Koronavírus: van, ahol már most gond az élelem

Szentábrahám községben gyűjtenek a nélkülözőknek.

Szentábrahám községben feltérképezték az önkormányzati képviselők és önkéntesek segítségével azokat, akik segítségre szorulhatnak a járvány idején. A községközpontban már most vannak olyan idős emberek, akiknek gondot okoz a napi élelem megvásárlása – tájékoztatta portálunkat Simó Dezső Szabolcs polgármester.

– Egy magányosan élő öregemberről, és egy idős házaspárról tudunk jelenleg, akik nem tudnak dolgozni a koronavírus-járvány miatt, ezért gondot okoz az élelem beszerzése számukra. De idő kérdése, hogy többen ugyanebbe a helyzetbe kerüljenek: a szociális juttatásokból, napszámból élők következhetnek a sorban. Azt gondolnánk, hogy egyedi a problémánk, de a sok külföldi szezonmunkás tartaléka sem tart sokáig – fejtette ki a válaszát a polgármester, aki egyelőre nem látja törvényi keretét az önkormányzati segítségnyújtásnak.

Felhívást intéztek a lakók, vállalkozók felé,

hogy lehetőségeikhez képest támogassák az ügyet, hogy élelmiszercsomagokat tudjanak összeállítani.

– Kiküldtem egy körüzenetet, amiben írtam, hogy leszek én az első adakozó. Most erre van szükség, ide kell állni. Máskülönben, a hozzátartozóknak köszönhetően nem igazán veszik igénybe az önkéntesek, tanácsosok segítségét az idősek, ami jó jel, mert figyelnek egymásra az emberek – mondta a községvezető.

A kitűzőt viselő fiatalok így a házi karanténban lévőknek vásárolnak be időszakonként.

Jelenleg 21 személy van házi elkülönítésben a községben, többségük Magyarországról és Németországból érkezett haza, de olyan fiatal van is van, aki Skóciából. Az emberek komolyan veszik a járványt, kevés olyan kivétel akad, hogy valaki nem érti, miért volt szükség kijárási korlátozásokra.

Sétálni a kertben

– Van egy bácsi, akivel nehezen tudtuk megértetni, hogy nem mehet ki. Kapcsolatba került egy külföldről hazaérkező személlyel, akivel közösen kellett eltöltse a 14 napos elkülönítést. De még így is szerencsésnek érezhetik magukat a lakók, mert egy városban lakó személlyel ellentétben, kimehetnek az udvarra sétálni, friss levegőt szívni, vagy elfoglalhatják magukat a kertben. A napokban 23-an hagyhatták el a házi karantént, mindannyian egészségesek. Bízom benne, hogy a szabályokat betartva jól kijöhetünk ebből a járványból  – számolt be a polgármester.

A többi önkormányzathoz hasonlóan, itt is a koronavírus köti le a hivatal idejét. Az idei tervek napirenden vannak, zajlik egy uniós projekt a községközpontban, kultúrotthont újítanak fel, bővítenek ki.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 1-jei híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!