeknek. A személyzeti fejlesztésről forrásaink szerint csak a felmondott, nyugdíjazott kollégákat pótolták, illetve az ideiglenes szerződéssel dolgozókkal véglegesítették a munkakapcsolatot.

Attól félnek az orvosok, hogy hamarosan el kell dönteniük, hogy kit hagynak életben – kezdem a kérdést, de be sem fejezem, érkezik a válasz.

Igen, ez a valóság. A kórház oxigénellátásával nincs semmi probléma, van oxigén, minden olyan ágynál, ahol oxigénellátás van, működik az infrastruktúra, új beszállítóval kötöttünk a nyáron szerződést, amely garantálja azt, hogy bármekkora igény esetén növelni tudja a beszállítási kapacitását. Ilyen téren hatalmas előrelépés történt a negyedik hullámra felkészülésben, de ennek ellenére eljöhet az a pillanat, amikor az oxigénes ágyak elfogynak. Ugyanúgy, ahogy más országokban, más városokban, Udvarhelyen is eljöhet ez a helyzet!

Egy hét alatt 76-ról 106-ra nőtt a kórházban fekvő koronavírusos betegek száma a székelyudvarhelyi városi kórházban. Az intenzív osztály folyamatosan tele van, 5 beteg intubált jelenleg.

A betegek 87 százaléka beoltatlan, egy beoltott beteg vesztette eddig az életét január óta a koronavírus miatt.

„Napról napra több az elhanyagolt állapotban levő koronavírusos beteg, mert nem hitte, nem fordult orvoshoz, ezért sokat kivárt” – ez nehezíti, hogy a jelenlegi állapotot, vagyis azt, hogy a nem kovidos betegeket is el tudják látni, fenn lehessen tartani. Április óta a székelyudvarhelyi városi kórház nem háttérkórház. Van kovidos és nem kovidos sürgősség, az osztályokon kovidos és nem kovidos ügyeleti vonal. Azt szeretnénk, ha ezt fenn lehetne tartani.

– Vannak még tartalékok, nincs kihasználva a teljes kapacitása a kórháznak. Az, hogy még mennyi van hátra, amíg ezt elérjük, attól függ, hogy mely nem koronavírusos betegeknek fenntartott osztályokat tudják bevonni a kovidos betegek ellátásába, és a helyzet mit kér, hogy melyik osztály legyen. Már más kórházakból jön olyan beteg, ahol nem tudják ellátni. Például Csíkszeredából – tudom meg a sajtószóvivő erre vonatkozó kérdésekre adott válaszaiból.