„Kicsit puha volt” – nyilatkozta lapunknak Évike Patakfalváról, miután pár percig kukoricán térdepelt egy boldogfalvi dagasztótekenőben.
A felsőboldogfalvi kukoricalabirintusnál vagyunk, ahol (szinte) minden a kukoricáról és a kukoricázásról szól.
Bemutatom Pál Jancsikát. Azért merem így leírni a nevét, mert így mutatkozik be, mikor legelőször telefonon beszélünk.
Jancsika, mint sok más falusi értelmiségi a környékünkön, azon gondolkodott, hogy a mindennapos munkája mellett, ami egy kertészeti cég vezetése, létre kellene hoznia valami érdekeset, ami kettőnél több vendéget vonz a falujába. És még fent is tartja magát. Így született a kukoricalabirintus ötlete.
Jancsika talált két kukoricalabirintust Magyarországon, felhívta az üzemeltetőiket tanácsokért. Az egyik azonnal lerakta a telefont, mikor hallotta, hogy milyen ügyben keresi. A másik rendesebb volt, sok sikert kívánt.
Egy céggel terveztettek egy profi labirintust, amit aztán egy topóssal belemérettek a kukoricatáblába, GPS-szel.
Az eredeti terv szerint ez csak egy nehéz labirintus lett volna, amibe bevitték volna a bátor csoportokat, és azoknak ki kellett volna találniuk belőle. Csakhogy a kukorica nem akarta könnyen megadni magát, és mikor Jancsika a labirintus kivágása után kipróbálta, szomorúan látta, hogy a kukorica állaga miatt van egy rövidítő, amin nagyon könnyen és gyorsan ki lehet jutni. Ez így nem lesz jó, ha az emberek nem tudnak bolyongani benne legalább egy órát, gondolta szomorúan Jancsika.
Van neki azonban egy kedves kis felesége, Petőfi szavaival élve „Jancsi szívének gyöngyháza”, aki parazsat evett és kitalált egy keretmesét meg egy feladatsort, amivel az embereket egy órán át bolyongatni lehet a kukoricásban.
A keretmese főhőse Kukorica Jancsi, ez esetben Kukorica Jancsika, és az ő Iluskája.
A gyerekcsapatoknak, akik szabadon kószálhatnak a labirintusban, és véletlenszerűen fedezhetik fel az ellenőrző pontokat, főleg ügyességi feladatok voltak kitalálva, melyek kötődnek a János vitézhez.
A felnőtteknek nem adatott meg az a szabadság, mint a gyerekeknek, ők irányítva járják be a kukoricást és szabadulnak ki a labirintusból. Egy másik táblarendszer alapján tájékozódnak, fejtörő és becsapós feladatok megoldásával. Hogy írják helyesen Spanyolország fővárosát: Barcelona vagy Barczelóna vagy egyik sem?
Hogy a kukoricázós élmény teljesebb legyen, és időben is meghosszabbítsa az itt tartózkodást (mostanság nagyon fontossá vált az eltöltött vendégéjszakák száma, mindenki abban számol mindent, és mindenki minél többet akarja egy helyben tartani a turistát), Jancsikáék egy sor kukoricával kapcsolatos játékkal, szokással és néphagyománnyal kapcsolatos tevékenységgel toldották meg a labirintuson kívüli kínálatukat.
Vettek például egy kézimalmot, ami nem kis utánajárás és befektetés eredménye, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a kukoricától a puliszkáig vezető utat. A gyerekek nagyon élvezik a malmot, nem találkoztak még ilyennel. Ne tévesszen meg senkit, hogy a képen a legény úgy használja a malmot, hogy kiszedi a fogantyúját és azzal kalapács módjára veri szét a kukoricát az üllőnek használt malomkövön. Elég nehéz tekerni a malmot, főleg kisgyerekeknek, ezért egy idő után átállnak a kalapálásra.
A környékbeli óvónőknek és tanítónőknek nagy segítség tud lenni ez a kukoricalabirintus és a csatolt kukoricás foglalkozások. A Villanytelepi óvoda Szivárvány csoportja Kukoricázzunk projektjének fénypontja ez a nap, amikor eljönnek a kukoricalabirintusba. A projektet magát is úgy találta ki az óvónő, hogy erre a lehetőségre építette.
Na, a fiatalok közül ki ismeri fel ezt az eszközt a képen?
És ezt? Egyik gyermek kérdi: „óvónéni, az a játék a szalmabála mellett, az mi?” „Villanypásztor. Azt ne nyald meg!”
Főleg a városi gyerekeknek fontos, hogy kapcsolatba kerüljenek a faluval, vagy hogy megismerjék adott élelmiszerek forrását.
Van gyerek, aki nem tudja, hogy a kukorica zöldség vagy gyümölcs, meséli Jancsika. Most bizonyára a felnőtt olvasóink közül is sokan gondolkodnak, ugye? A választ nem adom meg. Ha még lesz a következő években kukoricalabirintus, akkor javasolom ezt a becsapós kérdést a felnőttek feladatlapjára.
De miért ne lenne a következő években kukoricalabirintus? Vagy miért nem itt Boldogfalván? Több nehézség is van, meséli Jancsika. Az egyik, a kisebb, az, hogy a kukoricalabirintus nem hozta vissza a belé fektetett pénzt.
A tervezetthez képest csak jóval később tárta ki kapuit a kukoricalabirintus, amiatt, hogy volt az a rövidítős gond és ki kellett találni a feladatokat meg a kérdéseket. Emiatt a bevétel kevesebb volt, a kiadások meg aránylag nagyok, ezért nem jött vissza a befektetett pénz. De ez nem is aggasztja annyira Jancsikát, aki úgy tekint erre a projektre, mint egy kísérletre.
Ami ellenben jobban aggasztja, az az, hogy nincs még hely, ahova meg tudná jövőre építeni a kukoricalabirintust. Mikor távozik az egyik csoport, az óvónéni úgy búcsúzik: „Jövőre is csináljátok meg!” Erre Jancsika úgy felel: „Szerezzetek területet, s megcsináljuk!”
A nagy gond az, hogy ezt a kukoricást bérelte ehhez a projekthez Jancsika. És az egyik tulajdonos most úgy véli, hogy a vendégek túlságosan letaposták a földet, emiatt nem adná a következő években a kukoricását bérbe. De a faluban nincs olyan egybefüggő minimum másfél hektáros kukoricás, ahol ez a gazda ne lenne résztulajdonos.
Hiába javasolok más környékbeli falvakban helyeket és földtulajdonos gazdákat Jancsikának, őt csak Boldogfalva érdekli, ezt a gyerekét, a kukoricalabirintust nem vinné el innen. Ha véletlenül olvasóink tudnának olyan minimum másfél hektáros kukoricást, vagy kukoricával bevethető területet Boldogfalván, amelyet a tulajdonosa bérbe adna ilyen célra, keressék Jancsikát!
Búcsúzunk Jancsikától és a csicsókával átszőtt kukoricalabirintusától. Reméljük, hogy jövőre ismét lesz kukoricalabirintus Boldogfalván. S ha mégsem, akkor hátha lesz tulipánkert, mert azt is szeretne Jancsika, ahhoz is területet keres.
