Lesz Esti próba az új évben is

Az új évben is műsorára tűzi a decemberben bemutatott Esti próba című előadását a Tomcsa Sándor Színház.

Az Esti próbát Kiss Csaba kortárs drámaíró szövegéből Tóth Árpád, a társulat színésze állította színpadra, „kamaradráma zongorára” műfaji megjelöléssel. A kétszereplős darabot Dunkler Róbert és Nagy Xénia-Abigél játékában láthatják.

A színpadra épített nézőtérrel játszott előadás négy alkalommal: január 6-án, szerdán, január 7-én, csütörtökön, január 8-án, pénteken, valamint szombaton, január 9-én tekinthető meg, minden nap este 19 órától. 

A színház felhívja a közönség figyelmét, hogy az előadást csökkentett nézőtérrel tudja játszani, ezért kizárólagosan előzetes helyfoglalással tudnak jegyet biztosítani. 

Jegyek január 4-étől, személyesen válthatók a jegypénztárban hétköznapokon 11-14 és 15-17 órák között. Az előadás online műsorfüzetét, a Margót, amelyről korábban itt esett szó, a színház honlapján és Facebook-oldalán olvashatják.