Legyünk minél többen, búcsúzzunk szépen!

Fotó: archívum/GÁL ELŐD

Utolsó hazai mérkőzését játssza az idényben a Székelyudvarhelyi Városi Sportklub férfi kézilabdacsapata, és ezzel nagy valószínűséggel búcsúzik is egy időre a Bölények Ligájától, hiszen nem sikerült a csapatnak teljesítenie célját és odaérni a bennmaradást érő helyek valamelyikére. És, mint beszámoltunk róla, a Román Kézilabda Szövetség negatívan véleményezte az udvarhelyiek kérését, hogy emeljék a bajnokságban szereplő csapatok számát jövőre, és így ők is ott lehessenek az elsőosztályos bajnokság rajtjánál.

Döntött a román kézilabda szövetség a VSK sorsáról

A jelenleg a tabella utolsó, tizennegyedik helyét elfoglaló együttes a kilencedik helyen tanyázó Vaslui együttesét fogadja, akik még akár egy felszabadult játékkal megszorongathatóak, ezt Katona Tamásék megmutatták már odavágón is, amikor egy hajszálon múlott a pontszerzés, akkor végül egy góllal kaptak ki.

Az udvarhelyi csapatnak egy 12 gólos, a CSM Bukarest ellen elszenvedett vereség után kell talpra állnia saját közönsége előtt, akik előtt utoljára a bajnoki tabella második helyén álló Nagybányát is megizzasztották, csak egy góllal maradtak alul ellenük.

„Legyünk minél többen a városi sportcsarnok lelátóin‚ – kéri a meccset beharangozó Facebook-esemény leírásában a csapat, búcsúzzunk szépen az elsőosztálytól április 19-én, szerdán 18 órától.