Levi ismét futva zarándokol

Ez most nem arról szól, hogy mennyi idő alatt teljesíti a távot, hanem egy beteg korondi kislányról.
Fotó: ALBERT LEVENTE ARCHÍVUMA

Két év elteltével után ismét futva indul neki a csíksomlyói zarándokútnak Albert Levente, de a mostani futása sok mindenben különbözik az akkoritól. Elmondása szerint se a testsúlya, se a kondija nem ideális, viszont sokkal nagyobb a motivációja.

Miután látott egy riportot Fábián Bogos Sáráról, a korondi leukémiás kislányról, akkor határozta el, hogy segíteni akar, és futásával hívja fel a figyelmet a kislány támogatására, rója le tiszteletét a lány és családja előtt.

A segíteni akarók egy Facebook-csoportot is létrehoztak, ahol már több bejegyzésben olvashatjuk, hogyan segíthetünk a kislánynak. A korábban megrendezett Medve-tó napokon a Szirtisas Íjász Sportklub sátránál ki lehetett próbálni az íjazást, a klub a hétvége bevételét pedig Sárának ajánlotta. Összesen 827 nyílvessző lőttek ki a kislány gyógyulásáért.

A hozzátartozók a RO26OTPV320000706095RO01 bankszámlaszámra is várják az adományokat, az utalásnál megjegyzésben fel kell tüntetni, hogy DONATIE.

A három éves Fábián Bogos Sárát idén áprilisban diagnosztizálták akut limfoid leukémiával, jelenleg a budapesti Semmelweis kórházban kezelik, és, mivel édesanyja veszélyeztetett terhes a család negyedik gyermekével, édesapja van a kislány mellett.

Levi felvette az érintettekkel a kapcsolatot, mert nem akart az ő beleegyezésük nélkül akciót szervezni, és – elmondása szerint – nagyon szívesen fogadták a kezdeményezését. A jótékony futót a 0748 803 862-es telefonszámon lehet megkeresni és péntek hajnalig eljuttatni az adományokat, ugyanis akkor vág neki Székelyszentmihályról a 73 kilométeres távnak.

Úgy tervezi, egy pólót készített a lány arcképével és egy figyelemfelkeltő szöveggel, amitől azt reméli, útközben is megállítják majd, hogy adományozzanak, hiszen már a 2017-es futása alkalmával is többen megállították csak azért, hogy érdeklődjenek, biztassák. Levinek van olyan barátja, aki 300 lejt máris felajánlott, de bármilyen kis összeg jól jön. Az összegyűlt adományokkal a futás után személyesen szeretné megkeresni a családot.

Ahogy első alkalommal, két székely-zászlót is visz magával. Egy hete kezdett el készülni a futásra, minden nap 35 kilométert teker, hogy minél jobb formában lendüljön, de a lényeg most nem a saját idejének túlszárnyalása. „Ez most nem rólam szól, nem arról, hogy hány óra alatt teljesítem a távot, ez a kislányról szól” – mondta el portálunknak.

A korondi kislány megsegítésére június 3-án, hétfőn 19 órától a szovátai művelődési házban jótékonysági estet is szerveznek, ahol a székelyudvarhelyi Nagy-Abodi Blanka is fellép többek között a No Sugar zenekar mellett.

A Székelysport Facebook oldal pedig jótékonysági árverést hirdetett Hadnagy Attila, a Sepsi OSK volt csapatkapitánya által felajánlott mezre, és a bejövő összeget a kislánynak ajánlja fel. A licit május 31-én déli 12 óráig tart és jelenleg 1550 lej a legmagasabb ajánlott összeg.