Kupadöntős a Vasas!

Galacon nyertek az udvarhelyi lányok. Készülhetnek a döntőre.
Fotó: SINKA-KIRÁLY LEVENTE/archív

Szerdán a déli órákban a Galaci Universitatea vendégeként lépett pályára a Székelyudvarhelyi Vasas Femina FC, a 2018-2019-es labdarúgó Román Kupa elődöntőjében.

Egy hete már összecsapott a két együttes, akkor a galaciak szerezték meg a pontokat. Azon a találkozón az is kiderült, hogy az udvarhelyiek a bajnokságban nem jutnak a rájátszásba, így nem szerezhetnek érmet.

A Vasas kezdőcsapatában Kajtár – Péter, Kis, Szász, Mițul, Kolesznyicsenkó, Barabási, Vlădulescu, Benő, Marinescu és Țabur kapott helyet, de Andrási Alexandru Csaba edző pályára küldte még csereként Mitrit, Balázst és Dakót.

A kiegyensúlyozott kezdés után negyedórát kellett várni az első udvarhelyi találatra, két hazai helyzet után jött a Vasas gólja. Benő futott le a jobb szélen, majd a tizenhatos sarkánál a kifutó kapus mellett a hálóba gurította a labdát. Gyorsan, két perccel Benő gólja után jött a hazaiak válasza, így döntetlennel mentek pihenni a csapatok.

A következő udvarhelyi találat a 65-ik percben érkezett: Vlădulescu ügyesen ugratta ki két védő között Țaburt, aki átemelte a labdát a kapuson. Kajtár bravúrjai kellettek a folytatásban ahhoz, hogy a hazaiak ne tudjanak ismét egyenlíteni. Két ízben is közel állt ehhez a galaci együttes.

A 76-ik percben jött a megnyugtató harmadik udvarhelyi gól. Țaburt  ugratták, aki a félpályáról indulva vitte végig a játékszert, és lőtte azt el a kapus mellett. A 87-ik percben Vlădulescu büntetőből adta meg a hazaiaknak a kegyelemdöfést, 4-1-re nyert a Vasas Femina, bejutva a döntőbe.

A döntős ellenfél a Kisbecskereki Fortuna lesz, aki nagy meglepetésre 2-0-ra legyőzte a másik elődöntőben a nagy favorit Kolozsvári Olimpiát. A döntő időpontjáról és annak helyszínéről később döntenek.

Románia Kupa, elődöntők:

Galaci Universitatea – Vasas Femina 1 – 4

Fortuna Kisbecskerek – Kolozsvári Olimpia 2 – 0