Lombikprogram: újra kell igényeljen, aki tavaly nem kapott pénzt

Újra kell kezdeniük a kérelmezési eljárást azoknak a meddőséggel küzdő pároknak és egyedülálló nőknek, akik tavaly jogosultságot szereztek az állami támogatásra a lombikprogram keretében, de nem kapták meg a pénzt – jelentette be a csütörtöki kormányülés után a családügyi miniszter.

Natalia Intotero sajtótájékoztatóján elmondta: akárcsak tavaly, idén is 150 millió lej a program költségvetése, ami 10 ezer pályázó kezelésére elég. E szerint a meddőséggel küzdő párok és egyedülálló nők 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek, amit két részletben kapnak meg, 5000 lejt gyógyszeres kezelésre, 10 ezer lejt orvosi beavatkozásokra.

A miniszter elmondta, hogy a múlt évtől eltérően a támogatás igényléséhez szükséges dokumentumokat elektronikusan kell benyújtani. A jogosultsági feltételeket a családügyi minisztérium honlapján teszik majd közzé. Az igénylések benyújthatók, amint a lombikprogram újraindításáról szóló, csütörtökön elfogadott kormányhatározat megjelenik a Hivatalos Közlönyben – részletezte Intotero.

A tárcavezető adatai szerint tavaly mintegy 24 ezer, a jogosultsági feltételeket teljesítő pár vagy egyedülálló nő igényelt állami támogatást, és 10 ezer igénylést hagytak jóvá.

Agerpres