Medve járt a Csereháti lakónegyedben

Csak az elmúlt két nap alatt, szombaton és vasárnap kilenc hívás érkezett be a megyébe a 112-es sürgősségi telefonszámra medveügyben. Mind a kilenc esetben kiszálltak a helyszínre a rendőrök és csendőrök, ahogyan a vasárnap este 22 óra 46 perckor leadott hívás esetében is. Akkor egy négy-öt év körüli, Csereháton kószáló medvéről jelentettek az ott lakók. A hívásra a marosvásárhelyi Ferdinánd Mobil Csendőr-alakulat egysége szállt ki, akik petárdával, leadott lövésekkel ijesztették el a vadat a lakott területről, tájékoztatott Gheorghe Suciu megyei csendőrszóvivő.

                                                              Olvasói fotó a csereháti medve riasztásáról

Mărmureanu-Bíró Leonard, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgászegyesület vezetője telefonos megkeresésünkkor elmondta, csapatuk már a RO-Alert telefonos jelzés előtt értesült róla, hogy medve jár a Cserehát környékén, kiérkezésükkor azonban nem találták meg az állatot. A lakóktól kapott képek alapján egy négy év körüli vad lehetett, melyről korábban még nem érkezett hozzájuk jelentés.

Medve, medve mindenütt

Miután egy hete a Bethlen negyedi parkban láttak medvét, most vasárnap, június 13-án egy, a Szejkén, Orbán Balázs sírjánál kószáló állatról jelentettek a Közlekedési Infó Facebook-csoportban. A vadásztársulat vezetője elmondta, ez esetben egy nagyobb termetű hím medvéről volt szó, melyet egy véletlenül éppen arra járó ismerősük el is kergetett a kutyájával, de aznap a lengyelfalvi eltérő közelében is láttak egy három-négy év körüli vadat. Ide már a vadásztársulat csapata is kiszállt, hiszen lakott területről van szó, az emberek testi épsége pedig mindennél fontosabb, mondta el Mărmureanu-Bíró Leonard, hozzátéve, úgy látja, lehetetlen visszaszorítani a vadakat, a helyzet egyre rosszabbodik.

– Most mindenhol tanyáznak, még a bokor aljában is megférnek. Azért van ez, mert a nagyobb medvék kiszorítják a kisebb egyedeket, ezek új, csendes területeket keresnek maguknak, és hát hol találnának maguknak máshol helyet, mint a városok, falvak környékén, ahova a nagy medve már csak rabolni jár be néha? De ugyanúgy megnőnek ezek a fiatal egyedek is. Szép, négyéves medvebocs volt a Csereháton, de mi történik, amikor ez megnő, kétszáz-kétszázhúsz kilós lesz, és bejár a házak közé? Így is nagy probléma egy négyéves bocs, mert erősebben harap és karmol, mint egy kutya, nagyobb az ereje. Na, de képzeljük el ezt kétszázhúsz kilóban, amelyikben nincsen meg az emberektől való félelem! – világít rá a problémára a vadásztársulat vezetője.

Mikor lesz megoldás?

„Ez az ötödik éve annak, hogy nincs medvevadászat a környéken, öt év kiesés pedig kétezer medvét jelent, hiszen ezelőtt évente négyszáz medvét lőttek ki a vadászok országszerte. Ennek ellenére mégis mindenki arról beszél, hogy ugyanúgy hatezer medve van, mint 2016-ban volt. Öt év alatt nem szaporodott egyet sem?” – teszi fel a kérdést a vadásztársulat vezetője.

A probléma egyelőre nem látszik megoldódni. Tavaly három medvét sikerült befognia a vadásztársulatnak a Cserehát, Széldomb és a Kerekerdő közelében.

ÍGY ESZIK A MEDVE AZ UDVARON

A társulat vezetője úgy látja, nagyon el van szaporodva az állomány: „az emberek petárdáznak, szirénáznak, de megszokja a medve, ugyanúgy, ahogy a villanypásztort. Példa van rá, hogy a medve nyugodtan eszik egy gazdaságban, nyakán egy GPS nyakörvvel, ami azt jelenti, hogy valahol máshol ugyanezt csinálta, csak most áttelepítették egy másik helyre. Egy brassói medvét ugyanígy áttelepítettek a Bihar-hegységbe, de lement Aradig, és most folyamatosan kárt okoz az ottani gazdaságoknál. Ezzel a problémát nem oldjuk meg, csak megfogjuk, és áttesszük máshova”– fogalmaz Mărmureanu-Bíró Leonard.

A vadásztársulat vezetője szerint fel kell készülni arra, hogy ezentúl egyre több riasztás lesz medveügyben, hiszen ahogy kezd beérni a gyümölcs, a medvék egyre gyakrabban járnak be a településekre.

„Kellemetlen, amikor a RO-Alert jelzés hangja veri fel az éjszaka csöndjét, érthető, hogy felháborodást vált ki az emberekből, de legalább, ha buliból mennek haza az éjszaka közepén, vagy éppen a szemetet vinnék le, elkerülik az adott zónát, ha értesítve vannak. Ha meg tudja előzni a bajt, igenis kell a RO-Alert jelzés” – fejti ki a kérdésünkre véleményét a vadásztársulat vezetője.