Lakástűz Székelykeresztúron

Lakóház tetőszerkezete gyúlt ki az éjszaka Székelykeresztúron, a Virág utcában található épület éjszaka két óra körül lobbant lángra. A Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesületet helyi lakosok értesítették az esetről, nyolc emberrel siettek a helyszínre.

– Körülbelül hat “fekete hívást” kaptunk a helyiektől, hogy ég egy épület Keresztúron. Elsőként érkeztünk a helyszínre, egy sugárral megkezdtük az oltást, a másikkal a szomszéd épületet védtük. A tűz egy kisebb, 10×5 méteres épületben keletkezett, aminek egyik részét kazánházként, másikat nyárikonyhaként használták. Mellette egy nagyobb, régi épület, aminek a cseréplécei már égtek az első sor cserép alatt. Gyorsan leszedtük a cserepeket, elkezdtük a hűtést, hogy megakadályozzuk a tűz továbbterjedését. Három perc kellett volna még ahhoz, hogy mindkét épület lángba boruljon – számolt be az esetről Szali Mózes, a Villám ÖTE vezetője.

A helyszínen segítették az oltási munkálatokat a székelyudvarhelyi hivatásos, és a székelykeresztúri önkormányzati tűzoltóság munkatársai is.