Hogy évek óta csinálod, még akkor is, ha időnként sok-sok kellemetlenséggel és áldozattal jár.

Fotó: SOÓS Róbert

Vannak napok, mikor úgy érezzük elrepültek az évek, és az sem lesz, amit az unokáknak elmeséljünk. Ezért úgy gondoltuk, hogy a sok-sok történetért cserébe most születésnapodra mi is összegyűjtünk néhány történetet. Rólad. Mi ezt fogjuk mesélni.

…

Edittel sok-sok évvel ezelőtt az Adatbankban kezdtünk el együtt dolgozni a Transindexnél: ő akkor is újságot szeretett volna írni, de mivel éppen az adatbázisok előkészítésében kellett segítség, így először még oda alkalmaztuk.

Lelkiismeretesen dolgozott, de meglehetősen monoton munka volt, és nem igazán neki való – volt egy alkalom, hogy becsúsztak hibák, amiket én az ellenőrzéskor kiszúrtam, és meg is „szidtam” miatta, hogy bizony-bizony, jobban oda kellene figyelni.

Emlékszem, a szándékom ellenére, rettenetesen elkeserítettem vele – de akkor én is tanultam valamit arról, hogy mennyire fontos a pozitív feedback, amiben mi, erdélyi magyarok egyébként is nagyon rosszak vagyunk. Azóta persze már sokszor nevettünk együtt ezen az eseten… és ő rövidesen újságíróként dolgozhatott.

Egyébként épp nemrég mondtam azt a kollégáknak, hogy mintha mostanában itt nálunk is inkább a nők lennének azok, akik kiállnak és kitartanak az igazán fontos ügyek mellett, legyen az szólásszabadság vagy környezetvédelem. És amikor ezt mondtam, akkor Editre is gondoltam, aki évek óta csinálja, vezeti az UH.ro-t, akkor is, ha ez időnként nagyon hálátlan feladat, és sok-sok kellemetlenséggel – vagy igen, mondjuk ki, áldozattal jár.

Nem tudom, hányszor és kitől kap ezért köszönetet, de akkor így, a szülinapja alkalmából én mindenképp szeretném neki megköszönni, és remélem, hogy lesz kedve és ereje hozzá, hogy még nagyon sokáig folytassa, mert egyre nagyobb szükségünk lesz rá.

– Gyöngyi Annamária, transtelex.ro

…

Abban a bizonyos tíz évben következetesség, miheztartás, hűség lehet, hogy nem olyan könnyű elmenni. A következetességet megtámasztja a kiszámíthatatlanság utáni vágy, a miheztartást fenntartja a hamiskodás titka, a hűséget igazolja a csalfaság szabadsága, hogy a döntést mindent reggel meg kell hozni. Abban a bizonyos tíz évben erő van. Erőtlenség van.

A felismerések valódi tapasztalata, amit elnevetünk, de abban a bizonyos tíz évben te jártál már a dombon túl. Valaki azt mondta egyszer, hogy járatlan utat jártért soha – ez a valaki te is lehettél volna. S a következő tíz évben milyen döntést kell majd minden reggel meghozni? Jegyzetelj nekünk.

– Győrfi Kata, költő, dramaturg, eseménykurátor

…

Bevallom, nem ismerem annyira jól, hogy tudjam, hogy Edit vagy Éva. Melyiket szereti inkább és melyik név Ő? Ezért aztán a legtöbbször Edit Éva. De, amit bizton tudok, az az, hogy jó anya: csendben izgul, ha a lánya új terepeken jár, szombat délelőtt cicát sétáltat, ha úgy hozza a szükség, lemond programot, ha másnap román félévit kell írni.

Többször tapasztaltam, hogyan keresi, azt a vékony határvonalat a hiteles tájékoztatás és a mások jogainak tiszteletben tartása között, ahogyan folyton ellenőrzi az információkat. Mi, laikusok, bele sem gondolunk, milyen gondos előkészítés, mekkora körültekintés van minden anyagában.

Kedves Edit, kedves Éva! Isten éltessen! Bízom benne, hogy előbb-utóbb, választ kapok arra, hogy ki vagy: Edit vagy Éva. Netalán Edit Éva?

– Lukácsi Kata, ügyvéd

…

Számomra Edit, maga a rejtélyesség. Különleges a feje búbjától a lábujja hegyéig. Hiszem hogy mozgatórugója a kíváncsiság, akinek nem elég a látszat, aki tudni akarja a dolgok miértjét, aki kutat, nyomoz és feltár! A mélységek és magasságok embere.

Isten éltessen drága Edit! Őrizd ezt az egyedi különleges rejtélyt magadban még sok sok éven át! Ölellek!

– Nagy-Molnár Tamara, Esterer KFT

…

A Transindex egyik zűrös korszaka volt a sok zűrös korszak közül, abban a lépcső alatti „ideiglenes” zugban dolgoztunk a Tranzit-házban (most is beleborzongok ahogy elképzelem), csomóan elmentek épp, jobb híján engem hagytak ott főszerkeszteni, dehát beosztottak nélkül nem olyan könnyű főnöknek lenni.

Arra már nem emlékszem hogyan kerültél a Transindexhez, arra viszont igen, hogy az a sötét, szűk, zsúfolt iroda már első nap túl szűknek bizonyult az egyéniségednek. Ha vidám voltál, az volt a baj, mert röhögőgörcsöt kapott az egész szerkesztőség és nem dolgoztunk semmit.

Ha nem voltál vidám, az volt a baj, mert akkor meg békítgetni kellett, a legnagyobb baj az volt, hogy a napsütés és a cunami közt néha másodpercek teltek el, szóval fene sem tudta soha hogy akkor most hogy is állunk az időjárással.

Az az igazság, hogy sokszor volt tele a hócipőm veled. Rendszerint a legutolsó határidő után kb. fél órával fogtál neki egy cikkednek, amitől az agybaj kerülgetett – de aztán ha belelendültél, akkor kb. 15 perc alatt be is fejezted, a végeredmény meg olyan volt, hogy azta…va, tízévente nagyjából egy ilyen tehetség kerül az ember keze közé.

Tudod, az az érzés, amikor látszólag ugyanazokkal a szavakkal, jelentésekkel, nyelvtani szabályokkal dolgozik mindenki, a kivételesen tehetséges embereknek mégis sikerül valahogy a téridő-ugrás – olyan mondatokat írni, melyek valami teljesen váratlan irányból hirtelen megvilágítják a lényeget.

Amikor aztán elmentél a Transindextől, én csak azért drukkoltam, nehogy valami hirtelen ötlettől vezérelve abbahagyd az újságírást. Mert tök mindegy hol dolgozol, ez a nyomorult kis erdélyi magyar sajtó nem engedheti meg magának, hogy egy Editévával kevesebb legyen.

És hát nagyon örülök (meg titokban kicsit büszke is vagyok, na) hogy nemhogy nem hagytad abba, de mára egy fontos név lettél, aki a legklasszabb erdélyi magyar helyi lapot, az uh.ro-t vezeti. Isten éltessen Editéva! És csak azért nem kívánok neked további jó munkát, mert a szülinapodat nem szeretném elrontani.

– Sipos Zoltán, atlatszo.ro

…

Editet én még zsenge fiatalkorából ismerem. Líceumista lányként járt a könyvtárba. Amire viszont nagyon jól emlékszem, hogy egyszer a Kuckó játszóházban beszélgettünk és kérdeztem tőle, hogy mi szeretne lenni, ha majd megnő. És ő azt mondta, hogy unitárius lelkész. Ez nagyon erősen megmaradt.

S bár amit ma csinál az merőben más, de a közösségre gyakorolt hatása mégis ugyanakkora. És én ezt nagyon tisztelem és szeretem benne.

– Szabó Károly, fotós-filmes, könyvtáros

…

15 éve, amikor elkezdtem a sajtóban dolgozni, Edit Éva volt az egyetlen közvetlen munkatársam, aki hivatásként tekintett az újságírásra.

Nem alibiből, olcsó túlélésért, kalandvágyból vagy személyes becsvágyból akart újságot írni, mint mi többiek, akiket egy-két évre összesepert egy-két bukaresti szerkesztőség, hanem élethivatásként. Emiatt kereste és keresi, hogyan szólalhat meg hitelesen az újságíró.

Mindannyiunknál hamarabb tudta, hogy az egyéni és közösségi élményeink és következtetéseink kimondásával tudunk valódi, tartós és együttműködő kapcsolatokat kiépíteni akár a családban, akár egy szülői értekezleten vagy egy egész városban. És közben néha jó nagyokat nevetni.

Köszi, Edit Éva!

– Szabó Tünde, atlatszo.ro

…

Edittel minden évben találunk egy olyan témát, amiben nem feltétlen értünk egyet és én nagyon sokat tanulok ezekből a beszélgetésekből. Legutóbb a helyi női egyenjogúságon dilemmáztunk hosszabban egy cikk apropóján és rájöttem, hogy van hova fejlődjek/fejlődjünk ezen a téren (is). Isten éltessen tehát sokáig, Edit és Women Power! 🙂

– Szakács-Paál István, Harghita Business Center

…

Régi a mi ismeretségünk. Emlékszem egy zenetörténeti versenyre, amelynek köszönhetően pár napot a Budapesten töltöttünk. Aztán jött pár év és már úgy találkoztunk, hogy ő újságíró, én meg hol sajtós, hol sajtó téma voltam.

Szeretem, hogy annak ellenére, hogy nem barátság, hanem emlékek vagy éppen munka köt össze, Évával beszélgetni kihívás, mert mindig résen kell lenni, hogy éppen melyik mondatomra kattan be neki egy újságírói téma.

De igazából jobb lenne egy pohár bor mellett elbeszélni, elnevetni a dolgokat.

– Szarvas Zsuzsi, Babes-Bolyai Egyetem

…

Drága Editem, nagyon köszönöm neked az e-mail címemet és azt a sok segítséget meg támogatást amit kapok tőled.

– Szilveszter Barbara, Lilapont Egyesület

…

Több, mint harminc (jesszus!) éve ismerjük egymást. Ez idő alatt sokszor, sokféleképpen keresztezte az életünk egymást. Edit-Éva egy évvel fölöttem járt az általános iskolában és a Pedában is, de az egyetemen is egy épületben tanultunk.

Hosszabb kitérőket követően Udvarhelyen ismét össze-összefonódnak napjaink, s noha a munkaviszony időnként sajátos nézőpontokat feltételez, örülök ennek!

Nincs megállás, taposs a gázra, élvezd az élet minden pillanatát! Boldog születésnapot!

– Zörgő Noémi, Polgármesteri hivatal, sajtószóvivő