Macops: Nem elvesztettük a pert, hanem egyszerűen feladtuk

Elsőfokon elvesztette a MACOPS Kft. azt a pert, amelyet azért indított, hogy a polgármesteri hivatal vegye át a szejkei csatornázási munkálatokat. Ezt ugyanis a városháza erre kijelölt bizottsága megtagadta műszaki hiányosságokra hivatkozva.

Az igazságügyi portálon pénteken megjelent információk szerint a felperes nem fizette ki a bélyegilletéket, ezért nem is tárgyalták érdemben az ügyet. Bálint Antal cégtulajdonost kérdeztük, hogy:

miért?

Megtudtuk, hogy a MACOPS képviselői meg sem jelentek a tárgyaláson, amelytől azért álltak el, mert a bíróság a – hivatal kérésére – a közigazgatási eljárásról áttért a jóval hosszabbra nyújtható polgári perrendtartásra. Ráadásul az 50 lejes bélyegilleték felett ez egy 25-35 ezer lejes kaucióval is járt volna, amit már nem tudtak bevállalni. – A hivatal tartozik nekünk, s még mi fizessünk? Azt már nem – jelentette ki a tulajdonos.

Bálint Antal a Székelytámadt várról szóló konzultáción. (archív fotó: Gál Előd)

– Nem elvesztettük a pert, hanem egyszerűen feladtuk – mondta Bálint Antal, aki arra számított, hogy a közigazgatási per pár hónap alatt lejárhat, közben lejárt már egy év, és a polgári per újabb évekbe telhet.

Merre tovább?

Valószínűleg fellebbezni fognak, megpróbálják közigazgatási eljárásra visszaterelni az ügyet, amiben az átvételi jegyzőkönyvet és a bizottság összetételét, szakmai illetékességét firtatják. Ezzel párhuzamosan a hamarosan elévülő, körülbelül 100 ezer eurós követelésüket is peres úton kénytelenek behajtani.

Bálint Antal szerint többször is próbáltak kiegyezni a hivatallal, de nem kaptak választ arra a felvetésükre sem, hogy a kamatot újratárgyalják, ne kelljen a hivatalnak a szerződés összértékét (1,6 millió lej + ÁFA) is meghaladó kamatot fizetnie, ha jogerősen elveszítené a pert a céggel szemben.

– Az ügyvédeink azt mondják, most is le lehetne zárni békésen az ügyet, amíg nincsen bírói ítélet – zárta mondandóját a cégtulajdonos.

A szejkei ügyhöz több eljárás is kötődik: Puskás Katalint nem csak menesztették a hivataltól, hanem a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) is feljelentették, és rajta akarták behajtani az állítólagos kárt (257 ezer lejt), amely a beruházás költségeinek növekedéséből származik. Utóbbi pert Puskás jogerősen megnyerte, a marosvásárhelyi DNA-nál is ejtették az ügyet, a menesztéssel kapcsolatos per folyamatban van.

A polgármesteri hivatal megpróbálta peres úton érvényteleníteni a Macops-szal megkötött szerződést, és az erre vonatkozó közbeszerzési eljárást is, de mindkét fokon elutasították a keresetet.