Másodszorra is megszavazták: iskola után is használható a sportpálya

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a tervezetet, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy a tanítási időn kívül ingyen vagy térítés ellenében használhassa az iskolai sportpályákat, írja az Agerpres.

A tervezetet az USR, a PNL, a PSD, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek csoportja nyújtotta be, és a testnevelésre és sportra vonatkozó 2000/69-es törvényt módosítaná. A jogszabályjavaslat szerint a helyi önkormányzatok fennhatósága alá tartozó oktatási intézmények szabadtéri sportpályáira ingyenes lesz a belépés a gyerekeknek és a 18 év feletti középiskolás fiataloknak.

A törvény hatályba lépésétől számított 120 napon belül valamennyi oktatási intézménynek bele kell építenie a működési szabályzatába a sportpályahasználat előírásait, illetve a tanórákon kívül, munkaszüneti napokon és vakáció idején érvényes órarendjét. Ezeket jól látható helyen ki kell függeszteni, és meg kell jelentetni az intézmény honlapján is – rögzíti a tervezet.

Nem ez volt az első próbálkozás

Egy éve lett hivatalos: iskola után is ingyenesen használhatóvá váltak a sportpályák. De alig egy hónappal később a kormány megtámadta az alkotmánybíróságon a törvénytervezetet. Akkor Tudor Pop, a jogszabályt kezdeményező Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy a kormány azt kifogásolja, hogy a testnevelési törvényt módosító tervezet nem fogalmaz egyértelműen, pedig a módosított cikkely csak azt írja elő, hogy a tizenéveseknek és a gyerekeknek tanítási időn kívül joguk van ingyen használni a szabadtéri iskolai sportpályákat, mondta el Pop.

Az alkotmánybíróság azonban áprilisban a kormánynak adott igazat, és a tervezetet alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította.

Válaszként Ionuţ Moşteanu, az USR szóvivője bejelentette, hogy Pop képviselővel közösen ismét benyújtják a törvénytervezetet, amely lehetővé tenné a diákok számára az iskolák szabadtéri sportpályáinak oktatási időn kívüli ingyenes használatát.

Másodszorra a tervezetet első házként a szenátus hagyta jóvá szeptember végén.

Kiemelt fotó: GÁL ELŐD