Zamatos és fölöttébb meleg februári hét áll a hátunk mögött kedves Tilos-hallgatók, olvasók!
És változatos történéseknek is voltunk a tanúi. Volt püspökszentelés, román ripakodott a magyarra, hogy ne beszéljen az anyanyelvén, megérkezett Orbán Viktor külön bejáratú oligarchájának a bankja a román piacra, egyszeri támogatásban részesítik a kisnyugdíjasokat, az RMDSZ büszkén jelentette be, hogy márpedig igenis a polgár van az államért. Vagy nem, fordítva, hogy az állam az államért. Nem na, szóval, hogy….
Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és az idei január minden idők – vagy legalábbis amióta mérik – legmelegebb januárja volt.
Beiktatták az új Kató Bélát
Szombaton iktatták be Kató Béla utódját, az Erdélyi Református Egyházkerület legújabb püspökét, Kolumbán Vilmos Józsefet a kolozsvári Farkas utcai református templomban.
Nagy dzsemborija volt ez a különböző felekezetek egyházi vezetőinek, és persze a velük szorosan összefonódó politikai elitnek. Tiszteletét tette Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, de szerencsére nem mondott olyasmiket, mint elődje, Novák Katalin, akit lassan egy éve mondattak le a kegyelmi botrány kitörése miatt, így ebből épp nem lehetett konfliktust szítani.
Természetesen Kelemen Hunor nélkül egy ilyen kaliberű esemény már elő sem fordulhat, de itt volt Tőkés László, a kolozsvári főkonzul, Grezsa Csaba, és a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Brendus Réka, aki szintén mindenhol ott van, ahol magyar állami pénzekből vernek össze két tányért.
Na de, ha már szóba került a kegyelmi botrány, úgy tűnik az EREK-nek továbbra sem probléma Balog Zoltánnal együtt szerepelgetni, akinek a tanácsára kapta ugyebár Kónya Endre pedofilsegéd az elnöki kegyelmet. Felszólalása ugyan nem volt, de első sorban feszítette végig az istentiszteletet, pont mint aki teljesen jogosan és mindennemű megbánás nélkül ül a székében.
Ott volt még Vincze-Minya István is, a Kalotaszegi Egyházmegye korábbi esperese is, aki a nyáron a párizsi olimpia megnyitó ünnepsége apropóján, de feltételezhetően már azelőtt is, gyűlöletbeszédet terjesztett a Facebook-oldalán, ahol arról beszélt, hogy tüzes parazsat tenni kvázi minden nem heteroszexuális testnyílásába. Annak ellenére, hogy őt elvileg lemondatták az esperesi pozíciójáról, noha mandátumának már eleve a végén járt, nincs információ arról, hogy indult volna belső fegyelmi eljárás a lelkész ellen. Merthogy az egy dolog, hogy miket írt ki a közösségi média felületeire, de miről szólnak a prédikációi?
Természetesen az ünnepi alkalom nem a reflexióról és a számvetésről szólt,
az egyházat érintő fontos, de kibeszéletlenül maradt ügyek tematizálásáról, hiszen akkor milyen üzenetet közvetítene ez a mamutszervezet magáról? Talán azt, hogy ők is hibáznak? Talán azt, hogy a hibákkal szembe kell és lehet nézni? Talán azt, hogy márpedig vannak vörös vonalak, amelyeket nem lépünk át akkor sem ha elesünk egy adag pénztől? Ó, talán azt, hogy nem hódolunk be a NER-nek és az erdélyi kiterjesztésének bármi áron?
Hát igen. Ezeket a dolgokat nehéz vállalni, amikor sok-sok-sok pénzről és nagy-nagy-nagy hatalomról van szó. És közben azt mondogatjuk magunkról, hogy mi vagyunk az erdélyi magyarság megmentői.
Mindezeken túl pedig meg vagyok győződve arról, hogy számos olyan lelkész és gyülekezeti tag van az egyházban, akiknek nem fér össze az értékrendjükkel az, hogy Balog Zoltán itt feszített, vagy az, hogy Vincze-Minya István mindenféle retorzió nélkül terjesztheti tovább az egyház modernkori tanításait: gyűlölj mindent és mindenkit, aki nem fehér bőrű, nem magyarul beszél, és nem tudja hogyan utasítsa az asszonyt a konyhába. De hol vannak ezek a lelkészek? Miért nem szólalnak fel? Miért nézik karba tett kézzel, hogy az egyház a politikai játszmák szereplőjévé válik megtagadva mindent, amit egyébként a szószékről igen nagy morális fölénnyel prédikálnak?
Az már csak a jéghegy csúcsa volt, hogy semmilyen fontosabb tisztséget nem kapott meg nő, nem volt női felszólaló, így a beiktatási alkalmat is a patriarchátus uralta, a női lelkészeket az utolsó sorokba ültették be.
Ó, de beszéljen románul!
Kolozsvárnál maradva még, ismét belefutottunk a „De beszéljen románul’” című műsorba. Ez alkalommal egy mentőorvos, akit egy éppen egy sztrókot kapott idős pácienshez hívtak ki, szólt rá a betegre, a mentőt riasztó ismerősre és annak édesanyjára, hogy ne magyarul kommunikáljanak egymás között, hanem román nyelven.
A felháborodott hölgy dühében panaszlevelet is intézett a mentőszolgálat vezetőségéhez, akiktől kéri, hogy vizsgálják ki az ügyet és tegyenek róla, hogy többet senki ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy a saját otthonába hívott segítség utasítást adjon a nyelvhasználatra, hiszen ez diszkrimináció.
Az ügyet egyébként egészen Csoma Botondig vitte a hölgy, aki jogi tanácsadásban is segédkezett, illetve azt is ígérte, hogy a parlamentben is szót emel majd az eset kapcsán. Horia Simu, a Kolozs Megyei Mentőszolgálat igazgatója biztosított mindenkit arról, hogy ki fogják vizsgálni az ügyet.
De én azért felteszem a kérdést, hogy mondjuk a tavaly novemberi, decemberi események után, amikor a szemünk előtt emelkedett nagyot a szélsőjobbos fasizmus, csodálkozunk egy ilyen helyzeten? Csak kérdem.
Megint medvehelyzet volt
– nagy meglepetés – Udvarhely mellett, Gagyban. A bocsos anyamedve a település közvetlen közelében keresett magának és kicsinyeinek egy üreget, és amikor egy lakó észrevette, hívta a segélyhívószámot. A vadásztársaság azonnal kiszállt a helyszínre, és láss csodát a Székelyhon nagybetűkkel jól megírta, hogy agresszív volt a medve. Ezt talán egy öt éves gyerek is tudja, hogy a bocsos anyamedve agresszív, merthogy védené szerencsétlen a bocsait. Persze, jól meg kellett fegyelmezni az anyamedvét, úgyhogy figyelmeztető lövést adtak le, majd megvizsgálták az üreget, amiben két kis bocst és három kutya tetemét találták meg. Minden bizonnyal a kutyák szagra mentek, amit az anyamedve nem díjazott. A szakemberek abban reménykednek, hogy ha ilyen jól felzavarták a medvebarlangot, akkor az anya majd elviszi a bocsait, ezt követően pedig majd betömik a lyukat.
Egyrészt az az egyik bajom, hogy az erdélyi KESMA-lapok úgy viselkednek, mintha abból jönne be nekik a pénz, hogy hány agresszív medvéről írnak cikket, Borboly-stílusban ezzel is tovább hergelve az amúgy sem túl barátságos közhangulatot a medvékkel szemben.
Másrészt pedig azt sem nagyon értem, hogy miért nem lehet valamilyen humánusabb megoldást találni arra, hogy miként költöztetik el a medvéket és a bocsaikat, akik szégyelljék magukat, a települések közelében mertek fészket keresni. Ha már szakemberek, értenek is valamihez, vagy csak olyan vadász módra, a ravasz meghúzásához?
Magyar pénznek magyar bankot!
Megérkezett Orbán Viktor nagyon sikeres vejének és külön bejáratú oligarchájának, Tiborcz Istvánnak a bankintézete a román piacra. Kicsit fura is, hogy épp akkor, amikor az OTP Románia eladódott a Transilvania Banknak. A Gránit Bank digitális szolgáltatásokat szeretne nyújtani a román piacon, lejben és valutában is lehet majd számlát vezetni, és kedvezményes áron devizát váltani. Nahát. Mi ilyet még sosem láttunk, hallottunk! Még szerencse, hogy Orbán Viktorunknak van egy Tiborcz Istvánja.
Egyébként amellett, hogy a bank elnöke és vezérigazgatója, Hegedüs Éva már adott interjút a Profit.ro gazdasági hírportálnak, úgy tűnik a nagyobb gerillamarketing az a papa birodalmán keresztül fut majd. A napokban szponzorált tartalmakként jelent meg a Gránit Bank pr cikke több erdélyi magyar, a Médiatér érdekeltségébe tartozó online hírportálon. A kötetlen számlára történő 3%-os kamatfizetéssel és 400 lejes jóváírássokkal próbálják összegrundolni a klineseket az erdélyi magyarok köréből. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ahogyan mostanáig minden magyar érdekeltségbe tartozó, Erdélyben futó projekt szinte kizárólag az OTP-nél kellett bankoljon, ez most akkor átköltözik szintén kötelező jelleggel a Gránit Bankhoz.
Igen na, így könnyű 55 millió eurós nyereséget elérni, amikor a papa biztosítja a klienseket.
A héten sok volt a hír a költségvetés körül,
amit végül megszavaztak, és úgy tűnik, a kisnyugdíjasoknak szakítottak belőle kétmilliárd lejt, amit egyszeri támogatásként fognak megkapni – csörömpölte be a nagy hírt az RMDSZ, Tánczos Barnával az élen.
Biztosan nagyon büszkék magukra, hogy így segítik a kisnyugdíjasokat, hiszen vannak, akik a minimális, alapnyugdíjat kapják, 1.415 lejt. Biztos nagyon könnyű lehet ebből megélni. És gondoljuk el, milyen nehéz lehet annak, akinek havonta bruttó 108 ezer lej a nyugdíja! Meg azoknak, akiknek 95 ezer vagy 60 ezer. Merthogy itt állunk a speciális nyugdíjakkal, amiről a kormánykoalíció és az RMDSZ is mélyen hallgat. Ez kérem az újraelosztás!
Telekkönyvi kivonatok ingyen
Az RMDSZ következő, heti nagy teljesítménye, hogy ezentúl a telekkönyvi kivonatok kikéréséért nem kell többet fizetnünk. Ezt a másik miniszterünk, Cseke Attila jelentette be, elmondta, hogy április 10-én lép majd érvénybe a dolog, de érdekes módon a virtuálisan igényelt doksik csak nyártól lesznek ingyenesek. Ilyenkor mindig eszembe jut a nagy digitalizációs hullám, amibe olyan nagyon beletörik egyfeszt a román kormányok bicskája. Egyébként nem tudom, hogy figyelitek-e, hogy milyen következetesen viszi tovább az RMDSZ a kampányszlogeneit, dehát gondolom jól kiokították őket Budapestről. Cseke közleménye így kezdődik: Az állam van a polgárért, nem pedig fordítva! Itt kemény munka van, kérem szépen!
Szatmárnémeti lesz az új Sepsiszentgyörgy?
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere is megtartotta az évindító beszámolóját, sajtótájékoztatón sorakoztatta fel a 2024-es év megvalósításait, miszerint felújították Szatmár régi főterét, elkészült egy 214 méter hosszúságú gyalogos- és kerékpáros híd a Szamoson keresztül, amely összeköti az új városközpontot a folyó másik oldalán található lakónegyeddel és bevásárlóközponttal. 2025-re további beruházások befejezését tervezik, ilyen például az új Szamos-híd véglegesítése, iskolák felújítása, bölcsődék és tanuszoda építése.
Robog nagyon ez a város is előre, még a végén Antal Árpád sztár-polgárjenő trónját megkörnyékezi szatmári kollégája. Esetleg egy új mandátum megnyerésénél már Kereskényi is a közösség lelki, testi és szellemi egészségének a fejlesztésére fogja helyezni a hangsúlyt. Kíváncsian várjuk. Addig is látogassátok meg Szatmárt, ha tehetitek, állítólag tényleg egyre pofásabb hely.
Államelnök-választásról csak röviden
azt már említettem, hogy a kormánykoalíció szépen sorjában hivatalosította, hogy Crin Antonescut támogatja a választáson, a PSD jelentette be ezt utoljára, február 2-án tartott kongresszusán. Majd ezt követően Victor Ponta, aki akkor még Marcel Ciolacu tanácsadója volt, kiállt a sajtó elé és bejelentette, ő is indul az államelnöki címért. Na, szóval csak jelezni akartam, hogy nem, továbbra sem csillapodik ez az ügy, és továbbra is csak olyan dolgok történnek, amelyek Georgescu malmára hajtják a vizet.
Ez volt a Tilos a Bé mára, én Kiss Anna voltam, legyen egy kellemes hétvégétek, sziasztok!