Kézilabda ünnepélyre készült Tatabánya, ugyanis a január elején átadott multifunkcionális csarnokban először rendezhettek kézilabda mérkőzést, ráadásul épp a Veszprém elleni bajnokit.
Azért is volt ünnepélyes a meccs felvezetése, mert utoljára szólították a játékos kijáróból a székelyudvarhelyi Ilyés Ferencet, aki játékos karrierje utolsó öt évében a helyi csapat legendájává vált, itt váltotta mezét fehér ingre és ült be az asztal mögé – hisz továbbra is a klub kötelékében segíti a csapat munkáját –, valamint itt is telepedett le családjával.
A 229-szeres válogatott balátlövő tavaly május 12-én térdsérülést szenvedett, három nap múlva pedig bejelentette visszavonulását. Így pályafutása megrövidült pár mérkőzéssel, a sérülés, illetve a járványhelyzet miatt búcsúmeccsére nem kerülhetett sor, de a szegediek közösségi oldalukon méltatták, a veszprémiek pedig a bajnoki döntőre hívták meg, hogy megköszönjék neki a klub sikereihez hozzátett munkáját. A Tatabánya is ragaszkodott hozzá, hogy méltóképpen elbúcsúztassa vezérét, ő pedig a rá jellemző szerénységgel kerülte volna a nagy felhajtást, ennyire sikerült.
A régi Földi Imre Sportcsarnok közelébe lehelyezett gyöngyszem, az új csarnok mágnesként vonzotta a nézőket a szürkületben, a beharangozott teltházat csak némiképp árnyékolta be, hogy a vendégszektor alig félig telt meg.
Valami személyes
Tisztán emlékszem arra a 2000 júliusi délutánra, amikor utolsó érettségi vizsgája és a busz indulása között leültünk az udvarhelyi kultúrház melletti betonlépcsőre egy gyors interjúra. A Pick Szegedhez ment szerencsét próbálni a kappanhangú, vékony, de hosszú legény. Nagyon gyorsan befogadták, napi két edzés, plusz konditerem, tizenakárhány kiló izmot pakoltak rá pár hónap alatt, játszott ifiben, másodosztályban a Tisza Volánnál, majd november elején bemutatkozott a felnőtt csapatban is. „Hét perccel a vége előtt szóltak, hogy állok be. Betörtem, hetes és a kezembe adták a labdát. Bevágtam a kapus feje fölé, a szurkolók pedig üvöltöttek!!! Engem ünnepeltek!” – írta emailben. A többit már mindenki tudja…
A helyi fúvószenekar regruta nótáktól a világslágerekig mindent eljátszott, mielőtt Udvarhely szülöttjét pályára szólították. Marosi László klubelnöktől megkapta az ikonikus 18-as számú mezt, amit tiszteletére vissza is vonultattak. Egy rövid, de annál sokatmondóbb videóval is kedveskedtek neki, majd a „Lőjj egy gólt, lőjj egy gólt, Ilyés Feci lőjj egy gólt!” rigmusra megkapta a labdát, hogy megszerezze a hatezerkétszáz férőhelyes aréna első gólját. Rögtön gondosan összeszedte a labdát, hogy kisfiának ajándékozza. Mint pályafutása oly sok emlékezetes pillanatánál, természetesen most is jelen volt családja, édesanyja, Miklós Magda székelyudvarhelyi olimpikon és kisfia is, aki a világ legboldogabb gyerekének tűnt a labdát ölelgetve.
Amíg a sztárcsapatok azért nem edzhettek teljes kerettel, mert játékosaik többnyire az EB-n szerepeltek, addig a Tatabánya csapatán a covid söpört végig, de szerencsére mindannyian tudtak negatív tesztet produkálni, így szinte a teljes keret nevezhető volt a mérkőzésre. Ellentétben a vendégcsapattal, ahol Lékai, Ligetvári és Sípos sem állhatott Ilics rendelkezésére, utóbbit kicsit fájlalta a közönség, mert ez lett volna első visszatérése, miután tavaly nyáron az utolsó pillanatban Tatabányáról igazolt az aktuális ellenfélhez.
Az elején még vitte a lendület előre a hazai csapatot, Győri Matyi révén a csarnok első (hivatalos) gólját is ők szerezték, de utána az utóbbi évtizedek sikercsapata folyamatosan növelte előnyét, így félgőzzel is fölényes (23-34) győzelmet aratott a Veszprém. Ami teljesen természetes, hisz amíg a bakonyiak évente a triplázásra hajtanak (bajnoki cím, kupagyőzelem, BL), addig a bányászoknál idén szó szerint a túlélés a cél.