Medvetámadás Énlakán (frissítve)

fotó: illusztráció

A mentőszolgálatot szombaton 13 óra 56 perckor értesítették a 112-es sürgősségi számon. A székelykeresztúri egység munkatársai érkeztek a helyszínre, ahol egy 61 éves férfit kellett ellátniuk, majd kórházba szállítaniuk. Jelenleg a sürgősségi osztályon tartják, a további vizsgálatok elvégzéséig.

A támadás állítólag az Atyha fele található legelőn történt. A négy személy közül háromnak sikerült felmenekülnie egy fára a nagytestű állat elől, az áldozatnak azonban nem. Forrásaink szerint a szekér érkezéséig – amivel társai bevitték a falu szélén található első házig – közel egy kilométert kellett gyalogolnia az áldozatnak, majd onnan átvette a mentőszolgálat.

A férfin medvetámadás okozta többszörös nyílt seb található a test különböző részein, karmolás okozta zúzott sebek a hasfalon, a bal combon, vállon és alkaron, a jobb kar feltételezhetően el van törve, több zúzott seb van rajta, az arcon pedig felületes horzsolásos seb található, tudtuk meg dr. Domokos Ivántól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat orvos-igazgatójától.

Gheorghe Suciu, a csendőrség sajtószóvivője elmondta, hogy tudnak az esetről, de őket nem értesítették a medvetámadásról.

Frissítés

A medvetámadás áldozatát időközben átszállították a brassói Sürgősségi Kórház plasztikai sebészeti osztályára.

Â