Közeleg a Vihar

Fontos pillanat, ami most következik, mert az elmúlt egy évben nem sikerült még egy „igazi nagyszínpadi előadást” színpadra állítanunk ⎯ kezdte meg a sajtótájékoztatót Nagy Pál színházigazgató, melyen a társulat legújabb, Vihar című előadását ismertették Botos Bálint rendezővel és Dálnoky Réka művészeti vezetővel. A nagyszínpadi előadást a színház világnapján, március 27-én tervezik bemutatni, este 19 órától, de ezt követően vasárnap este is láthatja a közönség.

A Vihar a 19. századi orosz drámairodalom egyik legjelentősebb szerzőjének, Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkijnak a főműveként ismert, mondta el Botos Bálint. A rendező abban látja a darab aktualitását, hogy az otthonába „szorult” ember életéről szól, és olyan konfliktusokat ⎯ így például a generációkkal való együttélésből származó viszályokat ⎯ dolgoz fel, amik ugyan más nyelvi és más formai megoldásokkal, de most is ugyanúgy közölhetőek, mint a 19. század derekán.

Az előadás olyan aktuális kérdéseket feszeget, mint hogy Mihez kezdünk, ha egy minket, vagy a családunkat fenyegető veszéllyel kell szembenéznünk? A bezártságot, a megaláztatások sorát vajon mennyire és milyen mértékben bírjuk? Mi segíthet ennek túlélésében: az ábrándozás, a hit? Szerelem nélkül lehet vagy érdemes élni? Milyen viszonyunk van a tudományhoz? Mindezt sajátságos költői nyelvezettel.

Botos Bálint rendező Marosvásárhelyen színészetet, majd Kolozsváron rendezést tanult. Dolgozott a Râmnicu Vâlcea-i Anton Pann Színházban, a kolozsvári Váróterem Projekt nevű független társulatnál és a Figura Stúdió Színházban, a Szigligeti Színházban, a Tamási Áron Állami Magyar Színházban. A Tomcsa Sándor Színház társulatával első alkalommal dolgozik együtt a rendező, ennek ellenére a székelyudvarhelyi közönség már találkozhatott munkájával: 2020-ban a III. MAFESZT keretében a Szigligeti Színház két alkalommal is játszotta Szép Ernő-Guelmino Sándor: Lila ákác című művét az ő rendezésében.

A Botos Bálint rendezővel való munka kezdetéről Nagy Pál elmondta, tavaly a MAFESZT színházi fesztiválon beszélgettek el egy előadás rendezéséről a társulatnál. Most végre a „tettek mezejére léptünk” – fogalmazott a színházigazgató, majd hozzátette, kíváncsian várják, hogy mi lesz a Viharból, mert ugyan a Bosszú című előadással indultak, a sors úgy hozta, hogy Vihar lett belőle.

„Rendezőként nem szívesen közöltem volna azt az üzenetet a nézőknek, amit a Bosszú című mű átad, hiszen ⎯ kissé leegyszerűsítve ⎯ a befelé figyelésről szól, amit egyébként is kénytelenek voltak megélni az emberek a világjárvány hatására” ⎯ fejtette ki Botos Bálint.

Dálnoky Réka hozzátette, bár nagyon várták a Bosszút, mégis, örül a szövegcserének, mert éppen ebben látja a színház feladatát: érzékenyen figyelni az aktuális helyzetet, azt, hogy mi van az emberek lelkében, miről érdemes és lehet a színház nyelvén beszélni. „A Vihar című előadás pedig nagyon sok olyan témát vet fel, amik kapcsolódnak ahhoz, amit mi az utóbbi egy évben megéltünk” ⎼ egészítette ki.

Az erős társadalomkritikai vonással rendelkező produkció látványvilágának megteremtése Bajkó Balanka Alíz munkája, koreográfusa Bordás Attila. A színház művészei közül Albert Orsolya, Barabás Árpád, Dunkler Róbert, Esti Norbert, Fincziski Andrea, Jakab Tamás, László Kata, Lukács Emőke, Nagy Xénia Abigél, Pál Attila, Szűcs-Olcsváry Gellért és Tóth Árpád játszik az előadásban.

A szöveg mellett a rendező koncepciója még érdekesebb lesz – jelentette ki a színházigazgató, amihez Dálnoky Réka hozzáfűzte, az előadás látványvilága valóban izgalmas, és felidézte, a próbafolyamat során előfordult, a nem színész munkatársak a nézőtéren felejtették magukat. „Ez egy megerősítést ad számunkra, hogy valamit jól csinálunk. Bár ennek az előadásnak is jutott elég sok újratervezés, ami most már ennek az évadnak a védjegye, mégis örülünk, hogy a bemutató dátuma a színházi világnapra esett” – összegezte a művészeti vezető.

A Viharra készült interaktív műsorfüzet, a Margó is elérhető lesz a színház Facebook-oldalán, illetve honlapján.