Krúbira is bulizhatsz a diáknapokon

Februárban még reménykedve ült össze egy ötvenfős csapat az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) irodájában, május 9-én néhányuk sajtótájékoztatón ismertette a programot, miután kiderült, hogy két év kihagyás után megint megszervezik a diáknapokat. Nagy az érdeklődés, idén rekordszámú, 22 csapat fog megmérkőzni egymással, tudtuk meg Toth Tímeától, az UFF elnökétől, aki azt is elárulta, hogy   

nulladik nap

is lesz, május 9-én, héftőn 15 óra 30 perctől egy kétórás Európa-kvízzel indítanak, ezt a Siculus Ifjúsági Házban az Europe Direct Harghitával partnerségben szervezik. Erre nemcsak a diákok jelentkezését várják, bárki mehet, a dobogós helyezettek még ajándékot is kapnak, mondta el Kovács Eszter a Europe Direct részéről. A további programot az egyik szervező diák, Varró Szabolcs ismertette, eszerint 

kedden 

15 órától felvonulás lesz: a Márton Áron térről indulnak, innen a Városháza térre mennek, majd végighaladnak a Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc, December 1. és Tamási Áron utcákon a diákok, mielőtt visszatérnek a Márton Áron térre. 

Ezt követik a csapatok bemutatkozói, 16 órától az első 11 csapat előadását lehet megtekinteni a Patkóban. Este, 20 órától gitárest lesz az UFF-udvarban, a 6chapter nevű diákokból álló zenekar fog fellépni – előre lehetett nekik dalokat küldeni, úgyhogy ismert zenék lesznek, jó buli lesz, ígéri Szabi. 

Szerdán 

szintén 15 órától kezdődnek a programok, a hátramaradt csapatok fognak bemutatkozni ekkor. 17 órától Udvarhely, szeretlek! nevű kulturális helyismereti vetélkedő lesz a Márton Áron téren 19 óráig. Este, 22 órától pedig DJ Czika fog zenélni a Jungle Clubban. 

Csütörtökön 

majdnem egyidőben lesz evő-ivó verseny a Márton Áron téren és számháború a Városi Parkban, előbbi 15 és 17, utóbbi 16 és 18 órák között. Este Diáknapok’s Got Talent tehétségkutató és karaoke-est lesz a Siculus Ifjúsági Házban 19 órától. 

Pénteken 

14 és 18 órák között lehet majd szavazni a diákpolgármester-jelöltekre, minden iskolának külön standja lesz. Közben a jó hangulatért a csapatok fognak felelni, saját rendezvényeik lesznek a Márton Áron téren, a Városi Parkban, az UFF-udvarban és a központi lokálokban, kávézókban. Kis szünet után, este 22 órától diákokkal telik meg a város, hiszen az elmaradhatatlan Nap fia, Hold leánya vetélkedőn csapnak össze a fiatalok.

Szombaton

a sporté lesz a főszerep: lesz teqball, foci, ügyességi játékok a Septimiában 12 és 19 órák között. De aki nincs oda a sportokért, az sem marad program nélkül, 12 órától szervezik meg a Siculus Ifjúsági Házban a tizedik Peron tehetségkutató fesztivált, itt hét zenekart lehet majd megnézni, és a tavalyi nyertes, a Dissorder is fellép. Este 22 órától megint buli lesz a Jungle Clubban, ezúttal Little B fog zenélni. 

Vasárnap 

ahogy már hozzászokhattunk, a Szejke lesz helyszín. Déli 12 óra és 19 óra között lesz főzőverseny, kincskeresés, és ügyességi játékok. Hogy ki lesz a győztes, azt 19 óra 15 perckor lehet majd megtudni, ezt követi a szabadtéri zárókoncert 19 óra 30 perctől, ahol Krúbira lehet majd bulizni. A szervezők felhívták a figyelmet, hogy ez ingyenes lesz, és bárkit jöhet, nem muszáj diáknak lennie.