Forrás: Szintaxis Facebook-oldala / Fotó: Frunzea Roland
Ugye emlékeztek még a Szintaxis zenekarra? Néhány hónappal ezelőtt az Erdély dala elnevezésű tehetségkutató – amelyet meg is nyertek – apropóján mutattuk be őket. Most az első nagylemezükről és új videoklipjükről beszélgettünk az együttes énekesével és gitárosával, Marton Zoltánnal.
A Fel az égre címet viselő album március 29-én jelent meg, 14 dalt tartalmaz, amelyek között vannak a zenekar stílusához hűen alternatívabb rockdalok, de poposabb vonalú szerzemények is.
A vásárhelyi fiatal srácokból álló zenekar első koncertjét 2019 áprilisában adta, nem sokkal később első daluk is napvilágot látott. Az együttes tagjai Kusztos Dávid billentyűs, Fábián Árpád Lehel basszusgitáros, Horváth Attila dobos, Biró Hunor gitáros, valamint Marton Zoltán énekes és gitáros. A zenekar életében is töréspont volt a Covid-19 világjárvány, de nem oszlottak fel, kisebb változtatásokat és tagcserét követően újult erővel vágtak bele 2022 nyarába, amelyet az első zenekari nyarukként emlegetnek.
A lemezbemutató után, május 19-én megjelent a zenekar Tombol az idő című számához készült videoklip is, ami a címhez hűen egy igazi tombolós, megőrülős dal és klip lett: az egyik filmkockán Marton Zoltán lassított felvételben levest eszik, a következőben pedig egy tócsában hempereg.
Mesélj egy kicsit az új videoklipről, mi teszi különlegessé?
Egy izgalmas forgatási módszer volt, mert egy GoPro-t szereltek rám, és így tulajdonképpen én lettem az operatőre is a kinti jeleneteknek, amelyekkel a gondolatok világát mutatjuk be. Illetve van a másik kép, ami egy konyhában játszódik, egy fickó levest eszik – ez a jelen az időt és a realitást jelképezi. Azt próbáltuk megmutatni, hogy egy levesevésnyi idő alatt mennyi fele tud elkalandozni az emberi elme, milyen mélységekbe tud kerülni, ha elszabadulnak a gondolatok. Az albumnak keretes szerkezete van, a végére is betettük a levest, hogy egyértelmű legyen, a szereplő fejében zajlik le az egész.
A klipben fokozatosan őrülsz meg, ahogy a gondolatok egyre „messzebb” mennek.
Igen, de próbáltunk arra is odafigyelni, hogy ez ne legyen túlságosan egyértelmű, mert a gondolatok természete nem teljesen kiszámítható. Lehet, hogy az egyik pillanatban még egy nagyon kis dolgon gondolkodom, a másik pillanatban pedig egy szörnyű tapasztalat jut eszembe, amitől rosszul érzem magam. De próbáltuk fokozni is, hogy legyen klippes és ez az intenzitás folyamatosan a dalt szolgálja, hiszen a dal is folyamatosan változik, egyre intenzívebbé válik.
Gyakran ismétlődik a refrén a dalban, ezzel a közönséget próbáljátok bevonni a koncerteken?
Nem így gondolkodtunk, de jól működik a dal koncerteken, könnyen lehet velünk együtt énekelni, még ha valaki nem is ismeri a dalt. Az hogy a refrén a vége felé egyre gyakrabban ismétlődik, inkább a hangsúlyozása annak, amiről a videoklip és a dal is szól: próbálsz kitörni, kimászni abból a valamiből, amiben éppen vagy, ehhez meg a dolgokat el kell fogadni úgy, ahogy vannak.
Ha beleragadunk élethelyzetekbe, az idő teltével egyre kevésbé akarunk kiszállni, vagy bármit csinálni, míg már létezni sincs kedvünk. Pedig ha beéegondolunk, akármilyen nehéz legyen is, sikerülhet kitörni belőlük. A klippel ez a célunk, ha valaki nézi, érezze azt, hogy – mint én a klipben – szaladni, ordítani szeretne.
Ezek szerint, a dal egyfajta motiváció akar lenni?
Nem biztos, hogy azt mondanám, hogy motiválni akartunk, mert az olyan mintha megoldást is kínálnánk. A dal inkább empatikus, együtt érez ezekkel az élethelyzetekkel, hogy mind vagyunk így néha, ez van. Mindenkinek van elakadása, hogy érzed, nem tudod, hogyan tovább. Ezek az állapotok egy kicsit mindenkit kiakasztanak. Lehet, hogy nem éppen ennyire nyilvánvalóan, de ez egy videoklip.
Térjünk át az albumra, mi a műfaji elképzelés mögötte? Elég sokszínűek a dalok.
Igen, eklektikus lett a lemez. Tudatosan rámentünk arra, hogy azokat a stílusokat, amiket szeretünk és hallgatunk, rátegyük olyan formában, hogy egy egységes történet legyen. Ezért van akusztikusabb, rockosabb és lassabb dal is. Egyfajta hullámzás feelinget (hangulatot – szerk. megj.) is szerettünk volna adni neki a dalok dinamikájával és változatosságával.
Kontrasztokban is szerettünk volna gondolkodni, bár szerintem ezt nem maxoltuk ki. A kontrasztok alatt arra gondolok, hogy a lemez címe Fel az égre, a borító pedig maga a Föld.
Nem akartunk stílusbeli korlátokat adni magunknak. Azt mondtuk, érzésben legyen ott minden dal és akkor bármit játszhatunk. Az átfogó erő az valószínűleg az, hogy ebben a több mint egyéves időszakban, amikor felvettük ezt a lemezt, nagyrészt ugyanabban voltunk érzelmileg, ugyanazon a gondolaton tudtuk végig kísérni az albumot.
A szövegekben vannak olyan elemek, amik összekapcsolják a dalokat?
Több dalban megjelenik a föld és az ég – ezeket egyébként utólag veszem észre, nem szándékosan így írtuk a dalokat. Többször ismétlődik még a te meg én, például a Vinnélek át-ban vagy a Van-e még-ben. Ez olyan mintha valakihez szólnék, de nem akarok nagyon belemagyarázni dolgokat.
Van valamilyen üzenete az albumnak?
Szerintem az, hogy nem vagy egyedül sem a nehézségeidben, sem az örömeidben, ezeken lehet osztozni. Jó és fontos kapcsolódni egymáshoz, mint emberek, mert az mindenben segíthet.
Vannak kísérletezős, szokatlan hangzású részei is egyes daloknak, ezeknek van valami konkrét oka?
Próbáltunk kilépni egy kicsit ebből a dallamos zenei világból és ezzel is egy érzést átadni. Vannak olyan dalok a lemezen, amelyekben szép, könnyed dallamok vannak, ezekbe nem tettünk bele egy elborultabb, kísérletezősebb, disszonánsabb részt, mert nem az a dal világa, útja. Úgy gondolkodtunk, hogy ha bevezetsz valamibe egy embert, azzal a dallal, akkor vidd is végig.
Azt hiszem, ez egy fontos szempont, hogy nem akartuk az egész lemezt egy stílusba beskatulyázni, hogy ez csak olyan értelemben vett könnyűzene, ami könnyed és mindenki számára hallgatható. Hanem azt szerettük volna, hogy minél több mindent megmutathassunk és keverjük is a különböző elemeket. Az életben is vannak szép és könnyű napok, ahogy a zenében is szép és könnyű dalok, de a következő nap már más, lehet, hogy épp valaki elhagyott, akkor annak a megéléséről kell dalt írni.
A lemezt egy év alatt vettük fel a stúdióban, de ahogy minden zenekar a dalokat az együttes megalakulása óta írjuk. Hozzájárult minden, a kísérletezések, a dzsemmmelések, az improvizációk, amiket a kezdetek óta megéltünk.
Június 3-án volt egy lemezbemutató koncertetek Budapesten a Gödörben. Hogy fogadott a közönség?
A Szintaxis legközelebb a Tiltott Fesztiválon fog fellépni a hónap végén, június 24-én.
Érdekes volt, nagyon sok erdélyi származású, Budapesten élő barátunk eljött, köztük olyanok is, akikkel évek óta nem találkoztunk. De sok új pesti arcot is megismertünk, akik eljöttek a koncertre. Jól fogadták. Voltak pillanatok, amikor a buli is elindult, de inkább nagyon figyeltek az emberek. Összehasonlítva az itthoni koncertekkel – ahol jóval többen ismernek minket és a dalokat is, velünk énekelnek, például Vásárhelyen és Kolozsváron, ahol voltak elég nagy, száz fő feletti koncertjeink – Budapestre elvinni a dalainkat egy izgalmas dolog volt. Tudtuk, hogy ott még sokan nem ismernek, nem is hallottak rólunk. Teljesen másképp mozgattak meg minket és mi is őket, vannak dalok amiket itthon az emberek ismernek, ők még nem ismerték, attól még élvezték, csak figyeltek.
Mi a zenekar legközelebbi megvalósítandó célja?
Mostmár az, hogy nekifogjunk dolgozni a következő lemezen, ami ha minden jól megy, az év végéig meg is tud jelenni. Ezzel párhuzamosan a megjelent lemezen lévő dalokhoz klipeket szeretnénk készíteni, illetve fel akarunk lépni minél több hazai és magyarországi fesztiválon, mindegy, hogy kis vagy nagy színpadon, csak minél több koncertet adjunk.