Mától elkezdődött a pótérettségi

Hétfőn, augusztus 16-án elkezdődött a pótérettségi, amelyre csaknem 39 ezren jelentkeztek, amiből 24.988-an idén, 13.958-an korábbi években fejezték be tanulmányaikat.

Az oktatási minisztérium által megszabott menetrend szerint az első napon román nyelv és irodalomból írásbeliznek a vizsgázók, kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, szerdán a választott tárgyból mérik fel a tudásukat. Csütörtökön anyanyelvből vizsgáznak a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók.

Idén sem szerveznek szóbeli vizsgát a nyelvi és digitális kompetenciák felmérésére, hanem elismerik a tanulók év közben kapott jegyeit. Ez a folyamat augusztus 23-a és 31-e között zajlik majd.

A szabály szerint 

a sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

Az írásbeli vizsgák minden nap 9 órakor kezdődnek, de a vizsgázóknak 8.30-ig el kell foglalniuk helyüket a teremben. Három óra áll a rendelkezésükre a tételek kidolgozására, kizárólag kékkel író tollat vagy golyóstollat, az ábrák, rajzok elkészítéséhez pedig ceruzát használhatnak.

Semmiféle számolásra alkalmas eszköz nem lehet náluk, és csak a teremben kiosztott papírt használhatják.

Minden termet kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefonokat vagy más kommunikációs eszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják a pótérettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem – figyelmeztet a minisztérium. A kizárt diákok nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión.

A szaktárca létrehozott egy ingyen hívható zöldszámot – 0800801100 –, amelyen az írásbeli vizsgák során észlelt esetleges rendellenességeket lehet majd bejelenteni. A szám augusztus 16-ától 19-éig lesz hívható 8 és 16 óra között.

Az eredményeket

elsőként augusztus 31-én 12 óráig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap 12 és 18 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is.
Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket szeptember 3-án, pénteken közlik.

A kiemelt kép illusztráció.
Agerpres