És ez a napközi épülhet a helyükre. A nővérek teret és megfelelő körülményeket, az örökségvédő pedig azt szeretné, hogy ne tűnjön el a régi város.

Fotók: GÁL ELŐD, PÁL EDIT ÉVA, és CSÍKI BARNA tervei

Le fognak bontani két régi épületet – kongatta meg a vészharangot Balázs Attila, a Civilek az Örökségért Mozgalom vezetője. Amikor Attila megkeresett, nekem már ismerős volt a történet, a két ház bontása nem először kerül rivaldafénybe. Én 2016-ban jártam az említett épületekben, a ferences nővérek ugyanis már akkor szerették volna lebontatni a tulajdonukban lévő két Petőfi Sándor utcai épületet azoknak rossz állapota miatt, és egy kerekasztal beszélgetés során a városháza munkatársaival és Balázs Attilával vitatták meg a kérdést. Erről készült beszámolónkat itt olvashatod.

„Nem maradhat a városképben egy kerítés” – mondta még 2016-ban Attila, hiszen akkor úgy volt, nem épül új épület, hanem a játszóteret bővítik a lebontandó épületek helyére. Azt is kihangsúlyozta akkor, hogy nélkülözhetetlen, amikor befektetők épületeket vásárolnak, felvilágosítani őket, hogy azokkal mit tehetnek, és mit nem tehetnek: „lehet, hogyha a kedves nővéreknek megvan minden információja, amikor megvásárolják a két frontépületet, akkor másképp cselekednek”.

Három évvel később részben teljesülhet az apácák vágya: a 2016-ban tervezett játszótér nem, de új óvoda épülhet a Petőfi utcai házak helyére.

„Ennek az épületnek az esetében nem föltétlenül a megmentésről van szó, mert beépülne az új a városképbe. Itt arról van szó, hogy a városnak van-e stratégiája arra, hogy mi a védett zóna, mi nem az. Mindig az van megmagyarázva, hogy miért nem tudják megmenteni az épületet, azt sosem mondják, hogyan lehetne. A Bethlen-utcában korábban lebontott épületek ezeknél mind érdekesebbek voltak. Nekem nem az a bajom, hogy mindenáron mindent meg kell menteni, de ha ez a tendencia, akkor egyáltalán mi van azzal a régi várossal, ami a Tomcsáé, a Tompáé volt? Mindig lehet szebbet, jobbat, nagyobbat és funkcionálisabbat építeni, de a régi Udvarhely lassan eltűnik” – vélekedik Balázs Attila.

A két rossz állapotban lévő épület Székelyudvarhely történelmi városközpontjának része, ezért bonyolult a helyzet. Hogy ezen épületek esetleges bontásáról és az új épületekről ki dönt, van-e a városnak örökségvédelmi stratégiája, erről a városházánál érdeklődtünk.

Mossák kezeiket

A  Petőfi Sándor utcában a 2017 decemberében elfogadott általános rendezési terv (PUG) szerint az utcakép élvez védettséget, nem az egyes épületek. Ilyen esetekben csak a Műemlékvédelmi Igazgatóság kontrolljával lehet bármiféle változtatást eszközölni.

“Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az utcában a házsor nem maradhat foghíjas, a lebontott épületeket az utcaképhez illőekkel kell helyettesíteni. A szóban forgó két ház esetében, mivel azok magántulajdonban vannak és nem műemlékek, nincs törvényes szabályozás, ami alapján nem bonthatná le a tulajdonos azokat, amennyiben minden szükséges engedéllyel rendelkezik” – írja a városháza válaszában.

Székelyudvarhely védettséget élvező övezeteinek jelenleg nincs elfogadott zonális rendezési terve (PUZ). Erre már többször indított a város közbeszerzési eljárást, de egyik alkalommal sem jelentkezett egyetlen tervező sem ennek elkészítésére, és mivel nincs a városnak ilyen zonális rendezési terve, addig nincs saját eszköze befolyásolni a különféle munkálatokat. „A bontási engedély tulajdonképpen egy adminisztratív dokumentum, nem elvi beleegyezést jelent. A polgármesteri hivatal nem tilthatja meg egyetlen nem minősített műemlék épület lebontását sem. A hivatal csak formailag tud ellenőrizni, nincs vétójoga” – írják.

A városháza munkatársai miután 2016-ban megállapították, hogy a két ház nem alkalmas arra, hogy azokban gyerekeket foglalkoztassanak, mert dohosak, penészesek és statikailag sem felelnek meg felújításra, elmondták, a két épület esetében az ablakok formája, illetve az ablakritmus jelent értéket, ezekre érdemes figyelnie az építésznek.

„A tervezőnek az elkészült dokumentációt be kell majd mutatnia az építészekből, statikusokból és gépészekből álló műszaki bizottságnak. Ha az formailag megfelelő lesz, az Építészeti Felügyelet és a Műemlékvédelmi Igazgatóság engedélyezi azt, akkor a polgármesteri hivatal kiállíthatja a munkálatok elkezdéséhez szükséges engedélyt” – tudjuk meg a városháza válaszából.

Szóval nem a városban, de még csak nem is a megyében döntenek a műemlékvédelmi zónákban elhelyezkedő épületek bontásáról. Létezik ugyan egy megyei bizottság is, nem dönthet sok kérdésben, így azokról a Hargita, a Kovászna és a Brassó megyét zonális felügyelő bizottság dönt, vagy ha nekik nem sikerül, akkor a Bukarestben működő országos bizottság. A felsőbb fórum felülírhatja az alsóbb fórum döntését.

Tehát, „amíg a városnak nincs saját eszköze befolyásolni a különféle munkálatokat”, mi csak reméljük, hogy a műemlékvédelmi zónáinkban történő bontásokról döntő bizottság olyan emberekből fog állni Brassóban, netán Bukarestben, akik tőrödnek városunkkal és annak örökségével.

„Egy bizonyos szinten, ha megakad a feladat, a következő szintre emelhetik, és ott sok esetben átmegy. A zonális bizottság azért van, mert a tagjai jobban ismerik az itteni helyzetet, mint Bukarestben. Több esetben utólag kapunk hírt arról, hogy Bukarest megadta az engedélyt. Éppen ezért próbálunk egy okos döntést hozni, hogy valamit elérjünk, hogy ne veszítsünk el mindent a fejünk fölül” – mondta el portálunknak Kósa Béla művészettörténész, a zonális bizottság tagja.

A bizottságban

minden megyei főépítész benne van, ezen kívül két-két választott, Hargita megyéből Kósa Béla és Köllő Miklós. A bizottságot úgy próbálják összeállítani, hogy minden szempont érvényesüljön, legyenek benne építészek különböző kompetenciákkal, legyenek speciális feladatokat ellátó szakértők is: művészettörténész, régész, statikus.

„Nekem – mint művészettörténésznek – az a feladatom, hogy azt állapítsam meg, hogy rendelkezik-e ez az épület olyan műrészletekkel, amelyek mindenképpen megtartandónak bizonyulnak. A két földszintes épület két műemlékvédelmi övezetnek, a Székelytámadt várénak és a ferences temploménak is része, de ők maguk nem műemléképületek. A két épületről készült egy rövid történelmi tanulmány, ami alapján a bizottság úgy értékelte, hogy a jobb oldalinak a pincéjét leszámítva nem képviselnek olyan építészeti értéket, amely önmagában a megtarthatóságot mindenképpen indokolná” – magyarázta Kósa Béla.

A bizottság nem mondhatja meg az engedélyt kérőnek, hogyan járjon el, az ő feladatuk eldönteni, hogy amit eléjük tesznek, azt továbbengedik-e vagy sem.

Hogy ez gördülékenyen menjen, a bizottság tagjai akár konzultálnak is az építészekkel a terv részleteit érintően. „Ilyen szinten próbálja a bizottság egyengetni, segíteni részben az engedélyeztetési folyamatot is, részben az építészt is, hogy egy olyan tervet tudjon összehozni, ami a bizottság építészeinek az elvárása szerint oda megfelelőnek tűnhet” – mondta el portálunknak a művészettörténész.

„Az volt az elképzelés, lévén hogy a jobb oldalon van egy 5-6 éve megmagasított, felépített épület, az új épület ne legyen historizáló. Ne hazudjuk azt egy történelmi belvárosban, hogy az az épület kétszáz éves, viszont az utcaképbe magasságban, ritmussal illeszkedjen” – tudtuk meg, miért utasították el először a lebontandó épületek helyére tervezett, Csíki Barna építész által készített tervet, amely végül harmadik alkalommal ment át a bizottságon.

A bontási engedélyt a nővérek a hivataltól még nem kapták meg, mivel ezek a jóváhagyások nagyon elhúzódtak, főleg a műemlékvédelmi. „Rengeteg papírra volt szükség, amelyek mögött több ezer lej van. Ha engem kérdeznek mint laikust, ezek nem szükséges papírok, de kérték, és megcsináltunk mindent” – vélekedik Tarzicia nővér, amikor vele és Antonetta nővérrel újra végigjárom a lebontandó épületeket.

Ebben az esetben árnyaltabb a helyzet annál, hogy két régi épületet lebontanak, már 2016-ban is áldatlan állapotokat láthattunk a házakban, a helyzet azóta csak romlott. Elsősorban ez a gondja a nővéreknek, de a tér növelése is céljuk, mert a helyszűke miatt jelenleg a főnöknő irodájába is egy napközis csoport van berendezve.

A nővérek

a kilencvenes évek elején kezdték meg itt munkájukat, ekkor kezdték el a férfi ferences rendtől bérelt épület felújítását. Egy képet is mutatnak 1992-ből, az első csoportjukról. Azóta a gyerkőcök és a csoportok létszáma egyre csak nőtt, így a nővérek területe is. A most lebontandó házak egyike 2002 óta, a másik 2003 óta van a birtokukban, 2005-ben pedig egy harmadik épületet is megvettek ezek szomszédságában.

Most az épületegyüttesben 160 gyereket látnak el, 100-an a Nardini Napköziotthonba járnak, 60-an pedig a két említett házban működő délutáni foglalkoztató csoportba.

Utóbbiak iskola után jönnek, ebédet kapnak, tanulnak, játszanak, uzsonnáznak, majd hazamennek. Olyan gyerekekről van szó, ahol otthon komoly gondok vannak. „Arról nem is beszélve, hogy a Nazareth is ott volt” – mondja Tarzicia nővér és mire, rákérdezhetnék, hogy miről is van szó, Antonetta nővér gyorsan kiegészíti: „van tizenegy gyerek és egy anyuka, akiknek ez az átmeneti otthona. Van köztük árva, van, aki ideiglenesen van itt, amíg megoldódik a helyzete.

A Szent Gellért Alapítvány is használta egyik termüket, szülőknek tartottak tevékenységeket, „most itt lakott az előbb említett anyuka két gyerekkel, akik nem tudtak járni, úgy születtek. Mi hordjuk őket kezelésre, most már járnak” – tudom meg. „A polgármesteri hivatalban volt egy beszélgetés, ahol azt mondták, nagy szükség van ezekre a foglalkoztatókra. Mi nem szoktuk szétkürtölni a tevékenységeinket, próbálunk dolgozni és kész” – mesél Tarzicia nővér.

Éppen a szűk, leromlott épületek miatt nem vesznek fel több gyereket, pedig lenne rá igény, mondják. Legalább annyi jelentkezőt visszautasítanak, mint ahányan idejárnak. „Ha több gyerek kerül egy szobába, már veszélyes. Bent nem szabadott szaladniuk sem, mert beszakadhatott volna alattuk a padló. A gyerekeknek hogy mond azt, hogy ne szaladj? Ezek családi házak voltak, nem alkalmasak, hogy délutáni foglalkoztató legyen iskolásoknak” – magyarázza Tarzicia nővér.

Majd saját szememmel újra meggyőződhetek arról,

dohosak a falak, hatalmas repedések éktelenkednek rajtuk. A pincék plafonja tartógerendáit már fel kellett támasztaniuk a nővéreknek, nem érzem magam biztonságban. A legtöbb pincehelyiséget lerácsozták, hogy a gyerekek ne menjenek le, nehogy baleset érje őket.

A 2005-ös árvíz is nagyot rontott az épületek állapotán. Akkor a férfiak a nyakukban hordták ki a gyerekeket, a pince tele volt vízzel, a földszinten is az ablak fölé ért a víz, emlékeznek a nővérek. Esőzésekkor folyamatosan beázik az épület, esetenként annyira, hogy vedrekkel kell felhordaniuk a vizet belőle. Ráadásul ilyenkor az emeleti szobák rendszerint áram nélkül maradnak.

Kiderült az is, bevezették a fűtést, kicserélték a villanyvezetékeket, többször javították már a tetőszerkezetet, de hiába, kidobott pénz. „Ha valaki megveszi ezt az épületet és így befektet, minden elismerésem az övé lesz” – mondja Tarzicia nővér.

A befektetés értékéről is kérdezem a nővéreket, erről még nem tudnak konkrétumokat mondani, a jogtanácsosuk rendezi, ők még nem láttak költségvetést. Azt elárulják, hogy pályázatokból és németországi segítségből jött össze a pénz, viszont tartanak attól, hogy lejár a határidő, és elúszik a pályázaton nyert összeg.

„Mi már rég kerestünk helyet a foglalkoztatónak, mert ez nem biztonságos. Ez régi vágyunk. A Petőfi kilencet meg akartuk vásárolni a szomszédban, és akkor az eredeti elgondolás az volt, hogy legyen itt egy játszótér. De az épület megvásárlása nem jött össze, és elsősorban az épület kell nekünk. Megnyertünk egy pályázatot, de óvodára. Óvodánk volt. Arra gondoltunk, hogy építsünk egy új óvodát és az óvoda helyébe tegyük be az iskolásainkat. Az óvodatermek tökéletesek iskolásoknak is, ezzel meg lenne oldva a problémánk. Most úgy össze vannak zsúfolva, mint a heringek, mert már kiköltöztettük őket. Azt hittük, a bontáshoz szükséges engedélyeztetés gyorsabban fog menni” – magyarázzák a terveiket.

Az óvoda rész valóban rendben van, az egyik csoportba be is nézünk. „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – fogadnak, és egyikük megkérdi, lefényképezem-e. Az egyik teremben fahajas mézeskalács illat fogad, és festett bútorok, az öt csoportért felelős nővér festi őket. Egy falfestést is mutatnak, azt is őrzik, Tarzicia nővér elmeséli, úgy vészelte túl a kommunizmust, hogy egy szekrényt tettek eléje, így védve volt.

Csíki Barna építész

szerint, amit érdemes, azt meg kell őriznünk, de nem tartja azokat az épületeket olyan értékesnek, amelyeket feltétlenül meg kellene, főleg hogy helyet sem biztosítanak. Faházak bevakolva – mondja, szerinte ez is teszi tönkre őket, a két anyagnak ugyanis más a természetrajza, nem illeszkednek össze. Azért vakolták be, hogy tűnjön előkelőbbnek, polgáribbnak. Az első tervvel, miszerint egy játszótér épült volna az épületek helyére, a tervező sem értene egyet. Túl értékes területnek tartja, hogy ott egy kerítés legyen az utcafronton.

Első alkalommal, amikor a bizottság tárgyalta a tervét, nem volt jelen, másodjára és harmadjára elment, hogy megértse, mi a baj. Szerinte második alkalommal egy konzervatívabb bizottság volt, és mivel régen itt ment el a főút, ez egy nagyon érzékeny terület volt. „Ha a két szomszédos házat viszont megnézzük, amik már eleve el vannak rontva, én arra voltam kényszerítve, hogy azokhoz illeszkedjek. Ezért ilyen visszás a dolog” – magyaráz.

A bizottság mindenképpen meg akart tartani valamit az épületből, és a pincébe kapaszkodtak. A pincéről egy részletes felmérést kellett készíteni: minden követ megmozgattak, pedig ezek folyami guvacskövek. Először abban maradtak, hogy a pince egy részét meg kell tartani és akkor adnak rá engedélyt. Mihály Zita szerkezetmérnök, a megyei műemlékvédelmi bizottság elnöke kifogásolta, hogy arra egy kétszintes házat építsenek. „Nagyon jól látja ezt. Akkor olyan lesz, mint egy szuvas fog, amit körülépítünk. Végül elengedték ezt a dolgot, mondták, hogy akkor bontsuk el, és csináljuk meg rendesen” – mesél Csíki Barna.

Neki ez az első munkája a városban,

és szerinte ilyenkor az ember elég sok mindent szeretne beleerőltetni, de ahogy „megkapta az első pofont, egyre konszolidálódott a dolog”, és az új terv is tetszik a tervezőjének. Szerinte egy elég egészséges kompromisszum született a bizottság és közte, nem szenvedett csorbát a koncepció.

A tervezőt otthonában keressük meg, terveket is mutat. Az első terv nem volt megfelelő, a tetőtéren egy gyülekezeti terem lett volna, így picit magasabb volt az épület egy toronyszerű építménnyel. Ebben az esetben az illeszkedés nem lett volna megfelelő. „Egy illeszkedésnek rendkívül sok változata van: a parazita modell, amikor valami ráépül valahová és látszik, hogy az ott van. Van a kaméleon mentalitás, ami belesimul a háttérbe, ez a tervező építész karakterességétől, saját nyelvezetététől függ.

Én azt vallom, hogy egy ilyen történelmi közegben az épület valamilyen szinten reflektáljon arra, ahol van. Ide kell, hogy szóljon, annak ellenére is, hogy modern. Mivel azonban új funkciók vannak, nem viselkedhetünk úgy, hogy ez csak egy díszlet, nem csinálhatunk egy neoreneszánsz homlokzatot. Kell, hogy látszódjon az épületen, hogy az egy mai darab, különben olyan, mint egy hazugság. A benne lévő funkciókat kell, hogy tükrözze, és azok újak, azokat ma használják” – avat be egy picit a szakmába Csíki Barna.

A színes lőrésszerű nyílások, amiket első tervénél használt Csíki Barna, játékosságukkal jelezték volna, hogy egy óvodáról van szó, és utaltak volna a közelben levő várra is. Akkor még egy háromszintes, toronyszerűséggel ellátott front lett volna, azt sugallva, hogy szakrális épületről van szó, de hogy az épület illeszkedjen a környezetbe, ezeket el kellett engednie a tervezőnek.

A fronton így is maradt némi játékosság, a téglaborítású falon minden oldalról nézve más-más színű ablakbetétek lesznek. Belül nagyon vidám dolgokat lehetett kialakítani – mondja Barna: „a színes lőrésszerű nyílások is bekerültek, ahol egy nagyon vagány belső tér jön létre, ahogy belépsz, egyöntetűen kitárul az ember előtt a tér, látja, hogy mi, hol van, látja a kertet. Lesz egy két légterű aula lépcsőházzal, ezt követi a felső szint, egy rendezvényterem egy színpaddal.

„Pontosan meghatározni nem lehet” – mondja a költségekről. Lesz egy költségirányzat, de még nem tart ott az ügy. Egyelőre a koncepcióterv ment át és akkor most ki kell dolgozni a részletes műszaki tervet, annak lesz egy értéke. Az épület területe a tervek szerint sokat fog nőni, 1430 négyzetméteresre, a jelenlegi ingatlan 500 körül van.