Magyarország területén is elfogadják a román oltási igazolást

Nem csak a határátlépéskor, hanem Magyarország egész területén elismerik már a román oltási igazolást, áll a kolozsvári magyar főkonzulátus június 2-ai, szerdai Facebook-bejegyzésében.

Ez azt jelenti, hogy a Romániában beoltott személyek nem csak karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be az országba, hanem igénybe vehetik az ottani szolgáltatásokat is. Magyarország területén ugyanis több szolgáltatás, így a strandok, színházak, szállodák, vendéglátóhelyek zárt helyiségeinek látogatása korábban csak a magyar védettségi igazolvány (plasztikkártya) igazolás felmutatásával volt lehetséges.

A konzulátus hozzátette, hogy továbbra is igényelhetik a magyar védettségi igazolványt azok a magyar állampolgárok, akik Romániában kapták meg a koronavírus elleni oltást. Ez bármely magyarországi kormányablaknál igényelhető, ahogy online is, az elektronikus ügyfélkapun keresztül.

Ami változatlan

Szintén karantén nélkül tud Magyarországra utazni, aki igazolni tudja, hogy az elmúlt 6 hónapban átesett a fertőzésen (erről csak PCR-teszteredményt fogadnak el), illetve a 18 év alattiak, ha a kísérő szülő be van oltva vagy átesett a fertőzésen.

Negatív PCR típusú koronavírus-teszttel, gyorsteszttel és antigénteszttel továbbra sem lehet karantén nélkül Magyarországra utazni!

A korlátozott határsávban történő belépés lehetősége továbbra is mindenki számára lehetséges oltás nélkül is, azaz Romániából Magyarország területére 30 kilométeres távolságig, maximum 24 órára bárki beléphet.

Magyarországról Romániába érkezőknek nincsen karantén, nem kell sem PCR-tesztet, sem antigéntesztet csináltatnia, sem beoltottnak lenni.