Korrupcióval beoltott kampány?

A fotó a Q magazine kollázsa

A korrupcióellenes ügyészség csütörtökön közölte: kéri az elnöki hivatal és a szenátus jóváhagyását ahhoz, hogy büntetőeljárást indíthasson három hivatali visszaéléssel gyanúsított személy ellen.

Ügyészségi források szerint a gyanúsítottak Florin Cîţu volt kormányfő, illetve Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă volt egészségügyi miniszterek.

A DNA csütörtöki közleménye szerint a három személyt rendkívül nagy kárt okozó hivatali visszaéléssel, illetve ebben való bűnrészességgel gyanúsítják.

Az ügyészség emlékeztetett, hogy 2020. június 17-én az Európai Bizottság elfogadta a koronavírus elleni oltóanyagok fejlesztésének, gyártásának és forgalmazásának felgyorsítására irányuló európai stratégiát. Ebben a hatékony vakcinaváltozatok központosított beszerzését javasolta, és vállalta, hogy a tagállamok nevében előzetes beszerzési megállapodásokat köt a gyártókkal. A vakcinákat a lakosság számával arányosan osztották szét az EU tagállamai között, amelyek saját hatáskörben dönthettek arról, hogy prioritásként kezelik-e a lakosság egyes kategóriáinak oltását.

A DNA szerint a tagállamoknak úgynevezett opt-out lehetőséget biztosítottak, azaz úgy is dönthettek, hogy nem vesznek részt az adott előzetes beszerzési megállapodásban, így nem kell fizetniük olyan oltóanyagokért, amelyeket nem igényeltek.

Az ügyészség közölte: azt vizsgálják, hogy 2021 januárja és májusa között bizonyos kormánytagok a jogszabályok megsértésével és a beszerzést alátámasztó dokumentumok/elemzések hiányában a szükségesnél jóval több Pfizer és Moderna oltóanyagadagot rendeltek több mint egymilliárd euró értékben.

A DNA szerint az akkori kormány közölte az Európai Bizottsággal, hogy Romániában az oltásra jogosultak száma 10,7 millió fő, és 2021. január elseje előtt több mint 23 millió személy számára elegendő oltóanyagot (összesen 37.588.366 adagot) rendelt.

Ennek ellenére két gyanúsított kormánytag a harmadik segédletével elrendelte további 52.805.690 adag vakcina beszerzését és kifizetését, áfa nélkül összesen 1.005.498.687 euró értékben, és ezzel kárt okozott az állami költségvetésnek.

Voiculescu: nem ő, hanem a kormányfő döntött a vakcinabeszerzésekről

Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán közölte, hogy a világjárvány idején a koronavírus elleni oltásokért az akkori kormányfő felelt, és Florin Cîţu döntött a vakcinabeszerzésekről is.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa, a Cîţu-kormány első egészségügyi minisztere bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a hivatalából való távozása után maga is támogatta az akkori vakcinabeszerzések kivizsgálását. „Elsősorban azért, mert egy Románia és a közegészségügy szempontjából kritikus időszak ürügyül szolgálta a Szociáldemokrata Párt politikai támadásainak” – magyarázta. Emlékeztetett arra is, hogy akkoriban a koronavírus elleni oltásokért nem az egészségügyi miniszter, hanem személyesen Florin Cîţu felelt, és a beszerzésekről is kizárólag a miniszterelnök döntött, amit alátámasztanak az akkori kormányülésekről készült felvételek.

Mint írta, többek között azért is kellett távoznia a kormányból, mert nem értett egyet az oltáskampányt koordináló személyek összes döntésével. Ám a vakcinabeszerzést nem vitatta, mert akkoriban nagy volt a bizonytalanság a világon rendelkezésre álló oltóanyag-mennyiséggel, a vírustörzsek mutációjával és az újraoltással kapcsolatban.

A volt miniszter a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy mandátuma alatt mindig tisztességesen járt el, és „az emberek életét és egészségét helyezte előtérbe”.

Ioana Mihăilă: állok a DNA rendelkezésére

Ioana Mihăilă azt nyilatkozta a Digi24-nek, hogy minden köztisztségével kapcsolatos eljárásban a hatóságok rendelkezésére áll. A 2021 áprilisában az USR-PLUS színeiben kormányra került, azóta az USR-ből a Ciolos-féle REPER-be vándorolt politikus jelenleg annyit tud az ügyről, ami eddig a sajtóban megjelent. Mivel sem Voiculescu, sem Mihăilă nem parlamenti tag már, esetükben Klaus Iohannis államfő fog dönteni, írja a Libertatea.

Florin Cîţu: Mindig jóhiszeműen jártam el

Florin Cîţu volt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora pedig csütörtök este a Facebook-oldalán azt írta, hogy a köztisztségekben végzett tevékenysége mindig a jóhiszeműségen és a törvények tiszteletben tartásán alapult.

„Teljes mértékben bízom az igazságszolgáltatásban, és meg vagyok győződve arról, hogy a folyamatban lévő eljárás az igazság kiderítéséhez vezet” – írta bejegyzésében.

Megszavazzák a kormánypártok Cîţu mentelmi jogának felfüggesztését

Mind a PNL, mind a PSD szenátusi frakciója megszavazza a volt kormányfő, jelenleg szenátor mentelmi jogának felfüggesztését.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke, Nicolae Ciucă csütörtök este a Digi24 tévének elmagyarázta a mentelmi jog felfüggesztésének eljárását: amint megérkezik a szenátusba a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérése, ő mint házelnök összehívja a házbizottságot, és továbbítja az üggyel kapcsolatos dokumentumokat a jogi szakbizottsághoz. A szakbizottság kidolgoz egy jelentést, amelyben állást foglal Florin Cîţu mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban. A jelentésről a szenátus plénuma szavaz.

A PNL elnöke szerint ez az ügy ártott a párt megítélésének is. Arra a kérdésre, hogy bízik-e a volt kormányfő ártatlanságában, azt válaszolta: az igazságszolgáltatásban bízik.

Beszélt már az ügyről Florin Cîţuval, aki közölte vele, hogy ki fog lépni a PNL szenátusi frakciójából. Ezt a pártelnök helyes, „felelős” döntésnek nevezte.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu kormányfő egy bukaresti sajtóesemény végén feltett újságírói kérdésre válaszolta, hogy „számtalan kritika érte, amikor annak idején ellenzékből ezeket a beszerzéseket aberrációnak nevezte. Szerinte az üggyel kapcsolatos DNA-közleményből is kitűnik, hogy az akkori kormány pénzveszteség nélkül is rendelhetett volna koronavírus elleni oltóanyagot. „Amit biztosan állíthatok: semmi akadálya nem lesz annak, hogy a teljes igazság kiderüljön” – tette hozzá.

A hírösszefoglaló az Agerpres hírügynökség hírei alapján készült.