Még a mikrofon is a költségvetést várja

Fotók: PÁL EDIT ÉVA

A 2024-es költségvetés valóban lekerült a február 12-ei rendkívüli tanácsülés napirendjéről, meg még egy dolog, de minden egyéb el lett fogadva. Szinte azt lehet mondani, hogy az ülés nyugalmasan, kissé unalmasan telt el. 

Szinte.

Még addig békések voltak a kedélyek, míg Major Sándor ülésvezető 9 óra 3 perckor egy, a 127-es zsoltárból származó igével megnyitotta az ülést. De utána Benedek Árpád Csaba RMDSZ-es képviselő lépett a mikrofonhoz, aki két hónap után megkapta az általa kért adatokat arról, hogy 2017 és 2022 között mennyi pénzt hívott le európai uniós alapokból a város. A tanácsos felhozta, hogy tavaly decemberben a polgármester tett egy olyan kijelentést, miszerint 500 millió lejt, egészen pontosan 110 millió eurót hívott le a polgármesteri hivatal az utóbbi hét évben. „Azt gondoltam, hogy a polgármester úr elszólta magát […] Azt gondoltam, néhány napon belül ennek tudatában elnézést fog kérni. De nem ez történt, hanem folytatódott a maszatolás. Hisz a következő napokban megjelent Facebookon és más felületeken, hogy 500, sőt 550 millióig is feltornázták, amit lehívott a város”, magyarázta. 

Szerinte a Holdról is látszott, hogy semmi köze ezeknek az összegeknek a lehívott pénzhez. Végül szombaton, február 10-én kapott választ az RMDSZ-es képviselő – az ülés után megtudtuk tőle, hogy még december 15-én kérte írásban az adatokat – ezek alapján a lehívott összeg nem éri el hat év alatt, 2017 és 2022 között a 13 millió lejt. 

Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy az 500 milliót elérjük 2023-ban, december 31-ig le kellett volna hívniuk 487 millió lejt. 

Tekintve, hogy december 15-én kérte ki az adatokat, a tavalyi évre vonatkozóan még nincsenek számai, mondta el telefonon kérdésünkre Benedek Árpád Csaba a tanácsülés után. A 487-ből viszont még levonhatunk 73-at, tudtuk meg tőle, mivel a tavaly év végén a városháza 73 millió lejt igényelt vissza az európai uniós projektjeire. Az erről szóló táblázatokban viszont nincs az feltüntetve, hogy mind vissza is kapták volna, de tegyük fel hogy igen, szóval további 414 millió lej kerestetik. A képviselő szerint a polgármester úr nagy valószínűséggel kért egy táblázatot, amiben leírták, hogy mire pályáztak, és a két fogalmat összetévesztette, „ezért lett volna korrekt azt mondania, hogy elnézést, tévedtem. Tévedni emberi dolog. Én pedig nem szeretem, ha hülyének néznek, főleg nem a számok világában.”

A tanácsülésre visszakanyarodva, 

Benedek felszólalására a polgámester azt felelte, nem a számadatokra kíváncsiak a város lakosai, hanem megvalósult pályázatokra, kézzelfogható eredményekre. 

A jegyző megállapította, hogy döntésképes a testület, mert 17-ből 14-en vannak jelen, Dávid Endre, Godra Zsolt és Péter Balázs nem vettek részt az ülésen. Venczel Attila elmondta, hogy lekerült a napirendről a költségvetés, mivel nem rendelkezett a tervezet szakbizottsági jelentésekkel, illetve a 4-es napirendi pontnak is kampó – a Csalóka zónában az elektromos hálózat bővítését érintő beruházás –, mert a napirendre tűzéséhez előbb el kell hogy legyen fogadva a költségvetés. 

A két kiegészítést tartalmazó napirendet hamar el is fogadták, aztán jött egy rövid 

mikrofonpróba.

Lassan külön anyagot is megérnek azok a mikoronok, amelyekbe a pódiumon ülők beszélni próbálnak. Hol szakadozik a hangjuk, ezért a mondat fele nem érthető, máskor be sem kapcsolnak, ami miatt nélkülük kísérelnek meg beszélni az asztalnál ülők. Ennek rendre az az eredménye, hogy a terem csodálatos akusztikája miatt utólag a hang és videófelvételeken alig lehet érteni, miről van szó. A tanácsosok is egyetérthetnek velünk, ők is elégedetlenkedtek, „benne van már a költségvetésben? Legyen benne légyszi!” – kéri az egyik tanácstag. A polgármester szerint a mikrofon is a költségvetést várja. 

Gálfi a visszavágóban a képviselők hozzáállásán méltatlankodott egy sort, mivel szerinte túl gyakran hiányoznak az ülésekről. Név szerint a gyakori hiányzók közt Dávid Endrét, Péter Balázst és Godra Zsoltot említette, akik pont nem voltak jelen. Szerinte a távolmaradásuk miatt jelenik meg úgy a médiában, hogy a hivatal nem végzi jól a dolgát, nem küldik ki idejében a kért információkat, dokumentumokat.

Major Sándor ülésvetető szerint díjat kéne adni annak, aki minden ülésen ott volt. 

Benedek Árpád Csaba sétált újra a mikrofonhoz, ő is szóvá teszi azt, amit pénteken Godra Zsolt, hogy milyen módon lett kifüggesztve a költségvetés, és ha az valóban ki lett téve január 12-én, akkor 27-én, amikor kérték a tanácsülésen, miért nem szólt nekik senki, hogy már közzétették.

Bevédte hiányzó kollégáit, mondván,  „az embereknek van munkahelyük, netalán még több száz embernek fizetést is kell adjanak a hónap végén, és nem mindenki arra van felkészülve, hogy  mikor önnek jól esik, vagy épp haza tud jönni Távol-Keletről, akkor önkormányzati üléseket tartson.” 

A polgármester szerint, nem csak a soron kívüli ülésekről szoktak hiányozni a tanácsosok, hanem a soros havi ülésről is, ami évtizedek óta a hónap utolsó csütörtökén van, azzal mindenki tud számolni. 

Berde Zoltán az RMDSZ frakcióvezetője is Dávid Endre kollégája védelmére kelt, és kéri a polgármestert fejezze be a hangulatkeltést, negyed óra így is elment cirkuszra. 

Végig is zongoráztuk a napirendi pontokat.

Még a tavaly egy tanügyi törvénnyel a bölcsődékben dolgozó egészségügyi személyzetet is a helyi önkormányzatok alárendeltségébe helyezték át. A bérüket azonban az egészségügyi minisztérium finanszírozza. Idén január 29-én megjelent egy minisztériumi rendelet, ami ennek a módszertanát tartalmazza és előírja egy protokollum vagy egyezmény aláírását a tanügyi intézménnyel és a polgármesteri hivatallal. A jóváhagyásra váró tanácshatározat-tervezet a Csillagvár napközinél két orvosi asszisztensről szól, akiket bevennének az önkormányzat szárnyai alá. Elfogadták. 

Aztán elbírálási fázisba került az országos helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott víz- és szennyvízhálózat bővítését célzó pályázat, ennek kapcsán egy helyi tanácshatározatot módosítanak a környezetvédelmi minisztérium kérésére. Bele kellett kerüljön az, hogy a projekt értéke 5.003.808 lej TVA nélkül, 5.954.531 TVA-val, ebből a pályáztató az alapösszeget finanszírozza. Elfogadták. 

Az Ugron Gábor utcai modernizálása miatt a város indít egy kisajátítási eljárást, amihez külső jogi tanácsadás és segítség kell. A szaktanácsadó feladata nemcsak a közhasznú kisajátítás ügyében nyújtott jogi szaktanácsadás lesz, hanem az eljáráshoz kapcsolódó dokumentáció elkészítése, és nem utolsó sorban a helyi hatóság segítése is, tudjuk meg. 

Az is kiderült, hogy a múlt heti szakbizottsági ülésen javaslatokkal álltak elő a tanácsosok, amik be is lettek építve a tervezetbe: egy árbecslés és az, hogy a kisajátítást egy adminisztratív szakasz és egy jogi szakaszra bontják. Az adminisztratív szakasz értékét 33 ezer lej plusz TVA-ban szabták meg, a jogi szolgáltatásoknak, amelyeket szükség esetén vesznek igénybe, maximum 35 ezer lejre becsülik az árát. Ezt leszámítva két ponttal egészült ki még a tervezet: a szolgáltatásokat maximum május 31-ig kell elvégezzék, amennyiben ez nem történik meg az adott dátumig, akkor a szolgáltatás nem kerül kifizetésre. Ez is átment.

A már említett Csillagvár napközi új alkalmazottainak  létre kellett hozni két állást a városháza közegészségügyi és iskolaorvosi részlegén, ez meg is történt.

Végezetül pedig a Tompa László Általános Iskola meghatározott időre, július 15-ig kért helyet az UCECOM épületében. Még mielőtt jóváhagyhatták volna, meggyőződtek a tanácsosok arról, hogy ez nem fogja akadályozni a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet abban, hogy idén ősszel elindíthassa ugyanabban az épületben az informatikai mesterképzését. Elfogadták. 

És mivel senkinek nem volt több hozzászólnivalója, 9 óra 28 perckor Major Sándor berekesztette a tanácsülést: járjatok békével!