Ilyés Szabolcs két évig volt igazgató.
Fotók: Sinka-Király Levente, facebook.com/ilyes.szabolcs
Több hete foglalkoztatja a közvéleményt a székelyudvarhelyi felnőtt kézilabdacsapat, a Szejke SK, valamint a Székelyföldi Kézilabda Akadémia sorsa. Ilyés Szabolcs, a klub és az akadémia (volt) ügyvezető igazgatója nyilatkozott erről.
Igazak a pletykák?
Ha a Szejke Sportklub és a Székelyföldi Kézilabda Akadémia igazgatói állásáról való lemondásomra gondolsz, akkor igen. Személyes okokból – hosszas gondolkodás után – június elején hoztam meg a döntésem, és kérvényeztem a klubbal való munkaviszonyom felbontását, majd a legközelebbi illetékesekkel is közöltem elhatározásom. Ugyan még a kényszerszabadság, valamint a vezetői tanácshatározat véglegesítése miatt hivatalosan igen, gyakorlatban viszont már nem én irányítom a klubot és az akadémiát. A játékosokkal és a szakmai stábbal már a sportigazgató kollégám, Győri István tárgyal. Én még a támogatók felkutatásában – a magyarországiakat is beleértve – igyekszem segíteni a klubnak, remélem szerencsével.
Hogyan értékeled a Szejke SK első két évét?
Csodálatos két év volt, annak minden nehézségével és örömével, amelyben az alapjaitól sikerült egy újonnan alakult kézilabdaklubot a felnőtt csapatával és annak ifjúsági korosztályaival együtt rendszerbe formálni és szervezetileg, valamint sportszakmailag is nívós szintre felhúzni. A kezdetekben, amíg a „rendszer” beállt, reggeltől estig dolgoztunk a vezetőségben, de megérte a sok alvatlanság és szabadidő kimaradása. Rengeteget tanultam, természetesen voltak keserű pillanatok is, de összességében egy remek, munkás időszak volt.
Adott volt egy szétesett, de nagymúltú, nemzetközi sikert elért és számtalan értéket továbbadó, korábban országos bajnoki címre is esélyes Székelyudvarhelyi Kézilabda Club, amelyből kinőhetett egy fiatal, saját neveltjeire építő és épülő együttes, mely büszke székely mivoltára és reprezentatív sportcsapata a „székely anyavárosnak”. Ebben óriási érdemei voltak a korábbi SZKC-vezetőnek, Győri István kollegámnak, aki nélkül nem érhettük volna el rekordidő alatt, hogy már a második évben a feljutás küszöbére jussunk és ifjúsági csapataink csoportjaik 2-3. helyén végezzenek az országos bajnokságokban. Jelenleg nála megfelelőbb vezetőt keresve se találhatnánk az udvarhelyi kézilabdázás élére.
Jó érzéssel tölt el az is, amikor belépek a sportcsarnokba, és körülnézek. A felújítás mellett sikerült kissé „szejkésítenünk”, a mi arcunkra formálnunk a város első számú sportlétesítményének belső világát, „székely katlanná” varázsoltuk pár óriásmolinó és a kifüggesztett klubzászlók segítségével. Az volt a cél, hogy a csapat otthon érezze magát, amihez még hozzáadódott a fantasztikus közönségünk teltházas jelenléte és biztatása is. Az edzőképzések mellett számtalan tornát szerveztünk, és Felvidéktől Vajdaságon át Magyarországig mindenhol versenyeztettük a több mint 300 kézilabdapalántánkat, a legkisebb korosztályoktól egészen a nagyifjúságiakig. Ezekről remélhetőleg még nyugdíjas korukban is mesélni fogják élményeiket a kis- és ifjúsági kézilabdázóink.
Ami a nagycsapatot illeti, a munkánk kezdetekor egy hétéves tervet készítettünk, amelyben az elsőéves csapatépítés után második évben már a feljutás volt a cél. Ez már akkor egy rendkívül progresszív tervezet volt, de az élet minket igazolt.
Más kérdés, hogy a járvány okozta gazdasági környezet – több mint hatvan vállalatot kerestünk fel az utóbbi hónapokban támogatás reményében, de senkinél sem rózsás a jelenlegi pénzügyi helyzet – egyelőre számos kérdőjelt tesz fel a jövőt illetően, viszont legalább az elmaradt fizetéseket sikerült kiutalni, a játékosokkal szemben egyenesbe került a klub. A szakmai stáb és a fiúk érdemeit azonban mit sem kicsinyíti a nehéz gazdasági helyzet. Nincs az országban még egy olyan második ligás csapat, amely 12-ből 12 meccset nyert volna meg a járvány beköszöntéig, és ez még akkor is tiszteletet parancsoló, ha egyes fanyalgók, gyengébbecske csapatoknak ítélik meg csoportbeli ellenfeleinket. A sors őket rendelte, és őket kellett legyőzni.
A Szejke SK pedig legyőzte őket, meccsről meccsre, ráadásul teltházas hazai mérkőzéseken, amely önmagában szintén kuriózum, nem csak Romániában, de az egész régióban, a második ligákat alapul véve. Egy 21,3 éves átlagéletkorú, ráadásul 90 százalékban hazai nevelésű csapatot sikerült a feljutás küszöbéig juttatni. És ki tudja mi lesz még a vége…
Mi lesz a vége?
Ha én azt tudnám (nevet). Székelyudvarhely nagy kézilabdahagyományokkal és múltbéli sikerekkel rendelkezik, az emberek szeretik a sportágat és kultúrált, kézilabdához értő, mondhatni „szakközönségünk” van, amely ha kell, frenetikusan tud szurkolni, a meccsvégi himnuszéneklésről nem is beszélve. Mindenki azt várja el, hogy a város csapata ismét a legjobbak között játsszon hétről-hétre. Egy erőtől duzzadó, a maga különleges atmoszféráját és teltházait biztosító Székelyudvarhelyre a Bölények Ligájának is szüksége van.
A Székelyföldi Kézilabda Akadémia idetelepedésével ez a vágy megerősödött. A jelenlegi gazdasági környezet bár nem túl rózsás, főleg, ami a sporttámogatásokat illeti, a sportágnak és ezen belül a Szejkének nagy a létjogosultsága, hiszen nagyon rövid idő alatt – elfogultság nélkül állíthatjuk – , hogy sikerült a város első számú klubjává válnia mind nézőszám, mind a klub gyereklétszámát és a hozzánk köthető közel 20 ifjúsági csapatot figyelembe véve.
Minden érintett érdeke, és mindent meg is teszünk azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a jelenlegi nehéz helyzetből. Ami a szövetség által kiadott és hivatalos információt illeti, a csapatnak a nyár folyamán még egy feljutási nyolccsapatos tornán szerepet kell vállalnia, de sem időpont, sem helyszín még nincs, most még a járvány az úr és sajnos nagy a bizonytalanság. Egyedi eset egész Európában, hogy az első ligákat berekesztették és a jóval kisebb költségvetésű 2. ligás csapatokat hagyják tovább tengődni a bizonytalanságban. Zöld asztalnál kellett volna dönteniük, bárhogyan is, hogy minél hamarabb a következő szezont tudják előkészíteni a második ligás csapatok is, akár az első ligára, akár a másodikra.
És hogyan folytatod te?
Biztos, hogy sok szempontból meg fog változni az életem, de a kézilabda irányítására a humánerőforrás adott Udvarhelyen, a kapcsolatrendszer szintén, és ami még fontosabb, hogy számtalan remek edző-pedagógussal rendelkezünk már a kiskorosztályoktól kezdődően, az Akadémia meg ontja magából az ifjú udvarhelyi és udvarhelyszéki tehetségeket. Én sportmenedzseri végzettségemnek köszönhetően továbbra is a sport berkeiben képzelem el a jövőmet.
A teqball egy olyan újkeletű magyar sportág, amelyet több mint három éve volt szerencsém meghonosítani az országban, és amely nagyon rövid idő alatt népszerűvé vált a világban. Lassan már nincs olyan híres futballista, aki ne játszaná a sportágat. A székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team vezetőjeként fogok tevékenykedni, csak most sokkal több energiaráfordítással. Az eddigi három teqball-világbajnokságon elért kiváló eredményeink – két világbajnoki cím, négy bronzérem – megelőzték szervezetiségünket és a sportág hazai népszerűsödési ambícióit is.
Most mindkettőt fel fogjuk húzni sportszakmai eredményeink mellé és továbbra is a régió egyik legeredményesebb, valamint Udvarhely topklubja szeretnénk lenni úgy, hogy országszerte tanítsunk meg minél több embert teqballozni. Fiatal a sportágunk, de öt év alatt eddig még nem látott mértékben tudott fejlődni a világban, mi meg ott vagyunk az elitben udvarhelyi csapatként, és országosan is olyan rohamos fejlődést akarunk véghezvinni, amelyet a sportág budapesti irányítása véghez vitt, globálisan.
Ha ügyesen sáfárkodunk az eddig elértekkel, akkor nagy jövő előtt állunk, ráadásul mindezt úgy, hogy szeretett kisvárosunk hírét visszük a nagyvilágban. Van egy víziónk, és Szécsi Barna, valamint Lázár Zsolt után további világbajnokokat akarunk adni és kinevelni a sportágnak, a világnak és ezen belül is Székelyudvarhelynek. Kell ennél szebb projekt?
Emellett van egy hétéves kislurkókból álló focicsapatom a Székelyudvarhelyi Fotbal Clubnál, akikkel szintén nagyon szeretek edzőként dolgozni. A járvány előtt még egy tornát is sikerült megnyernünk a csíki fociakadémián, a Sepsi OSK-t verve meg a döntőben. Azokat a kis boldog arcokat soha nem fogom elfelejteni és élvezet nézni, hogy milyen hamar fejlődnek edzésről-edzésre. Szóval úgy néz ki, hogy továbbra sem fogok unatkozni!
Több sportágban is aktívan jelen vagy és tevékenykedsz. Hogyan látod az udvarhelyi sportéletet?
Ez nagyon kétoldalú, és sok szemszögből lehet értékelni. Az kulcsfontosságú tényező, hogy egy sportbarát városvezetőnk van, akivel kapcsolatban az elmúlt két év során mindvégig tapasztaltam, hogy a kézilabdaklubunkért és az akadémiáért is mindent megtesz, hogy jól menjenek a dolgaink. Az udvarhelyi sportéletnek vannak negatív és pozitív oldalai.
Nagy negatívum, hogy jópár évvel ezelőtt végül nem Udvarhelyre került a székelyföldi fociakadémia, hanem Csíkszeredába. Akkor és ott nagy lépéshátrányba kerültünk. A foci minden más sportágnál nagyobb „buli”, más kávéház! Ez az anyaországi támogatásokat és beruházásokat illetően is szemmel látható.
Viszont sikerült idehozni a kézilabda akadémiát, ami szintén óriási lehetőség a városnak, és ha sikerülne egy multinacionális vállalatot is főtámogatóként a felnőtt csapat mellé állítani, akkor Udvarhelyen minden adott lenne ahhoz, hogy akár egy „kis Veszprém” formálódjon. A város már most is a kézilabda központjának tekinthető a régióban, itt van az akadémia számtalan tehetséggel, remek kapcsolatunk van a Magyar Kézilabda Szövetséggel, minden szakmai tudásanyag rendelkezésre áll, adott egy országosan is elismert publikum, kimagasló kapcsolatrendszer a sportág berkeiben és a Román Kézilabda Szövetséggel, kézilabdához értő szakemberek, sikeres Székelyudvarhelyről elszármazott válogatott kézilabdázók, és végül a legfontosabb, vagyis a kézilabda évtizedekre visszanyúló hagyománya a városban számos nagy sikerrel és jópár ifjúsági országos bajnoki címmel a tarsolyban.
Mostmár az egyetlen, de kétségkívül legfontosabb feladat, hogy a város megtalálja azt a mecénását, aki hajlandó egy hosszú távú főtámogatói finanszírozást biztosítani, hogy Udvarhely visszakerülhessen arra a polcra kézilabdában, ahova mindig is való volt. Az elmúlt két év tapasztalatából kiindulva, már nem udvarhelyi vagy udvarhelyszéki vállalatban kell gondolkodni, hanem egy multinacionális céget szükséges meggyőzni a főtámogatói szerepkörre. Nagy álmokhoz mammutcég dukál, és minden más adott lenne a városban, hogy egy nemzetközileg is elismert csapat épüljön ki, amely beindíthatná a sportturizmust, további munkahelyeket teremthetne, további profi szakembereket hozhatna a városba és akkor városimázsról még nem is beszéltünk. Székelyudvarhelynek szüksége van egy elismert, reprezentatív, országos bajnoki címre esélyes és nemzetközi hírnévre szert tevő sportcsapatra. A hétéves tervünk utolsó évében egyébként ez is van meghatározva célként, természetesen a támogatói pénzek évenkénti arányos növekedésével összhangban. Magasra kell tenni a lécet, mert ha le is verünk egy szintet, még mindig kellően magasban marad.
A kézilabda vonzásából kilépve további pozitívum, hogy az udvarhelyiek – legalábbis a sport területén – formabontónak tűnnek, és valamiért az utóbbi években több sportág országos meghonosítása innen, Székelyudvarhelyről indult el. Kezdődött ez a futsallal, ahol rögtön az első országos bajnokságot sikerült is megnyerni – ezt megtromfoltuk még kettővel – , de a floorball országos bajnokságot is udvarhelyi barátaim hívták életre, míg szerencsés véletlenek folytán a teqball szintén nálunk tudott életmagra kapni, országos hódító útjára indulni, közben világbajnoki éremkollekciót is gyűjtve.
Miben látod, hogy előre tudnánk lépni az udvarhelyi sportélet területén?
Egy hosszútávú városi sportstratégia és a sportdiplomácia erősítése elengedhetetlen. Két éve, amikor hazaköltöztem Budapestről, akkor már voltak hasonló terveink a városházán, több beszélgetés is volt erről a polgármester úrral, de ezek kezdeti fázisban maradtak, és az én időmet is teljesen felemésztette a Szejke SK, valamint az Akadémia megalakulása és szervezeti felépítése.
Az elmúlt két esztendőben viszont meggyőződtem arról, hogy rendkívül szükséges egy hosszútávú, meghatározott elvek és irányok mentén haladó sportstratégiai tervezés Udvarhelyen, mind a sportinfrastruktúra, mind a sportklubok és a sportfinanszírozás tekintetében. A sportstratégiával kéz a kézben kell haladnia és erősödnie egy markáns sportdiplomácia kiépítésének, amiben a jelenlegi látszat szerint a „szomszéd várak” nagyobb érdekérvényesítő tehetséggel rendelkeznek, de ez nem egy behozhatatlan hátrány. Tudatos építkezéssel és sportszakemberek bevonásával gyorsan fejleszthető, amivel főleg a kézilabda, de minden más sportág, illetve további más szegmensek is sokat nyernének a következő években, évtizedekben.