Fotó: GÁL ELŐD
Szereti a miccset és csak olyan ruhái vannak, amelyek bármikor önbizalmat adnak neki. Valamikor nagyon régen, 25 évvel ezelőtt járt Székelyudvarhelyen, akkor még idegenforgalomban dolgozott, most stílustanácsokat adott és együtt nőnapozott az udvarhelyiekkel.
Lakatos Márkkal a Lazán, stílusosan, magabiztosan esemény egyórás ebédszünetében találkozunk március 10-én. Az esemény helyszínén, a Harghita Business Center előterében és udvarán csinosan öltözött nők beszélgetnek, van, akinél még kisbőrönd is van tele ruhákkal, amiket azért hozott, hogy Márk alaposan kielemezze őket.
Márk, éppen telefonál, az interjú előtt és után is szorgosan nyomkodja a telefonja képernyőjét, elfoglaltnak tűnik. De amikor elkezdjük az interjút, gyorsan megváltozik az arca, mosolyogva fogadja a kérdéseket. A kisváros és divat kapcsolatáról beszélgetünk, megtudjuk, szerinte mit árul el a magyarokról a ruházatuk, hogy mi az a tanács, amit a legtöbb udvarhelyinek adott a nap folyamán, de szóba jön az önbizalom is. És ha már olyan beszélgetőpartnerünk van, akinek a neve mellett a Wikipédia egy teljes bekezdésben sorolja azt, hogy mi mindennel foglalkozik, akkor az útkeresés és önmagunk megtalálása témát sem hagyjuk ki.
Mikor érkeztél és meddig fogsz itt maradni? Voltál korábban Székelyudvarhelyen?
Csütörtökön jöttem, és vasárnap megyek vissza. Voltam, de nagyon régen, valamikor 25 évvel ezelőtt, akkor még idegenforgalomban dolgoztam, és valami túrát szerveztünk ide.
Mit csináltál akkor, milyen programokon vettél részt?
Nem tudom igazából. Egy motoros ralit szerveztünk, az útvonalat kellett jól megnézni, és akkor még nagyon rosszak voltak az utak. Úgyhogy végül nem is erre jött a túra, hanem Brassó felé Bukarestig, mert itt nem lehetett volna megcsinálni.
Most mik a terveid?
Hát nem tudom, hogy mire lesz időm, mert ma itt vagyunk délutánig. Holnap is előadás van. Meg állítólag itt van a közelben egy falu, ahol miccset sütnek.
Hát elég sok helyen sütnek.
De olyat, ami jó, olyat, ami faszénen van és jó.
Szóval akkor a gasztro vonalra fogsz rámenni.
Igen.
Eddig még nem kóstoltál semmilyen itteni kaját?
Mindent kóstoltam. Csak mivel már régen, ezért gondolkoztam a repülőn, Marosvásárhely felé, hogy hú, de jó lenne egy kis miccs.
Akkor a miccs a kedvenc?
Igen.
Az öltözködést felfoghatjuk egyfajta kommunikációs eszközként is. Szerinted mit mond el az öltözködésük a magyarokról?
Hát ugyanazt mondja el, mint mindenki másról, hogy kábé mi van a fejükben meg a lelkükben. Az látszik egy picit a magyar átlagon, hogyha mondjuk magyarországi magyarokról beszélünk, hogy egy kicsit frusztrált korban élünk most. Kicsit még mindig szürke, megúszós, kicsit unalmas.
Persze van egy olyan réteg, ami sokat fejlődött, meg egyébként a fiatalok nagyon, egyre inkább képben vannak. Ők az internetes generáció, sokkal naprakészebbek. Náluk inkább egy ilyen nagy uniformizálódást lát az ember, tehát mindenhez hozzáférnek, de elég uniformizáltan öltözködnek. Kevés az igazi egyéniség talán köztük.
És itt Székelyudvarhelyen mit tapasztaltál?
Még nem néztem nagyon körül, viszont ebből a harminc hölgyből kiindulva az a meglátásom, hogy itt valahogy sokkal fontosabb talán a divattal kapcsolatos elképzelés, a stílus, mint az átlag magyar nőknél. Itt kifejezetten azt láttam, hogy nagyon tudatosan végiggondoltan öltözködnek, és valahogy színesebb, izgalmasabb az egész.
Mondjuk valószínűleg pont az a réteg jött el, akit érdekel a divat.
Igen.
Voltak visszatérő tanácsok a workshopon, amit több résztvevőnek is elmondtál?
Alapvetően az a fő mondanivalója ennek az egésznek, hogy egy picit érdemes belazulni, és a nagy kőbe vésett szabályokat, meg tabukat egy kicsit újragondolni. Amennyiben követjük őket, akkor is úgy követni a szabályokat, hogy ne vesszünk el teljesen bennük, bele tudjuk saját magunkat is építeni.
Az öltözködés évezredek óta egy nagyon merev szabályrendszer, aminek sajnos még máig is van olyan következménye, amivel az ember az életével fizet. Elég, hogyha mondjuk a tavalyi teheráni eseményekre gondolunk, ahol sok száz nőt köveztek meg azért, mert nem voltak hajlandók már úgy öltözködni, ahogy elvárják tőlük.
És ez egy érdekes dolog, hogy a ruháinkkal mennyire megmutatjuk az éppen aktuális társadalmi gondolatainkat, igényeinket, mennyire tudunk kommunikálni a ruhával. Amikor a XX. században elkezdtek a nők itthon nadrágot viselni, vagy rövidre vágták a hajukat, az ugyanolyan társadalmi folyamatoknak volt a ruhákkal való kifejezése, mint az, hogy Iránban nem veszik fel azt a kötelező ruhadarabot, amit évszázadokon keresztül viselni kellett. Milyen érdekes, hogy az ember a testére rakott ruhákkal mondja el azt, hogy elégedett vagy nem elégedett, változtatni szeretne, vagy beáll a sorba, és még máig van olyan hely, ahol ennek halálos következménye lehet. És ez hat ránk is, itt, akár Székelyudvarhelyen is.
Tehát, ha napi szinten nézzük meg: az, hogy mennyire érezzük komfortosan magunkat, amikor felöltözünk, vagy mennyire szorongunk, hogy most jól csináltuk-e vagy sem, vagy megfelelően öltöztünk-e föl vagy sem, ki mit fog szólni, ez ugyanennek a témának egy lágyabb verziója. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos. Azért érdemes ezeket a szorongásokat, feszültségeket egy kicsit lazítani, hogy az öltözködés tényleg egy kreatív önkifejezéssé válhasson, ahelyett, hogy egy ilyen folyamatos frusztrációt generáló dolog lenne.
Udvarhelyen sokkal-sokkal nehezebb dolog öltözködni, mint a nagyobb városokban, például Kolozsváron. Nagyon sok olyan dolog van, amiért megszólhatnak: ha túl rövid a szoknya, ha túl színesen öltözöl, ha túl sok ruhád van és túl sokat váltogatod őket. És ha nem is halálosak, de lehetnek negatív következményei, mondjuk megszólnak a munkahelyen, esetleg nem vesznek elég komolyan. Ezek elég nagy problémák. Ezek ellen hogy lehetne harcolni, van valami ötleted?
Igazából általában az emberek frusztráltak, és a saját frusztrációjukat a másik emberen próbálják meg levezetni, ezért van az, hogy mindig sokkal többet foglalkozunk másokkal, mint saját magunkkal. Ez egy általános társadalmi jelenség, ráadásul most pont egy olyan korban is élünk, amikor még inkább ez működik.
Szerintem az a lényeg, hogy az ember saját magának találja ki azt az egyensúlyt, amiben jól érzi magát. Az egyensúlyt aközött, hogy mennyire valósítja meg saját magát, mennyire áll ki saját magáért, és hogy mennyire kell betagozódnia a közösségbe.
A kiválás meg a beilleszkedés mindig egy olyan alapvető emberi, pszichológiai igény, amit minden embernek saját magával kell lerendeznie, hogy mikor érzi önmagát komfortosan: ha inkább kiszabadul és több negatív kommentet kap, vagy ha inkább betagozódik, akkor viszont lehet, hogy nem érzi annyira szabadnak magát. Ezt mindenkinek őszintén saját magával kell rendeznie. Meg kell kötni minden helyzetben a kompromisszumot, és ennek mindig hitelesnek meg önazonosnak kell lennie mert akkor fog harmonikusan élni valaki.
Tóth Kriszta egyik interjújában pár éve azt mondtad, hogy volt egy olyan időszakod, amikor azt nem igazán tudtad, hogy mit is akarsz, csak hogy kreatív vagy, és sok minden érdekel. Sok helyen megfordultál: színészet, jog. Filmtörténetet, filmesztétikát tanultál, majd idegenforgalmat Madridban. Mi segíthet szerinted az embereknek abban, hogy megtalálják önmagukat?
Egyrészt az, hogyha befelé figyelsz. Ez egy nagyon nehéz dolog, ha az ember önmagával foglalkozik, akkor önmaga rossz oldalával is elkezd szembekerülni. Ez egy nehéz, de mindenképpen gyümölcsöző út, mert akkor tudod meg igazából, hogy ki is vagy, és akkor ezzel nagyon sok mindent lehet tisztázni.
Ugye pont arról beszéltünk itt sokat, hogy hány olyan ösztönünk és hány olyan belső hang van, amit próbálunk elnyomni mindenféle előítélet, meg tanult dolog miatt, amit lehet, hogy újra meg kell tanulni meghallani. Azok sokkal igazabb reakciókat adnak a világra, mint az a sok-sok kognitív torzítás, amit magunk vagy a külvilág befolyásol, hogy hogyan reagálunk a világra.
Ezek mind úgy hangzanak, mint amihez sok önbizalom kell. Vannak önbizalom növelő tippjeid?
Hát mindenképpen fontos, és az is egy önismereti út, hogy az ember a saját értékeivel elkezdjen tisztában lenni, és azokat tudatosítsa, és azokat táplálja, gondozza, mint ahogy a testét gondozza az ember a testedzéssel. A lelket is gondozni kell azzal, hogy igenis álszerénység nélkül tudatosítja magában az értékeket.
Ezeket az értékeket, akár külső vagy belső értékek, meg lehet mutatni az öltözködéssel is, hogy éppen milyen ruhát veszel fel. Hogyha olyan ruhát veszel fel, akkor abban magabiztosabbnak fogod érezni magad.
Nagyon sok igazság van abban, hogy a ruha teszi az embert. Ha olyan ruhát viselsz, amiben jó érzed magad, amit szeretsz, amiben jó visszajelzéseket kapsz, akkor az a magabiztosságodat, a tettrekészségedet, a kompetenciádat, a hatékonyságodat megnöveli. Úgyhogy ezek oda-vissza ható dolgok, amiket meg kell tanulni kezelni és viselni.
Van olyan ruhadarabod, ami bármikor önbizalmat ad neked?
Azt mondom, hogy én csak olyanokat hordok. Oda kell eljutni, hogy az embernek a gardróbjában csak olyan ruhák legyenek, amit hogyha csukott szemmel kivesz, akkor is jól érzi magát benne, és önbizalmat ad neki.
Minden más dolgot ki kell dobni, könyörület nélkül. Azt, amit nem hordasz, amin rajta van a címke, amibe nem férsz bele, azt mind ki kell dobni. Kegyetlenül hangzik. De semmi értelme, hogy benne legyen a ruhatáradban. Azért ruhatár. Azért gardrób. Minden más lehet, hogy múzeumba való, vagy be kell kereteztetni a falra, vagy akárhova, de semmiképp sem való a gardróbba.