Kedvenc szava a jó, élőhelye a Tábor negyed, hobbija a kirándulás, a sízés és az internetezés. Nyolcvan éves Geréb Péter matematika tanár.
Fotók: SIMÓ VERONIKA
Igen, főnök – veszi fel a telefont, amikor a felesége hívja. Most itt vannak. Jó-jó, hívlak, ha elmentek. Na cső! Hát ilyen – mentegetőzik, ahogy letette a telefont.
– Az egy olyan vagány hely, hogy csuda, egy kiránduláson fedeztük fel a tanítványaimmal, amikor jöttünk befelé a sükői kilátótól – mondja a halastóról és a mellette levő étteremről, ahol születésnapját ünnepelte a családdal.
Azt nem dicsekszi el, hiába „gyomrozzuk” a születésnapjáról, hogy két énekesnő, Simó Annamária és Sorbán Enikő is spontán koncertet adott neki.
Nem dicsekvős fajta a Benedek Elek Tanítóképző legendás matektanára. Igaz, nem is panaszkodik. Talán ez lehet az egyik titka annak, hogy noha már lassan két évtizede nyugdíjas, sokan ismerik és szeretik.
Milyen érzés nyolcvan évesnek lenni?
Jó. Pláne ilyen jó állapotban, mint én. Veszem a hátizsákomat, s úgy élvezem, hogy csoda.
Volt vissza- és előretekintés az életére, hogy mi volt és mit szeretne?
Nem, én nem szeretek filozofálni, mert hol bejön valami, hol nem.
Hogy kezdett el a reál tudományok iránt érdeklődni?
Az iskolában olyan tanáraim voltak, hogy jól tudtak magyarázni. Amikor tanárváltás volt, és jött egy kevésbé jó tanár, az meglátszott a jegyünkön.
Én Kolozsváron jártam, a mostani unitárius kollégiumban. Csupa olyan tanárunk volt, akit valahonnan kirúgtak, volt, akit az egyetemről. A fizika tanárunk és a matek tanárunk is úgy tették oda, mert valamit pofázott, szerencsénkre.
1954-ben érettségiztem a 10. osztály után – akkor ilyen volt szovjet mintára a rendszer vagy három évig.
Milyen volt Kolozsváron gyerekeskedni?
Á, jó! Nem tudtunk egy szót se románul, az osztályból egy szál fiú tudott románul, több senki. Az utcán sem igen lehetett román szót hallani, mindenki magyar volt. Román iskola kettő volt, a Barițiu és a Magyar utcában egy leányiskola. Más világ volt.
Egy baj volt csak. Édesapám református lelkész volt, és a kommunisták üldözték a papokat. De vastagon! Amikor ott kezdett tanítani a teológián, akkor ’56-ban jött a Szekuritáté és húsz embert, teológiai hallgatót, köztük Csiha Kálmánékat, csak úgy elvitt. Szervezkedés vádjával két perc alatt tizenévekre ítélték őket. Egy magyartanárnő tíz évet raboskodott Csíkban, mert egy leányka felolvasott egy verset. Egy csíki matektanárt is elítéltek, mert ’56-ról beszélgetett a diákokkal, és nem számolt be róla az illetékes helyeken. Bezárták. Slussz.
Az édesapja megúszta?
Meg. Az volt az érdekes, hogy édesapámat szerették a diákok, egyik sem vallott róla, hiába gyomrozták a szekusok. A méreg ette meg őket, hogy nem kaptak fogást rajta. Az egyik könyvben benne van az öreg haver, Geréb Pál. A bebörtönzött papokról szólóban.
Volt olyan, hogy amikor épp mentem el az egyetemre, a szekusok mentek fel a teológia lépcsőjén. Amikor hazaértem, édesapám tönkre volt menve, mert elvitték a diákjait. Tiszta ártatlanul, mert nem csináltak semmit. Édesapám volt akkor ’56-58-ban az internátusfelelős tanár és dékánhelyettes, őt gyomrozták állandóan ezek a szekusok.
Az édesapja miért vállalta el ezt az állást? Nagyon veszélyes lehetett.
Persze, hogy az volt. Mert rábízták. Nem úgy ment, hogy akarom-nem akarom. Rábízták, slussz. Én is úgy lettem egyházkerületi főgondnok, hogy rám bízták. Én csak tátogtam, kérdeztem az öcsémet, mit csináljak, azt mondja, befogod a szádat és slussz.
Édesapám apanagyfalusi, ez egy kis falu Beszterce megyében. Először Kolozsváron volt segédlelkész, édesanyám püspöki titkár, ott ismerkedhettek meg, majd kihelyezték őket Nagyborosnyóra. Amikor Debrecenben ledoktorált, felvitték Kolozsvárra az öreg tanárok helyére a többi fiatallal együtt. Úgyhogy én úgy kerültem hatodikos koromban Kolozsvárra, mint légy a tejbe. Röhögtek rajtam az osztályban, hogy milyen háromszéki hangsúllyal beszélek.
Nagy váltás volt.
Nagyon nagy. De édesanyám gyomrozott engem. Ő egy csoda tanítónő volt – akkor még. Amikor az összes papné tanítónőt a tanügyből kirúgták, őt is. De a könyvét, amit írt, azt nem. Abból tanítottak tovább. Utána háztartásbeli lett, és tanított engem meg az öcsémet, aki teológiai tanár lett.
Engem is kínoztak, hogy legyek pap, de nem álltam kötélnek.
Miért?
Nem tudom.
Dacból?
Nem tudom. Én kémikus akartam lenni, mert akkor az olyan nagymenő szak volt, annyira, hogy a felvételin ember embert ért. Felvételiztünk oda román, magyar, orosz nyelvből, matekből és fizikából – tiszta fölöslegesen, mert akinek színötös átlaga volt, és érdemoklevele, azt felvették, a többit egyáltalán nem. De mi próbálkoztunk.
Szerencse, hogy nem sikerült, mert egy csomóan allergiások lettek a vegyszerekre. A Molnár et Moser nevű, kezdetben magán, majd államosított gyógyszergyárban lehetett egyetem után elhelyezkedni, vagy a kiskapusi koromgyárban. A vegyszerek rossz hatással voltak az egészségre, a bandának fele allergiás lett. Az egyik ismerős nő minden este tetőtől talpig le kellett csutakolja magát, mert munka után csupa fekete korom volt. Egy év után megszökött.
Amikor másodikszor felvételiztem az egyetemre, mondták, mit hülyéskedek, úgyse jutok be, miért nem megyek a matek-fizikára? Végül a matematika-fizika kar diákjainak háromnegyedével együtt átmentünk. Így lettünk matektanárok. Hála istennek.
Amikor nem vettek fel minket az egyetemre, bekerültem a Dermata cipőgyárba dolgozni. Azon az osztályon, ahol én dolgoztam, a bakancs alján, csomóan dolgoztunk érettségivel. Volt, aki utóbb újságíró, másik humorista lett. Áprilisban otthagytuk, mert kellett tanulni a felvételire. Mi sokkal jobban tanultunk, mert tudtuk, mi a szituáció, a kétkezi munkánál jobb a tanulás.
Hát nekem a csiszolópapírtól a kezem koromfekete volt. Csiszoltam a géppel bevert faszegeket és a bakancs nyersbőr talpát. Petróleummal mostam hétvégén a kezemet, hogy ne lássák, hogy néz ki. Hajtani kellett nagyon, mert elöl-hátul házasemberek voltak, és mondták, hogy igyekezzünk, mert nekik otthon gyermekeik vannak, el kell őket tartani.
’55-ben aztán felvettek az egyetemre.
A származása nem volt akadály?
Tőlem soha nem kérdezték meg, ki az apám, és az angol szakot végzett húgomtól se. De az öcsém azért lett pap, mert jogra szeretett volna menni, és azt mondták, szó se lehet róla, hogy egy pap gyermeke jogot végezzen.
Hogyan került egyetem után Udvarhelyszékre?
Az egyik egyetemi kolléganőm hívott, gyere, menjünk Zetelakára. Mondtam, menjünk. Azt se tudtam, hol van Zetelaka. Ő egy év után megszökött, haza Szentgyörgyre. Én, szerencsére itt maradtam, mert egy év után létrejött Zetelakán a középiskola, és nagyon jó eredményeket értünk el. Olyan volt, hogy a rajoni pártbizottságtól kijöttek, hogy hol vannak azok a tanárok, akik ezt csinálták. Előálltunk csórócskákul, hogy mi vagyunk. Én akkor 23-24 éves voltam.
Hogy csinálták?
Úgy, hogy tanítottunk. Amikor este tíz órakor felhívott a gyermek, hogy lejöhetek-e megkérdezni valamit, akkor azt mondtam, gyere le. Jött, megbeszéltük, másnap tudta a leckét. Sok ilyen figura volt a tanári karban, és sok értelmes falusi gyermek gyűlt össze Zetelakáról és a környékről. Egy időben több gyermeket juttattunk be az egyetemre, mint Udvarhely.
Sajnos, most már nem így van. Gondoskodtak róla, hogy ne így legyen, mert ami jól megy, azt az állam abban a helyben tönkreteszi, és csinál helyette valami mást.
Most, aki teheti, bejön a városba tanulni.
Akkor bajos lett volna ingázni. Két busz járt Udvarhely és Zetelaka között: a reggeli gyergyói jött és a délutáni gyergyói ment. Volt olyan gyermek, aki Zeteváraljáról biciklivel ingázott minden nap. Téli reggeleken ki kellett szó szerint olvasztani. Kabaré volt. Most nem az, mert érzi az ízületein a hatását.
Térjünk vissza egy picit Kolozsvárra, az egyetemi évekhez. Milyen volt egyetemistának lenni az ’50-es években?
Jó. És borzasztó rossz is volt. Az elektromosságtan tanárunk feltett egy kérdést év elején, és arra kellett válaszolnunk, de nem tanította meg. Mire rájöttünk, hogy a kérdésben van a válasz, a félév letelt. A saját lányát kidobta a vizsgáról, rettenetesen gyilkoltak minket.
Diákként hogy élték meg az egyesülést, mennyire jött át a feszültség?
1959-ben egyesült a két egyetem. Ceaușescu intézte ifjú párttitánként, hogy a magyar és a román egyetem egyesüljön, a két iskola között addig semmi balhé nem volt. Onnan jött a tanár, magyarul tartott előadást, mert tudott magyarul, a mi tanárunk is tartott nekik románul.
Nagyon átjött a feszültség, hiszen évfolyamtársainkat vitték börtönbe tiszta ártatlanul. Halmen Márta nevű évfolyamtársam a KISZ-gyűlésen mondott valamit az egyesülésről. Elvitték, 6-7 évet kapott ezért. Szabédi, az öngyilkossággal tiltakozó rektor a szomszédunk volt.
Peti bácsi hogy úszta ezt meg?
Úgy, hogy nem pofáztam. Egyszer ’56-ban, tiszta véletlenül hallgattuk a Szabad Európát. Másnap el akartam mondani a többieknek a strófát, amit hallottam, szerencsére nem tettem, mert bezártak volna. Ennél kevesebbért börtönöztek be embereket.
Volt egy marosvécsi magyartanár, aki jött be a Házsongárdi temetőből, és azt találta mondani, hogy „A víz szalad, a kő marad”. Tizennégy évet kapott, és aki vele volt, az is jópárat.
Hogy lehetett ezt ép ésszel kibírni? Nem bénult le a szellemük, a lelkük?
De, erre ment ez ki. Úgy lehetett túlélni, hogy az ember nem pofázott. Ez volt a túlélési stratégiánk. A szekus rendszeresen bejárt a teológiára. Az élet fintora, hogy amikor meghalt a rendszerváltás után, a református egyház temette el. Itt is vannak még szekusok, Udvarhelyen, itt mindenki tudta, hogy kik azok. Manapság istenhívőnek vallják magukat.
Miklós Feri kollégámat is szinte bezárták. A képzőben tanított, egy augusztus 22-e estéjén barátokkal ment hazafelé, amikor egyiküknek az arcához ért a kitűzött román trikolór. Mérgesen félrelökte, két évet kapott, és a többieket is majdnem bezárták, végül “csak” elhelyezték őket.
Hogy ismerkedtek meg a feleségével?
Úgy, hogy édesanyám és a feleségem nagynénje jó barátnők voltak. Odahozott egyszer egy barna leánykát hozzánk. Aztán egyszer csak kezdtünk járni. Majd kézen fogva kezdtünk járni, s így tovább. Öt évet udvaroltam, ebből hármat Kolozsváron, kettőt Zetelakán. Zetelakán ettek meg a fehérnépek, hogy vegyem el őket feleségül. Kérdezgették, hogy ki az a fehérnép a szoba falán. Én azt onnan vegyem le! Mert falun, ha jön egy pasas, rögtön a hajadon tanárnőknek le kell rohanni.
Mit tudott a felesége, amit a zetelaki tanító- és tanárnők nem?
Ügyes volt, jóképű volt, le a kalappal. Ő két évvel utánam végzett, Zeteváralját kellett választania, ahol magyart tanított, de pedagógia-lélektan szakot végzett.
Mi a hosszú házasság titka?
A türelem és egymás megbecsülése.
Jól hangzik, de mit jelent?
Azt, hogy meg kell becsülni a másikat úgy, ahogy van. Mindenben az értéket kell nézni. Hogy mi a jó abban. Én egy irtó lázadó ember vagyok, úgy fel tudok háborodni, hogy csak. A feleségem ügyesen lecsendesít, hiába na, ért hozzá, pszichológus, ez a szakmája.
Én a nőkkel meg vagyok szokva, a tanítóképzőben egy-két fiú volt egy-egy osztályban. A családban is sokáig nem lett fiú. Egy időben tizenegy fehérnép uralkodott rajtam. Anyám, anyósom, három lányom, feleségem, öt lány unokám, és ehhez hasonlók.
A kolléganőit is a feleségem pátyolgatta, sokszor bele volt betegedve a válásokba, a férfiakat Molnár Jóska, de főleg Szabó Attila rendezte, aki most halt meg. Ég és föld a két pedagógus, az egyik rendszertelen, és szpícseket tartott, a másik rendszeres és tanórát. Molnár nem olvasott például, minden újdonságra nyitott volt, és másoktól szedte össze az információt.
Ők is a tanítóképzős aranycsapatnak voltak a tagjai: régi, nagyhírű tanárok, akik nem mind az engedékenységükről voltak híresek. Ön és a felesége, néhai Vofkori László, Pálfalvi Pál, Szabó-Máthé Ildikó, Varga Katalin és sorolhatnánk. Mi volt ennek a csapatnak a titka?
A vezetés. Volt egy legendásan kemény igazgatónője a képzőnek, Mageruné, ő szedte össze a bandát. Ilyen brrr…, rettenetes nő volt, főleg a tanárnőkkel, őket megette élve.
Kihalászta az embereket. Addig ette a fejem, hogy menjek az Economicból a tanítóképzőbe, mert a feleségemet behozzuk Zetelakáról, hogy elcsábultam. Ez zsarolás. Szabó Attilát Rugonfalváról, Pálfalvi Pált Csíkból hozta ide. Egyedül Orosz Pál József jött frissen végzett tanárként.
Egyszercsak egy teljesen idegen faluban, majd városban találta magát. Hogy tudott beilleszkedni?
Jól. Hát nekem olyan alkalmazkodóképességem van, hogy szenzációs. Ó, hát én azt se tudtam, hol van Udvarhely, hol van Zetelaka. Udvarhelyről annyit tudtam, hogy édesanyám itt járt iskolában. Román környezetben sem volt probléma.
Így néztem én ki fiatal tanárként – mutatja a képet. A Kossuth utcai zeneiskola helyén régen rajoni pártbizottság volt, amikor az megszűnt, akkor lett „Economic”, vagyis közgazdasági szaklíceum. Az igazgatónője Kolumbán Júlia volt, Kolumbán Gábornak az anyja. A testvére megyei vagy tartományi istencsudája volt.
Mennyire kellett ezekbe a pártügyekbe beavatkozni, hogy ne vigyék el az embert, mégse kelljen megalkudnia?
Ezt nem tudnám megmondani. Én párttag lettem. Azt mondja az közgazdasági iskola igazgatónője, Kolumbán Júlia, hogy gyere, Péter, írd alá! Aláírom, kérdem, mi volt ez? Hát kérem, a pártba való belépési nyilatkozatod. Júlia, nekem apám pap, én nem lehetek párttag! – mondom. Nem számított, kellett az iskolába párttagszervezet, csinált, így került be mindenki, Sata Mária, Gál Csaba, Viola, Tankó Berciné stb. Lett alapszervezet, s akkor már…
Mit kellett csinálni?
Semmit. Néha kellett pofázni, aki nem pofázott, néha megszidták, hogy nem aktivál. Miután az emberek beálltak a pártba, elcsendesedett ez a dolog. De amikor látták az emberek, hogy Ceaușescu mit rendez, lement a párttagság értéke. A többségnek. Egyeseknek meg felment.
60-tól 68-ig Zetelakán tanítottam az általános és a középiskolában mateket, fizikát, kémiát. Utóbbit meg kellett külön tanulnom. A tanfelügyelők szerint egész jól ment.
Aztán kellett a Közgazdasági Szaklíceumba olyan tanár, aki tud románul tanítani.
Honnan tudott?
Ott, Zetelakán megtanultam. A román kollégáktól, volt egy házaspár Fontanini Ștefan és Steluța, tőlük tanultam meg. Aztán az elején megfigyeltem, hogy ha kihívom a gyerekeket a táblához, miket mondanak feladatoldás közben. Voltak itt oltyánok, milicisták és szekusok, akik hozták a nyámjukat, meg lehetett tőlük tanulni folyékonyan románul. ’72-ig tanítottam ott, azután átcsábítottak a Pedába.
Hogyan kell hatékonyan tanítani? Mit tanácsolna a fiatal tanároknak?
Úgy, hogy értse a gyermek. S ha nem érti, újra kell magyarázni neki addig, ameddig megérti. Csak ez hátráltatja az előrehaladást, amit a tanfelügyelők nem szeretnek, ők a munkaterv szerint szeretnek haladni. Ez hülyeség! Miklós Feriék olyanok voltak, hogy addig tanították az irodalmat, amíg a gyermek megtanulta. A tanfelügyelők azt mondják, nem. Különórát kell tartani. Hát annyi különórát ki tud tartani?
Akkor a gyermekeknek 10-15 órával többet kellene tanulniuk, így is túl vannak terhelve. Reggel héttől délután háromig vagy négyig az iskolában vannak. Nonszensz. Egy után nem tudnak figyelni. Hát velem megtörtént, hogy délután kettőkor matek módszertan órát tartottam, s az agyam fél háromkor leállt. Nem tudtam, mit kell mondani. Kellett kicsit beszélgessünk, visszaállt az agyam, és folytattuk. Ezért kell testnevelést, rajzot tenni délután, mert olyankor már nem fog se a diáknak, se a tanárnak úgy az agya.
Annyi órarendet csináltam az iskolában, hogy borzalom. Általában a matematika tanárok készítették az iskolákban az órarendet, mert nekik van türelmük és kombinációs készségük. Az órarendkészítés őrület. Jött a tanárnő, hogy amikor szoptat, legyen lyukas órája, vagy a másik, hogy tanít egy másik iskolában is, olyan is volt, azt mondta, nem tud reggel korán felkelni.
Én emiatt reggel hétre jártam iskolába, és volt olyan, hogy nem volt villany, ezért sötétben beszélgettünk, s eltelt a matek óra.
A képzőben még hozzájött ehhez a peda gyakorlat a módszertanosoknak, ami nincs is benne az órarendben, azt észben kellett tartani. Idővel az igazgatók rájöttek a turpisságokra, de akkor már nem volt baj, örültek, hogy megcsináltuk ezt a kéthetes munkát.
A villanyról jut eszembe, amikor valaki itt, a Tábor negyedi hosszú tömbházban felszerelt egy takarékos égőt. De volt egy Rezan nevű aktivista, aki belekötött, hogy az annyit fogyaszt. Egy hétig kellett neki magyarázni, hogy megértse, az sokkal kevesebbet fogyaszt.
A másik, amikor a zetelaki kultúrotthonban csináljuk a mateket egy román milicistával. Odajön az egyik elvtárs, mondta, hogy ezt így és így kell csinálni. Kisült pár év múlva, hogy még öt osztálya se volt.
Vizsgáztattam a látogatás nélküli oktatáson a gimiben. Jöttek az elvtársak vizsgázni, hogy legyen meg a végzettségük. Olyan volt, hogy elkértem a papírját, nézzem meg, mit írt rá. Én felolvastam, amit mondania kellett volna, de nem volt a papírra az égvilágon semmmi írva. Mondtam utána, hogy nyolcas és kész. Ilyen történetek voltak, mert a főnökök tudatlanok voltak.
Ezt a sok buta embert hogy lehetett elviselni?
A főnökök nagy részének nem volt iskolája. Politikai körre kellett járni. Minket egy Vincze elvtárs nevezetű tanított és vizsgáztatott, kisült róla, hogy Aranyosgyéresről hozták ide mint munkás elvtársat, villanyszerelő volt, és ő lett itt az atyaúristen, aki vizsgáztatott minket. Később kitették, amikor volt egy tisztogatás, lecserélték a vezetőket iskolázottakra, s kezdett aztán a református templomba járni. Most is van néhány, akik régebb pártaktivisták voltak, s most istenhívők. Azt mondják, akkor olyan volt a világ, a rendszer, azt kellett csinálni, de akkor is istenhívők voltak.
A matematika hogy fér össze az istenhittel?
A tudomány a teremtett világ leírásáról szól, így fér össze. Egy csomó tudós istenhívő. Én is azt hittem, hogy reál tudományokkal foglalkozó nem lehet istenhívő, de ez hülyeség, aztán az embernek az agyalágya csak benő.
Mikor nőtt be a Peti bácsié? És mitől?
Harminc éves koromban. Odatettek Zetelakán a kultúrotthonban, hogy tartsak tudományos előadást az istenhitről. Akartam valami borzasztó nagy marhaságot mondani, egyszer csak lefagytam, és jött egy gondolat, hogy én ezt többet nem mondom. Többet soha nem tartottam ilyen tudománynépszerűsítőnek álcázott vallásellenes előadást. Álljon meg a hülyeség, nem igaz, hogy a tudomány az istenhit ellen van.
Azelőtt édesapámmal egy csomót vitatkoztunk erről. Amit a filozófia órákon tanultam, otthon előadtam neki. Aztán kisütöttük, hogy amit én tanultam a marxista filozófiából, az nem igaz.
Hogy került aztán ismét kapcsolatba az egyházzal?
Amikor szabad volt, én abban a helyben mentem a templomba. December 22-én volt a balhé, én 24-én már a templomban voltam.
Vicces, hogy a forradalmat balhénak nevezi.
Hát az volt. Érdekes történet, hogy azt hangoztatták azokban a napokban, hogy Udvarhelyet meg fogják támadni a terroristák. Ezért behívták a hegyimentőket. A kezükbe nyomták a régi, fából készült levente puskákat, s kiküldték a főtérre, hogy ott járőrözzenek. Mondom, László Gabinak, add ide azt a puskát, gyanús nekem. Azt mondja, ne legyen gyanús.
Fapuska volt, az égvilágán semmit se lehetett volna vele csinálni. Ezzel az erővel vízipisztollyal is járőrözhettek volna. A pártaktivisták azonban kaptak gépfegyvert. Ez a Rezan elvtárs megijedett, s kidobta az ablakon, meglelték ott, a tömbház előtt a földön. Szóval, ilyen dolgok voltak Udvarhelyen a régi, jó világban.
A rendszerváltást hogy élték meg?
Jól. Örültünk neki. Hogy a fenébe ne. Utána jött a nagy csalódás, egy olyan öt év múlva. Amikor kisült, hogy ugyanazok az emberek, akik akkor pártelvtársak voltak, más színben ott voltak újra. A fél parlament most ex szekusokból áll, olyan főszekusok, hogy ütik el magukat. Nem én mondom, ott írja ni – int a számítógép fele. Most a liberális párt tagjai. Annak idején a liberalizmust tiltották, ellentétes a kommunizmussal. Ki se szabadott ejteni a szót.
Most is hasonló állapotok kezdenek lenni.
Most is mondják, de most más a jelentése. Ezeknek a Dragneáéknak semmiféle néven nevezhető ideológiájuk nincs. Az az ideológiájuk, hogy amit mi lopunk, nektek ahhoz semmi közötök.
Most is az oltyánok, muntyánok vannak vezetésben, akkor is azok voltak. Annyira, hogy az erdélyi diákok nem jutottak tovább az olimpiászon, mert a muntyánok dolgozták ki a tételeket, s a diákjaikat felkészítették. Finta Bélának a fia szuper matekes volt, de sose vitték tantárgyversenyre, mert magyar volt. Amúgy a Ceaușescu gyermekei, Zoe és Valentin jó fejek voltak, Zoe szuper matekes, Valentin fizikus volt. Róluk mélyen hallgatott a történelem, csak ezt a tekergő Nicut emlegették örökké. Hát persze, egy matekesről mi a fenét beszéljenek? A dajkájuk székelyföldi magyar volt.
Nekem az egyik tornacipőm az egyik miniszteré volt, egy zetelaki leányka a tengeren volt szobalány, hazahozta. Nekem pont jó volt. Baniért megvettem tőle. Sokáig tartott, mert abszolút úri tornacipő volt.
A cserkészekkel hogy került kapcsolatba?
Gyerekként hat hétig feküdtem betegen, akkor olvastam A Rozmaring-őrs kalandjai című könyvet. Utána jöttek a pionírok, azt mondták, ugyanaz, mint a cserkészet, csak ez politika, úgyhogy társulatilag pionírok lettünk. Később rájöttünk, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, de azért pionírok maradtunk. Szarvas Gyöngyi volt az utolsó pionírvezető tanár az iskolában. Egy matektanár barátom volt a pionírház, a későbbi tanulók háza vagy Cimboraház vezetője.
1990. február 27-én Balázs Ferike és Tankó Berci alapították meg az első cserkészcsapatot. Amikor szóltak, én mentem is cserkésznek. Március 15-én már díszőrséget álltak a cserkészek a Patkóban. Nézem, hát ezek az én gyermekeim.
Volt egy Jakab Emil nevű bácsi, szerencsémre ő kezdett tanítani nekem cserkészetet, mert ő az volt Keresztúron. Akkor vezetőképzőt végeztünk Szovátán, és úgy lettem csapatvezető, a tanítóképzősök egy részét én vittem.
Akkor lett a Z. Sebes József cserkészcsapat, amit a református gimnázium egykori testnevelés tanáráról, az első erdélyi cserkészcsapat megalapítójáról neveztünk el.
Mit tanulnak a cserkész gyerekek?
Viselkedni, tüzet gyújtani, főzni, enni, élni a természetben, tanulnak becsületet. Mind ilyesmit. A cserkész gyermekek egész másképp mennek kirándulni. Van szülő, aki a gyermekétől tanulja a természetben élést, a sátorozást, túrázást. Megmondjuk, milyen felszerelés kell a kiránduláshoz: ocsó és jó. A cipő magasszárú legyen, hogy a boka ne menjen ki.
Egy iskolában lehet látni a gyermekeken, hogy cserkészek-e, úgy meg vannak a mostaniak tanítva viselkedni, hogy az valami szenzációs. A szülők könyörögnek, hogy vegyük fel a gyermekeket, de csak október végéig tudjuk, mert utána úgy előrehaladnak, hogy nem lehet behozni.
Most már nem vállalok vezető szerepet, a fiatalok intézzék, rájuk jobban hallgatnak a gyermekek, mint egy idősre. Most Heim Lóri vezeti, nagyon jó tanító bácsi.
Hol vannak a kedvenc kirándulóhelyei Peti bácsinak?
Szarkakő, Mondó-hegy, Rez-tető, Fenyédi-láz, Madarasi-Hargita, Dél-hegy a Libán-tetőtől balra.
Tanít még?
Jaj, Isten őrizz! Nyolcvan éves vagyok! Ha bemennék egy osztályba, a gyermekek akkorát röhögnének, hogy na!
Kik voltak az utolsó osztálya?
Én ’99-ben mentem nyugdíjba, még két évig visszajártam tanítani. Szarvas Zsuzsáéknak voltam utoljára az osztályfőnöke. Az egy nagyon jó osztály volt, de a képzőben mindig nagyon jó osztályok voltak, mert kemény felvételi volt. A gimi matek-fizika osztálya volt csak esetleg jobb. Egy kicsit. A többit magasan verték. Amikor heti négy óra matek volt a képzőben, akkor mentek onnan is matek szakra.
Mi a szép a matematikában?
A rendszeresség, és hogy mindent meg lehet a matekkel oldani. Egy versről például a matematika segítségével mutatták ki, hogy József Attila költeménye. Statisztikát készítettek a költő szókincséről, majd a versben használt szavakról. A nyelvtan tiszta matematika. A magyar nyelv tiszta logikájú, tökéletes nyelv.
Igazából azt szeretném Peti bácsi történetei által valamennyire megérteni, hogyan lett a mostani világ olyan, amilyen?
Úgy, hogy helyreállt. Na nem egészen, de elkezdődött valami. A legnagyobb baj, hogy az idősebb generáció még olyan kommunista gondolkodású. Igaz, nekem olyan fiatal ember is mondta, hogy a régi világban jobb volt, mert volt munkahely és ennivaló, hogy az agyam állt meg.
Erre csak azt tudtam neki mondani, hogy abban a jó világban mindenki keresett annyit, hogy ne haljon étlen, mialatt sorban állt már a blokkja előtt, hogy mire a bolt elé ér, ne jusson neki a tejből, mert mások elé álltak. Eszembe jut, mit könyörögtem a szekusnénál egy fél kenyérért, mert nem volt elég az adag a három gyermekemnek.
Szerintem azt hiányolják sokan, hogy szigorú szabályok és keretek voltak, és így nem kellett sokat törnie a fejét az embernek, el volt döntve helyette a sorsa, ami bizonyos szempontból kényelmes.
Sőt, nem szabadott gondolkodni! Ha gondolkodtál, rájöttél, hogy ez az egész rendszer egy nagy hülyeség, tudatlan emberek vezetik a társadalmat. Főleg az elején.
A Bethlen negyedbe is vagy ötven faluból jöttek az emberek. Ahányan vannak, annyiféleképpen gondolkodnak, összevisszaság van. Nem így a Tábor-negyedben. Ez egy normális negyed. Az emberek tisztán tartják a tömbházak környékét, maguktól lenyírják a sövényt. Ugyanez van ebben az országban is. Amíg a két román kifli utoléri Erdélyt kultúrában, el kell telnie kétszáz évnek.
Szinte minden kérdésre úgy kezdte a választ, hogy jó, vagy jól. Ez a hozzáállás gyermekkorától kezdve így van, vagy tudatosan alakította?
Gyermekkoromtól kezdve ilyen vagyok, a családom is ilyen volt. Egy percig nem unatkozom ma sem, vagy olvasok, vagy internetezek. Élet és tudományt, A természet világát, a Rubikont, olyasmit olvasok, ami érdekel. Az újságokat is járatom, minden elolvasok belőlük, de kegyetlenül. Még az apróhirdetéseket is. Reggel 7 előtt fel vagyok kelve, megnézem az időjárásjelentést Busuioccal, a román színésszel, szenzációs, elolvasom az újságokat, internetezek, aztán a feleségem küld ide-oda. Régebb együtt mentünk kirándulni, de most már fáj a lába neki.
Hogy őrizte meg Peti bácsi az energiáját, az életkedvét?
Úgy, hogy járok kirándulni, télen sízni, hatéves koromtól sízek és jókedvű ember vagyok.
