Máriát üdvözlik Udvarhelyen

A Kossuth utcában mindenki utcára vonult kedd reggel, hogy megnézze a szeptember 8-án, Kisboldogasszony, vagy Kisasszony napja alkalmából tartott felvonulást: énekeltek, üdvözlégyet és Miatyánkot mormoltak.

A romkat.ro portál azt írja az eseményről, hogy a Mária-tisztelő imacsoportok élő rózsafüzér zarándoklatot tartanak ezen a napon.

Székelyudvarhelyen egy imacsoport vállalta fel, hogy kedden végigjárják a város összes katolikus templomát, miközben imádkoznak a városért, hitünkért, a családokért. A zarándoklatba bárki bármely szakaszon belekapcsolódhat. 15:15 perckor a szombatfalvi Szent György Plébániatemplomban imádkoznak, majd innen az idén tíz éves Székely Kálvárián keresztül indulnak az Ugron kápolna búcsús szentmiséjére, amit délután 5 órakor tartanak.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános. A liturgia előtt 4 órától keresztúti ájtatosságot végeznek a Székely Kálvárián.

Kisboldogasszony napján

Szűz Mária születését ünnepelik a katolikusok és ortodoxok. „A Kisboldogasszony-búcsúkra tartó zarándoklatok – más búcsús menetekhez hasonlóan – énekes, imádságos vonulást jelentenek. A hordozható Mária-szobrot leányok viszik magasba emelve, a menet elejét ministráns fiúk vezetik.”

Ezen a napon szokták megkezdeni a dióverést és az őszi búzát is ekkor vetik el a néphagyomány szerint. A fecskék is ezen a napon hagyják el Európa nagy részét, hogy megkezdjék a délre költözésüket.

(wikipédia)