Lesz-e még, aki pályára álljon?

A legtöbbetek előtt még kézilabdás pályafutás áll. Tudom, hogy nehéz most, de ez nem jelenti a világ végét – kezdte meg a Városi Sportklub felnőtt férfi kézilabdacsapatának erőnléti edzését Nagy Sándor.

A srácoknak most úgy kell készülniük az utolsó, Suceava elleni mérkőzésükre, hogy hiába vívják ki azon a legfelsőbb osztályban való bennmaradást, nincs pénz a 2025-26-os szezonban való indulásra.

Mint a csapat edzőjétől, Sipos Lóránttól megtudom, több tanácsos – László Zsolt, Hajdó Csaba, Kakassy Norbert és Bálint Attila – illetve Szakács-Paál István polgármester jelenlétében hétfőn, május 12-én közölték a csapattal, hogy ennek így ebben a formában vége és a város csupán egy második ligás csapatot tud fenntartani külső támogatók nélkül.

„Számokat mutattak, és azok alapján igazuk is lehetne, de a sport nem csak számokról szól. Amikor kijöttünk a tanácsteremből, a játékosoknak az volt az érzése, hogy meg sem próbálták nem elkaszálni a csapatot – és én is ezt éreztem. Tudom, hogy túlságosan önkormányzati pénzekre támaszkodnak itt a sportcsapatok, de ugyanígy van ez az egész országban: városi sportklubok vannak, és nagyon kevés magántőke” – magyarázza Sipos hozzátéve, hogy azzal érveltek, hogy a nagypályás focicsapat és a futsal csapat behozott még 2-3 támogatót. Amikor ez megvalósul a kézilabda esetében is, lehet merészebb álmokat szőni.

De lesz-e még, aki?

„Ez a csapat szét fog széledni, a fiatalok még túl fiatalok ahhoz, hogy megbírják a felnőtt másodosztályt és egyébként is, milyen jövőképet lehet így nekik mutatni?! Most már belefáradtam” – tör ki az edzőből, aki kedden Facebook-bejegyzésében közölte az udvarhelyi sportszeretőkkel a hírt:

„Hiába a jó eredmények (feljutóként bennmarad a csapat az elsőosztályban, amire nem volt példa 7 éve a román élvonalban), a város vezetősége tájékoztatta a csapatot, hogy nem lesz lehetőség a folytatásra ezen a szinten a következő idényben! Ez a csapat nem ezt érdemelte, a kézilabda szeretők sem, senki sem. Büszke vagyok a csapatra, de belefáradva ebbe a helyzetbe…”

Ő úgy látja, idén sikerült visszaszoktatni valahára a csarnokba a kézilabdarajongókat, egy sikeres közösségépítés zajlott le, arról nem beszélve, hogy ezek a játékosok 500 gyereknek voltak a példaképei. És most ennek vége. „A csapat körül kialakult közösséggel tolnak ki. Több mint tízezer nézőnk volt az itthoni mérkőzések alatt. Én azt mondom, hogy inkább így építs közösséget, minthogy választásokkor ijesztegeted az embereket, ha nem erre szavazol, akkor mi lesz” – mondja Sipos.

Kérdezem, hogy milyen lehetséges forgatókönyvvel számol, de látom rajta, hogy tanácstalan, nem tudja, hova tovább.

Az utolsó tánc

És hogy a játékosoknak hova tovább, azt sem tudni. Az utolsó tánc – így neveztem Tálas Huba és Komporály Attila csapatkapitányok hazai búcsúmérkőzését, akkor még nem sejtettük, hogy nem csak számukra lesz ez az utolsó hazai. Többen abban a hiszemben utasítottak el már szerződéseket, hogy jövőre is a VSK színeiben folytatják. Buzogány Barna például a téli szünetben tért haza – és ahogy most látszik, mindössze egy fél szezon erejéig. Ahogy hazatérése pillanatában is elmondta, a klubvezetésnek, azért jött haza, mert úgy érezte, hogy „ez egy olyan csapat, amelyik megragadhat a Bölények Ligájában és lépésről lépésre lehet építeni, de sajnos a városvezetés úgy gondolta, hogy nem hajlandóak megpróbálni segíteni”.

Barni udvarhelyi, ezért sokat jelentett neki, hogy újra a város csapatának mezét öltheti magára, nyilván sokkal egyszerűbb is volt, mondja. Nem tervezett egy félév után újra elköltözni itthonról, de „muszáj lesz”.

„Jelen pillanatban sehogy” – kérdezem, hogyan tudják motiválni magukat. „Aki most pályára lép, az magáért játszik majd, mindenki meg akarja mutatni, hogy mire képes. Nem tudok róla, hogy olyan sok ajánlata van a játékosoknak. Nehéz, főleg, hogy május közepe van, általában ilyenkor már a jövő évre a csapatok keretei többnyire össze vannak állva” – magyarázza.

Katona Tamás egy sérüléssel bajlódott a szezon második felében, még a teljes értékű edzéseket nem kezdte el, de már a csapattal készül. Mivel nem játszott, különösen nehéz az ő helyzete is, hiszen egy padon töltött fél szezon után kérdés, hogy milyen ajánlatai lesznek. De mindenképp élni szeretne eggyel,

semmiképpen sem szeretne maradni,

és azon is meglepődne, ha valaki igen. „Most ki akarjon itt maradni ezek után, hogy láttuk, hogy kivívtuk s úgyis mindegy?” – teszi fel a költői kérdést.