László Csaba lett az FK szakmai igazgatója

Az FK Csíkszereda hétfőn, szeptember 19-én megegyezett László Csabával, aki szakmai igazgatóként fogja segíteni az FK csapatainak munkáját. A hodgyai származású, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember megbízása a 2022/2023-as szezon végéig szól hosszabbítási lehetőséggel – jelenti a klub weboldalán, ahol hosszabb interjút is közöl az új szakmai igazgatóval.

László Csaba 1964. február 13-án született Székelyudvarhelyen. Játékosként a Székelyudvarhelyi Haladás csapatában, majd a Székelykeresztúri Egyesülésnél játszott. Később megfordult Magyarországon a Volán FC, valamint a Budapesti VSC és Nyugat-Németországban a Bayer 05 Uerdingen csapatában, mielőtt 27 évesen egy súlyos sérülés miatt visszavonult.

Edzői pályafutását Németországban kezdte, a BW Kerpen, a Tus Grevenbroich és a Borussia Mönchengladbach csapatánál is dolgozott. 2004 januárjától Lothar Matthäus munkáját segítette a magyar válogatott mellett, majd a Ferencváros vezetőedzője lett. 2005-ben az év magyar edzőjének választották.

Az ugandai válogatott élére 2006-ban került, egy év alatt a 181. helyről a 91-ikre vezette az afrikai válogatottat a FIFA rangsorában. 2008. július 11- én nevezték ki a skót Hearts csapatának menedzserévé. Az első szezonban a skót Premier League harmadik helyére vezette a gárdát és az Európa Liga kvalifikációjába jutottak. 2008/2009-ben az év menedzserévé választották Skóciában.

2010 szeptemberében lett a belga Sporting de Charleroi edzője, 2012-ben pedig kinevezték a litván válogatott élére. Később dolgozott az MTK-nál, a Dunaszerdahely csapatánál, majd ismét Skóciában a Dundee United FC-nél, mielőtt 16 mérkőzésen irányította a Sepsi OSK-t is. Legutóbb, a 2020/2021-es szezonban vállalt vezetőedzői feladatot az indiai Szuper Ligában szereplő Chennaiyin FC-nél.

Kiemelt kép: az FK Csíkszereda Facebook-oldala