Legyél te is véradó!

Hatodik alkalommal szerveznek véradó akciót a Hargita Business Centerben. Április 20-án, csütörtökön várják az előzetesen bejelentkezett véradókat az inkubátorház konferenciatermébe, ahol a szakmai hátteret a megyei vérközpont munkatársai fogják biztosítani. A szervezők – akik maguk is adakoznak majd – bátorításképpen felkészítenek,

mire számíthatsz.

Az érkezés után meg kell adni a személyes adatokat a regisztrációhoz, ezért kérik, legyen nálad személyazonossági bizonyítvány. Ki kell tölteni egy kérdőívet az egészségügyi állapotodról. Várakozás közben ajánlják egy-két pohár folyadék, esetleg harapnivaló elfogyasztását, amit a szervezők biztosítanak majd. Lesz egy orvosi kivizsgálás, amely során megmérik a vérnyomásodat és megnézik a hemoglobinszinted. Végül kényelmesen elhelyezkedve a vérvételi ágyon, egy steril vérvételi zsákba 8-10 perc alatt levesznek tőled 450 ml vért. Ez után 5 percig pihenni kell, aztán még több folyadékot inni. 

A véradókat nem engedik haza üres kézzel,

a regisztráció során tetszés szerint választhatnak két kávé – a Vekker Kávéközösség felajánlásával – és egy kétalkalmas Functional Training belépő között. 

Az április 20-ai véradásra itt lehet jelentkezni.