Letért az úttestről és fának ütközött

Fotó: EGYED UFÓ ZOLTÁN

Közúti baleset történt kedd, december 3-án reggel a 13A jelzésű országúton Szejkefürdőnél – tudjuk meg a Hargita megyei rendőrségtől.

Az első ellenőrzésekből kiderült, hogy egy 39 éves, magyarországi lakhellyel rendelkező férfi vezetett személygépkocsit Korond felől Székelyudvarhely irányába, elvesztette az uralmát a jármű felett, letért az úttestről és egy fának ütközött.

A rendőrség közleménye szerint az ütközés következtében a sofőr és az autóban utazó hat utas – a sofőr családtagjai – sérüléseket szenvedtek, orvosi kezelésre kórházba szállították őket. A férfit alkoholszondával vizsgálták, a teszt eredménye negatív volt.

Gondatlanságból elkövetett testi sértés bűncselekményének gyanúja alatt folytatódik a nyomozás a baleset pontos okainak és körülményeinek megállapítása érdekében.