Magyar politikusok háttérembere felé vezetnek tovább a bentlakás-tragédia sötét szálai

Egyed Ufó Zoltán

A Kövér László–Veress László vonalon botrányba keveredett udvarhelyi projektmenedzser és Laczkó György igazgató irányába fordul a figyelem.

Legutóbbi cikkünk, melyben annak próbáltam utánajárni, hogy ki adhatta ki a parancsot a gyilkos sánc megásására, úgy végződött, hogy minden szál az érsekség irányába mutatott.

Sajnos, az érsekség azóta sem válaszolt arra a levelemre, amiben rákérdeztem: részükről ki kérte a sánc kiásását, és ha esetleg nem tőlük kérte valaki, akkor ki volt az.

Habár levelemre az érsekség nem válaszolt, cikkem megjelenésével egyidőtájt kiadtak egy sajtóközleményt.

A közlemény abban az „az istenek leszólnak a hegyről a hangyákhoz” stílusban íródott, amelyet az érsekségtől már megszokhattunk. Leírják, hogy nekik nincs szükségük önigazolásra, és csak Isten előtt kell számot adniuk. És hogy kérik vissza birtokaikat az államtól, és hogy az évi 300 ezer lej (tudomásunk szerint idén 350 ezret kaptak) bérleti díj semmire sem elég, és senki más nem karolta fel őket, csak a magyar kormány.

A közlemény a sok felesleges keménykedés mellett tartalmaz egy olyan álcázott mondatot is, ami nekünk hasznos: „A két iskolaépület felújítása után, az Érsekség 2022 februárjában megújította a szerződést a projektmenedzserrel, hogy ő megtehesse a szükséges lépéseket a bentlakás épületének felújítására és környékének rendezésére”. Nem mondja ki tisztán, de burkoltan hárítja a felelősséget az érsekségről a projektmenedzserre, azzal az üzenettel, hogy: ők megújították a szerződést a projektmenedzserrel, hogy aztán az intézze.

A rejtélyes háttérember, Stefán Károly-Róbert, és Budapestre vezető szálai

A projektmenedzserről írtam előző anyagomban is, hogy állítólag nála porosodik a kivitelezővel kötendő, máig aláíratlan szerződés. Ezt több megbízható forrásomtól is hallottam az előző anyag megírása közben, de azt senki nem említette, hogy ez a projektmenedzser nem az érsekség egyik alkalmazottja, mint ahogy azt az ember gondolná, hanem egy külsős, szerződéssel alkalmazott valaki. Az érsekség közleményéből válik ez nyilvánvalóvá. És ami ezután kiderül erről az emberről, az az igazán izgalmas.


Ha megnézem az építési engedélyt és az építési engedély kérését, vagy a már felújított főépület átadásakor az igazgató beszámolóját, kiderül, hogy projektmenedzserünket Stefán Károly-Róbertnek hívják.

Rákeresve Stefán Károly-Róbert nevére, jópár találatot kapunk. És ezek a találatok szinte mind egy botránnyal kapcsolatosak: Kövér László kabinetfőnöke, Veress László keveredett egy botrányba, aki a magyar sajtó szerint ingatlanokat vásárolt külhoni magyaroknak szánt pénzekből, majd azokat ő, a bővebb családja vagy Kövér László használta. Egy 240 millió forintos budapesti II. kerületi luxuslakást, és egy úszómedencés hatalmas házat itt, az Udvarhely melletti Tibódban.

A botránykor kiadott telekkönyv alapján a tibódi ingatlan Veress László nevén van, és elővásárlási joga van az Ábel egyesületnek. A helybéliek állítják a Juhász Péter által készített videóban, hogy Kövér László háza ez, és a házelnök rendszeresen szokott ide járni. Kövér utólag tagadta ezt.

A két házat, más telkek, luxusautók meg minden egyéb mellett, az akkori bizonyítékok alapján a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványon keresztülfolyó pénzekből vásárolták. A történetbe belekeveredett a parajdi Ábel Egyesület is, amelynek 35 millió forintot utalt a magyarországi alapítvány. Stefán Károly-Róbert neve úgy merült fel a botrányban, mint az említett magyarországi alapítványnak az alapítója, és az itteni Ábel egyesületnek az alapítója és elnöke.

Ezen a botrányos ügyön kívül semmit nem lehet találni a neten Stefánról. Olyan, mintha nem is létezne, teljesen háttérbe van vonulva. Mikor elkezdek Stefán Károly-Róbert után érdeklődni a városban, kiderül, hogy a legtöbben semmit nem tudnak róla. Olyan emberek, akik szinte mindenkit ismernek Udvarhelyen, ráadásul politikailag is jól be vannak ágyazódva, vagy jó kapcsolatokat ápolnak a magyar kormánnyal, nem is hallottak róla. Pedig a Kövér László–Veress László vonalat mindenki ismeri, gyakori vendégei városunknak, főleg a Szász Jenővel ápolt barátságukból kifolyóan.

Szász Jenő is része a Tamási Áron Gimnázium felújítását támogató politikus-csomagnak, és a felújítás politikai haszonélvezői között is ott szerepel. A kicsi Gimi avatóján Soltész mellett Szász Jenő beszédet is mondott, és Laczkó György igazgató külön köszönetet mondott neki beszédében, mert szívén viseli az iskola sorsát.

Stefán Károly és Laczkó György tündöklése és bujdosása

Van néhány forrásom, akik ismerik Stefán Károlyt. Főleg azok, akiknek valamilyen rálátásuk volt a Gimi körül zajló építkezésre. Szerintük az építkezés alatt a döntéseket Stefán Károly projektmenedzser és Laczkó György igazgató hozták, ők ketten irányították a munkálatokat. Az érsekségnek és a helyi főesperesnek szinte semmi beleszólása nem volt, őket kihagyták a döntésekből.

Egyik forrásom állítja, Stefánból úgy lett projektmenedzser, hogy a finanszírozó, a magyar kormány azt mondta az érsekségnek: „adjuk a pénzt a felújításhoz, de a mi emberünk, Stefán Karcsi lesz a projektmenedzser”. Tehát az érsekség nem magától választotta a projektmenedzsert.

Eziránt érdeklődtem az érsekségnél, egy levelet küldtem nekik, amire nem érkezett válasz. Ahogy az azelőtt küldött levelemre sem. Megértem, hogy lapítanak, és nem válaszolnak, nem árulják el a magyar kormányt, környékünk egyetlen nagy pénzeszsákját.

Megpróbálom felvenni a kapcsolatot Stefán Károllyal is. Az Ábel egyesület oldalán megadott telefonszámokon keresem, szombaton délben, karácsony előtt két nappal. Felveszi a telefont, de amint mondom neki, hogy szeretnék beszélni vele, azonnal le is rakja. Utána még hívom, de nem veszi fel. SMS-t írok neki, hogy szeretnék beszélni vele, de nem válaszol. Bujkál. Hétfőn este az Ábel egyesület oldalán a neve alatt szereplő e-mail címre elküldök néhány kérdést.

Kedden reggel ráírok messengeren egy ismerősömre, aki alapító tagja Stefán mellett mind a magyar alapítványnak, mind a román egyesületnek. Egy gyönyörű, ártatlan arcú lány, gyanítom, hogy semmi köze ehhez a politikai mocsokhoz, csak a nevét használták fel alapításkor. Látja üzenetem, nem válaszol.

Kedd este jelentkezik SMS-ben Stefán Károly. Azt írja, hogy várjak egy kicsit, amíg a konszolidációs munkálatokat elindítják, reméli, hogy utána lesz lehetőségünk találkozni. Sajnos nem tudok várni annyit, válaszolom neki, szerda délben jelenik meg az anyag, és ő is benne lesz. Kérem, hogy válaszoljon a levelemben feltett kérdésekre, ha teheti. S ha nem, akkor majd beszélhetünk utólag is, mert lesz, amiről beszélnünk.

Íme a kérdéseim, amelyeket elküldtem Stefán Károlynak:

1. Forrásaim szerint Ön és Laczkó György voltak azok, akik a gyakorlatban irányították az építkezéseket. Igaz ez? Ha igen, hogyan osztották le egymás közt a feladatokat, ki mivel foglalkozott?

2. Milyen viszonyban volt Laczkó Györggyel? Milyen gyakran találkoztak, miről egyeztettek?

3. Ki kérte a kivitelezőt a sánc kiásására és az épület alapjának vízszigetelésére? Ön, Laczkó György, vagy valaki más?

4. Igaz az, hogy a kivitelezőnek nincs aláírt szerződése az érsekséggel? Igaz az, hogy ez a szerződés már megvolt önnél, csak elmulasztotta az aláíratását? A munkálatvezető (diriginte de şantier) szerződéséről mit tud mondani?

5. Igaz az, hogy az érsekséget a finanszírozó, azaz a magyar kormány kérte, hogy ön legyen a projektmenedzser?

6. Milyen viszonyban volt a magyar kormány illetékeseivel, akik ezt a felújítást támogatták? Kikkel találkozott közülük, milyen gyakorisággal, és miről egyeztettek?

7. Milyen viszonyban áll a finanszírozást bejelentő Soltész Miklóssal? Hát Szász Jenővel? Hát Kövér Lászlóval és Veress Lászlóval? A sajtó összekötötte önt a két utóbbival, pár érdekes alapítványi ingatlanvásárlás kapcsán.

8. Néhány megbízható forrásom úgy jellemezte önt, mint a magyar kormány befolyásos tagjainak „táskahordozója”, egy névtelen stróman, akin keresztül nagy pénzeket mosnak át, és juttatnak vissza maguknak a politikusok. Mi erről a véleménye? Megcáfolná ezt az állítást?

9. Hogy érzi, Ön miben felelős a tragédia kapcsán? Milyen döntései bizonyultak rossznak, mit tenne másképp, ha ugyanabban a helyzetben lenne? Mennyit vállal fel a tragédia felelősségéből?

Stefán pontosan a kért határidőre válaszol a levelemre. A kérdéseimre nem igazán válaszol, de engem támad és az emberségemet kérdőjelezi meg, miközben teljesen érzelmi manipulációs szintre tereli a beszélgetést. Íme a válasza:

Kedves Ufó!
Köszönöm a karácsony estéjén küldött leveledet, nem is tudom, mit
gondoljak róla…szerencsére csak másnap vettem észre, amikor felhívtad rá
a figyelmemet, és elgondoltam magamban, hogy vajon miért most? Mert úgy
érzed, hogy megérdemlem? Vagy mert meg kell írnod a cikkedet határidőre,
és voltál olyan kegyes, hogy hagysz némi időt? És meg is érkeztünk: A
kis Dávidnak nem jutott semennyi idő sem. Nem tudom, elhiszed-e, de én
akkor is szeretném közölni veled: nincs az az ember, akit le ne sújtott
volna egy ilyen fiatal, reményteli, ígéretes élet elveszítése… A mai
napig senki nem tudja úgy letenni a fejét a párnára, hogy ne gondolna
rájuk, senki, aki ott volt.
Emlékszem, valamikor volt egy cikked az uh-n: nem igazán tudom már
felidézni (megtalálni nem sikerült), valamelyik védőoltás után
belázasodott a gyereked, és rettenetesen megijedtetek, mint szülők, és
próbáltál elkövetni mindent, és végtelen volt a felháborodásod, és
kétségbeejtő a kiszolgáltatottságod…és végül írtál egy olyan cikket,
amelyen keresztül megláttam benned az embert. Nem ismertelek, csak
hallottam rólad ezt azt, de bármit is mondjon bárki (amúgy is próbálom
távol tartani magamat az előítéletektől) elolvastam a cikkedet (mert
ugye a névtelen emberek is olvasnak): és megláttam benned az embert.
Na én ennek az embernek próbálom írni ezt a levelet. Mi is voltunk,
sajnos, nem ebben, de valami hasonló helyzetben (a következményei nem
múltak el), és történt rosszabb is…de megfogadtam, hogy soha nem bújok
ezek mögé. Csak azért írtam ezt le, hogy megértsd: (sajnos) tisztában
vagyok, mekkora veszteség érte a szülőket, de ugyanakkor még igy sem
tudom elképzelni, hogy milyen lehet a nagyfiad üres szobájában lenni,
vagy görnyedni reménykedve a lányod ágya mellett szülőként… Vagy nem is
tudom, hogy neked ezt meg kell-e értened, számít-e?
Vagy csak az számít, hogy: 1, 2, 3, 4,…..9? De megpróbálok érdemben
röviden: a forrásaid nem megbízhatóak, a többi a nyomozó hatóságokra
tartozik, ők ebben az illetékesek az ügyfeltárásában. Az ötödik nem
igaz: még a gimi támogatása előtt, melyről nem volt sejtésem sem,
nemhogy tudomásom, futottam össze az igazgató úrral egy kisebb értékű
pályázat lebonyolítása kapcsán: ebből lettek az új infó laborok. A többi
kérdést nem igazán tartom szerencsésnek, helyén valónak, gondolom, te
fontosnak tartod, de én arcátlanságnak összemosni egy tragédiában
végződő balesetet (melyben büntetőeljárás és hatósági vizsgálat indult)
pénzmosási váddal és bizonyos körök politikai céljaival. Ilyen alapon te
sem vagy jobb „táskahordozó”, mint amilyennek le akarsz festeni. A drága
fiút alig temettük el, a kislány élete még válságos, és neked az a
legfontosabb, hogy….Ne érts félre, nincs kedvem személyeskedni, most is
azt tartom, hogy az ufóba rejtett embert látom benned.
Felsoroltál nagy neveket…Nem az a kérdés, hogy én ismerem-e őket, hanem
inkább az, hogy ők ismernek-e engem? Valószínű, hogy emiatt vagyok
„névtelen stróman”. Pedig, ha eljössz valamelyik épület átadására, bár
az egyikre (tudtad pl, hogy ki a tervező?), és megkérdezed, hogy ki is
volt itt a projekt vezető, és készítesz egy interjút velem, akkor már
másként is beszélhettünk volna. De mivel már (sajnos) világszenzáció,
igy sokkal érdekesebb, és a vonzata is nagyobb.
Inkább azt írnám meg neked, hogy itt többen is próbáltak tenni a
közösségéért, az iskoláiért. Szomorú, hogy a jószándékú emberek 4 -5
éves érdemi munkáját politikai vonalra kívánjatok terelni, hogy nektek
semmit sem számit.
Mint ember az embernek írom, hogy képzeld, az első két átadáson senki
sem jött oda hozzám, hogy kezet fogjon, és mondjon két jó szót. De nem
is ezért dolgoztam. Nekem öröm volt, hogy sikerült, elégtétel az apám
ölelése, hogy megköszönhettem mindenki munkáját (nem volt ez olyan
egyszerű), hogy hazamehettem átölelni a gyerekeimet, a páromat, örültem,
hogy leülhettem meginni egy pohár bort a barátaimmal, hogy van
egészségünk, és csak azt kívántam, hogy legyen erőm jól elvégezni, ami
még hátra van. Akik ismernek, sejtik, miről írok, de ez veled sem lehet
másképp, gondolom. Most itt állunk, megdöbbenve és vérző szívvel az
áldozatokért, nyugtalansággal mindenki családjában, életkedv nélkül,
aggódva egy jószándékú emberért, és a tudattal, hogy már semmi sem lesz
olyan.
Az utolsó kérdésed válaszával első sorban a szülőknek tartozom, bennem
is sok a kérdés. Visszaforgatni már nem lehet az időt. Valószínű, hogy
ki fogod forgatni a szavaimat, de itt vagyok, láthatsz még, talán még
beszélgetni is fogunk. Megkért az építésügyi hatóság és megbízott az
érsekség, hogy mielőbb stabilizáljuk az épületet (emiatt nem értél el
először), hogy elkezdődhessenek a szakértői vizsgálatok, hogy a diákok
személyes tárgyai visszajussanak tulajdonosaikhoz. Ez jelen becslés
szerint az év ezen időszakában három hét. Utána…? Talán elmegyek
újságírónak, az nem ilyen veszélyes. Értsd jól.
Mint ember az embernek mondom, hogy nincs félni valóm, állok elébe
annak, ami jön…illetve, ha talán igazságtalanság lesz majd a végén
(legyen bárkiről is szó), és futni fogok majd utánad, hogy gyere, Ufó,
tedd félre a benned rejlő embert! Vajon, számíthatok-e rád?
Ember az embert tiszteli
S.K.R.

Laczkó ügyvéd mögé bújik

Megpróbálok beszélni Laczkó György iskolaigazgatóval is, aki időközben egy sajtószóvivőt nevezett ki, Lukácsi Katalint. Aki, nem meglepő módon, ügyvéd. De azt állítja, hogy nem ügyvédi minőségben lett sajtószóvivő.

Lukácsival, akivel eddig különösen jó viszonyban voltam, egy napon keresztül próbálok kiegyezni messengeren, egy teljesen stupid beszélgetésben. Én azt kérem, hogy beszélgethessek személyesen az iskolaigazgatóval, egy videóinterjút készíthessek vele, Lukácsi azt hajtogatja, teljesen száraz, ügyvédi stílusban, hogy küldjem el a kérdéseim, s választ kapok rájuk.

Közben folyamatosan visszakérdez, dolgoztat hiába, és eljátssza, hogy nem érti, hogy mi a különbség a videóinterjú és a „küldd el írásban a kérdéseidet s majd válaszolunk” műfaj között. Hiába magyarázom, hogy az interjú az a műfaj, amikor két ember leül egymással szembe beszélgetni. Ez a „tedd fel a kérdéseidet írásban”, s kapsz rá egy ügyvédek és kommunikációs szakemberek által szépen megkozmetikázott semmitmondó szöveget, ez pedig a titkolózó hatalom által kitalált korcs műfaj, aminek semmi köze az interjúhoz. De hiába magyarázom neki. S hiába hivatkozok arra, hogy Laczkó szerdán bocsánatot kért, hogy nem vette fel a sajtónak a telefont, majd megígérte, hogy ezentúl kereshetjük.

Hiába bármi érvelés, hatórányi társalgás után Lukácsi végre abbahagyja a forró kása kerülgetését, és végre egyenesen kimondja: „Nem lesz interjú. Ha válaszokat szeretnél, tedd fel a kérdéseket.” Ez van. De miért kellett hat óra, hogy végre elkezdjen egyenesen beszélni? Nagyon szomorúan veszem tudomásul, hogy véget ért a Katával való őszinte, baráti kapcsolatunk. Ez lelkemnek legalább annyira fájdalmas, mint a várost ért tragédia.

Picit szomorúan, csöppet sem meglepve tapasztalom, hogy Laczkó ígérete eddig tartott. Pedig a sajtótájékoztatón azt adta elő, hogy tiszta és hogy nyitott. Vajon, azt is hasonlóan komolyan gondolta azon a sajtótájékoztatón, hogy neki semmi köze nem volt az építkezéshez? Nehéz lesz úgy eljátszania az ártatlant, hogy ügyvéddel barikádolja el magát a sajtótól.

Laczkó és ügyvéd sajtószóvivője győzött. Mivelhogy sarokba szorítottak, és más választásom nem volt, feltettem neki írásban a következő kérdéseket:

1. Forrásaim szerint Ön és Stefán Károly voltak azok, akik a gyakorlatban irányították az építkezéseket. Igaz ez? Ha igen, hogyan osztották le egymás közt a feladatokat, ki mivel foglalkozott?

2. Milyen viszonyban volt Stefán Károllyal? Milyen gyakran találkoztak, miről egyeztettek? Milyen viszonyban volt a magyar kormány illetékeseivel, akik ezt a felújítást támogatták? Soltész Miklóssal, Kövér Lászlóval, Veress Lászlóval, Szász Jenővel? Kikkel találkozott közülük, milyen gyakorisággal, és miről egyeztettek?

3. Több forrásom mondta, hogy ön azt állította, hogy a kivitelező céget ön választotta ki az esélyes három cég közül. Miért ezt a céget választotta? Milyen más döntéseket hozott ön ebben a projektben?

4. Ki kérte a kivitelezőt a sánc kiásására és az épület alapjának vízszigetelésére? Ön, Stefán Károly, vagy valaki más?

5. Igaz az, hogy az iskola alkalmazottait arra kérték, hogy ne nyilatkozzanak semmit a sajtónak, és ugyanerre kérték azokat a diákokat, akik a bentlakás pár nappal a tragédia előtt kialakult repedéseiről tudtak? Vagy talán az összes diákjukat hallgatásra kérték?

6. Múlt szerdán azt nyilatkozta, hogy nem jutott el önökhöz olyan információ, hogy repedtek a bentlakás falai a tragédia előtti napokban. Az azóta eltelt időben kapott-e ezzel kapcsolatos információkat? Hallott-e olyanról, hogy a diákok értesítették a nevelőket vagy bárki mást az épületen megjelenő repedésekről?

7. Hogy érzi, Ön miben felelős a tragédia kapcsán? Milyen döntései bizonyultak rossznak, mit tenne másképp, ha ugyanabban a helyzetben lenne? Mennyit vállal fel a tragédia felelősségéből?

Hétfő este küldtem el nekik a kérdéseket, az általuk megadott e-mail címre. Megírtam, hogy szerda 11 óráig várom a válaszokat. Nem jöttek válaszok a megadott időpontig. A sajtószóvivőnek még vasárnap mondtam, hogy szerdán jelenik meg ez az anyag, és kedden, legkésőbb szerdán szeretném megejteni az interjút. Azt ígérte, hogy ha elküldöm a kérdéseket, válaszokat fogok kapni rá. Nem kaptam.

Folytatása következik

Forrásaim szerint a magyar politikusi gárda ott tévedett nagyot, hogy elszúrta a projektmenedzser kiválasztását, egy olyan embert rakott oda, aki a hűségesük, de képtelen volt a papírmunkát idejében elvégezni. Ráadásul egy olyan „névtelen” emberük, aki már egy botrányban össze lett kapcsolva velük elég keményen. Ezért most jól jönne nekik, ha a kivitelező elvinné az egész balhét, és elterelné a figyelmet a politikai vonalon megbízott emberükről, a projektmenedzserről. És egyben róluk is, az inkompetens strómant pozícióba juttató politikusokról. Ez több, egymástól függetlenül nyilatkozó forrásom nagyrészt egybeeső véleménye. Hogy ebből mi igaz, remélhetőleg hamarosan kiderül.

Míg múltkori anyagunkban addig jutottunk az ügy felderítésének folyamatában, hogy a szálak az érsekség felé mutatnak, ezúttal:

Jelenleg a szálak az érsekség által szerződtetett, Kövér László és Veress László politikusok háttérembereként botrányba keveredett Stefán Károly projektmenedzser és Laczkó György iskolaigazgató irányába mutatnak.

Lehet, hogy nem náluk van a végállomásunk, lehet, hogy nem kettejük közül valamelyik ásatta törvénytelenül a sáncot, de nagy valószínűséggel egyikük tudja, hogy ki tette.

Megpróbálunk tovább haladni a szálakon.

Kérjük kedves olvasóinkat, ha valaki tud valamit a témában, jelentkezzen, segítsen kideríteni, mi is történt. Minden érdekel, ami a sánc kiásásával, a tragédia előtti napokban megjelent repedésekkel, a diákok és alkalmazottak elhallgattatásával, a menedzser-igazgató-építésvezető kapcsolatával, Stefán Károlynak a helyi és magyarországi politikusokkal ápolt viszonyával kapcsolatos.

Továbbra is garantálom a névtelenséget, minden információközlőnk identitását szigorúan megvédem. Köszönöm az eddigi segítséget!

A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta: