Meddig lesz még dugó Máréfalván?

Fotó: PÁL EDIT ÉVA

Az utóbbi hetek rendszeres posztjává vált az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO elnevezésű Facebook-csoportban a Máréfalván feltorlódott kocsisorokról. Aki rendszeresen jár a szakaszon, tudja, hogy útjavítás miatt csak egy sávon lehet haladni, közlekedési lámpa irányítja a forgalmat. 

„A Fenyéd vize és a 13A országút egymás mellett van, évek óta be van szakadva egy támfal, most az útügynek köszönhetően elindult egy feljavítási munkálat” – magyarázta megkeresésünkre Kovács Imre polgármester. Hozzátette, két helyen átvágták az utat, mert az utcából, illetve a völgyből befolyó víz egy átereszen keresztül érkezik be a Fenyéd vizébe. Ezt az átereszt is felújították. 

A munkálatok körülbelül másfél hónapja zajlanak, és előreláthatóan október 15-én lesznek készen. Hamarabb átadták volna, de a Nyírő József Általános Iskolával szembeni szakaszon egy faborítású, fém szerkezetű régi hidat is el kellett bontani, ami helyett két éve az önkormányzat már építtetett egy újat.

Az útügy megoldaná, az szükséges engedélyek megszerzése már az utolsó szakaszban jár, számolt be a polgármester. Elmondta, az önkormányzatnak kell elintéznie, mert ugyan az út és a támfal is az útügy leltárjához tartozik – így a javítási munkálatok is az ő költségvetésüket terheli – ám a híd az önkormányzathoz. 

Hátra van még a szakasz leaszfaltozása, szalagkorláttal való megerősítése, illetve egy keskeny járda is kerül a támfal tetejére, avatott be a polgármester.