Még nem adták át az új csillagvizsgálót és környékét, de végéhez közelednek a munkálatok. Emőke kolléganőm úgy döntött, megkérdezi az illetékeseket, mit kell tudni a projektről, pénzekről, határidőkről, hasonlókról. Anyaga itt olvasható. Rám pedig az a feladat hárult, hogy a helyszínen körbenézzek.
A nemrégiben lebontott benzinkút szomszédságából indul felfele a lépcsősor a sziklagerincen. A régi betonlépcsők új burkolást kaptak. Picit furcsa az összkép, mert világos pöttyök jelzik, hogy a függőleges térkőelemek csavarokkal is oda lettek fogatva. Jól tették, hogy odafogatták, gondolom magamban, bizonyára nagyobb munka és költség részükről, de legalább nem fogunk levált és ledőlt elemeket látni egy-két évvel a garancia lejárta után.
Később, mikor a munkálatvezetővel beszélgetek, és megkérdem, hogy miért nem festették le betonszürkére a csavarok végét, elmeséli, hogy ők lefestették, pontosan olyan árnyalatra, amilyen akkor volt a beton. Csakhogy azóta tél lett, jött a csapadék, nedvesebb lett a föld és a beton, és besötétült a beton, a festék pedig nem. Tanulság: a nedves beton színére kell festeni a csavarokat. Fotósuliban azt tanultuk, hogy világos háttéren a sötét foltok nem annyira feltűnőek, mint sötéten a világosak, tehát szárazságban nem lenne ennyira feltűnő a sötét csavarfej, mint nedves időben a világos. Ez persze csak addig, míg az idő vasfoga ki nem kezdi az árnyalatokat. Mert pár éven belül úgyis természetesen egybe fog mosódni az egész.
A lépcsőnél még van egy észrevételem, ezek a nagy egybeöntött lépcsőfokok eléggé csúszósak, főként, ha zúzmarásak. Ezekkel vagy kezdeni kellene valamit, hogy ne csússzanak, vagy tudatosítani a látogatókkal, hogy veszélyesek. Például táblákat kirakni, hogy minimum párban szabad itt sétálni. Hogy ha egyik megcsúszik, és beveri a fejét a lépcsőfokba, akkor a másik tudja kihívni a mentőket.
Felfelé menet az is látszik, hogy még át sem adták a helyet, máris elkezdődött a rongálás. Tudom, hogy a graffiti az egyféle művészeti ág, ezt tiszteletben is tartom, de azt is tiszteletben tartom, ha mások szerint egy fiatal graffitiművész testének egy léccel való kitetoválása is lehet (harc)művészeti ág, és annak is meglehet a szépsége és a fontossága. A társadalom képes szeretni az olyan graffitiket, amelyek esztétikusak, vagy amelyeknek mondanivalójuk van, vagy olyan üzenetük, ami legalább megmosolyogtat. De azt, hogy egy gagyi, unalmas, semmitmondó tag-et felfújjál egy festékszóróval a falra, a szemeteskukára, bármire, hogy majd valaki órákon keresztül kínlódjon, hogy lemossa, azt már nehezebb művészetnek látni, inkább rongálásnak tekintik. Ha már alkotsz valamit, alkoss olyat, amit rajtad kívül legalább egy ember értékel. Mert ez, a kukák aláírása, ez a székely átlagember szemében nem művészet, csak egyszerűen genyaság.
És az is az, mikor szétköpködöd a szotyihéjakat egy pad körül, s otthagyod. Ki fog jönni utánad sepregetni? Anyukád? Vagy a kivitelező cégnek a munkása, aki takarítás közben anyukádra gondol hatalmas szeretettel?
És íme, itt a léc is, amivel egy önjelölt graffitiművésznek meg lehetne tanítani azt, amit az apja elfelejtett. Ezek a lécek csavarral vannak bentről odafogatva a kukákhoz. Maguktól nehezen törnek le a csavarok, valaki rásegíthetett. De ez semmi. A munkálatvezető később elmeséli, hogy a fiatalok mindent megtettek, hogy megtalálják, mit lehet tönkretenni. A fémpalló kemény csövein addig „dolgoztak”, míg sikerült meghajlítsák őket valahogy, a lámpatesteket bedobálták az oldalba, a frissen felvitt nemesvakolatba belekarcoltak. Mintha mindvégig ellenük dolgoztak volna, az volt az érzésük a kivitelező alkalmazottainak.
Ha már itt járok, benézek a mauzóleumba is. Enyhén feketedő falak, az oltárszerű asztalon román zászló, rajta szentkép és egy fél marék aprópénz.
Amint felér az ember a gerincre, elindulhat a fémszerkezetű pallón, amit nevezhetünk lombkorona-sétánynak is, egy kis jóindulattal. A fémösvény jól el van készítve, masszívnak tűnik. Csak kicsit felesleges pénzkidobásnak. Ebből a mennyiségű vasból lehetett volna minimum három gyalogos hidat építeni a Küküllőn át. Vagy akár egy kisebb autós hidat. Vagy egy iskolának sporttermet. Vagy egy uszodának a vázát. Vagy bármit, ami hasznos. Ez a modern, pályázós világ egyik legnagyobb butasága, hogy nem arra lehet pénzt kérni, amire kellene, hanem arra, amire épp adnak. Mi például iskolát kell, hogy építsünk, de évek óta nincs kiírva pályázat iskolaépítésre. De van kiírva másra, például zöld tudatosításra, ezért most mindenki lombkorona-sétányt épít.
A lombkorona-sétányon hosszan egy tematikus ösvény bontakozik ki. Ennek az első táblája az állatokról szól. Nehéz ellenben elképzelned, hogy a tábla mögül kinézve állatokat fogsz látni, annyira uralja a kilátást az Ikos épülete. Jó, persze, manapság már azon sem lepődünk meg, ha az Ikos előtt a buszmegállóban a medvék és nyulak várják a boldogfalvi buszt, és Medve félrelöki Nyuszikát, hogy hamarabb szálljon fel, de azért ezt a táblát lehetett volna picit hátrébb tenni, ahol dúsabb a növényzet, és sokkal természetközelibb hangulat van. Mert itt csak azt juttatja eszembe, hogy kellett valami ok, hogy lehívhassuk a pénzt, és csak ennyi jutott valakinek az eszébe.
Az elmúlt évtizedben rengeteg olyan tematikus ösvényt láttam hazánk hegyeiben, ami csak arról szólt, hogy valamelyik szervezet megpályázott x ezer lejt valamelyik pályázaton, annak feléből összerittyentettek pár színes táblát, s a maradék pénzt félretették más célokra. Vagy zsebretették. Vannak jól kitalált és izgalmas tematikus ösvények is, de a javuk egy kaptafára húzott unalmas, semmitmondó ismétlés, és természetbe kihordott szemét. Teli van a természet rothadó, szétmálló, olvashatatlan, egy szóval gazdátlan táblákkal, amelyek csak addig érdekelték a „gazdájukat”, amíg jött az a pár ezer lej. Kíváncsi vagyok, hogy ezek a táblák öt év múlva milyen állapotban lesznek, és kit fog érdekelni rajtuk a napfakított mókus.
Amint tovább megyünk a sétányon, egy temetőt látunk, amivel egyvonalban kisebb műanyag táblák jelennek meg, a legtöbbjükön városunk legnagyobb emberei. Egy helyismerettel nem rendelkező látogatónak az lehet az érzése, hogy a háttérben lévő egyen-sírokban ezek a híres emberek nyugszanak. De nem, a háttérben lévő sírok a román katonák emlékére lettek állítva, s a sétányon lévő híres emberek máshol vannak eltemetve.
Az emberes táblákon kívül még van egy-két olyan tábla is, amin épületek vagy egyéb más jellegzetes udvarhelyi dolog található. Minden tábla még nincs felszerelve, mondja a munkálatvezető. S amik fel vannak, azok sincsenek jól megcsinálva, mondom neki, az előbb egyiknek a Braille-írásán végighúztam az ujjam, s a ráfagyott dérrel együtt a kidudorodó pöttyök is lejöttek. Aztán nézegettem a táblákat, a felének már károsodott a pöttyözete. A munkálatvezető maga is kipróbálja, s letörli egy tábla írásának a felét.