Koronavírus percről percre – csütörtök, 2020. március 26.

20.00 Csíkszeredában már tesztelik az embereket

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban csütörtökön elkezdődött a munka a molekuláris biológiai laboratóriumban, és elvégezték az első koronavírus teszteket – közölte az intézmény vezetősége.

A tesztekhez szükséges gépet bérlik, a vizsgálatokat pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkatársai végzik. A tesztanyagokat a kórház vásárolta meg

– Így nem kell 7-10 napot várni az eredményekre – nyilatkozta a tesztek kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Kezdetben napi negyven tesztet lehet ebben a laborban elvégezni, és az első vizsgálatokat azokon készítették, akiket koronavírus-fertőzés gyanújával utaltak be a megyei kórház fertőző osztályára. Az eredményeket a kórház ellenőriztetni fogja más laborban is – olvasható a kórház közleményében. A tesztelési procedúra még engedélyeztetés alatt áll – jelentette be Borboly Csaba Facebook-oldalán a megyei tanács elnöke és Konrád Judit, a kórház menedzsere.

19.00 Tízmillió euróra vesz Románia orvosi eszközöket

Az Európai Unió nevében Románia tízmillió euró értékben vásárol lélegeztetőgépet és más orvosi felszereléseket, köztük kesztyűt, egyéni védőöltözetet, maszkokat stb. – közölte csütörtökön Klaus Iohannis államfő.

Még az Európai Unió Tanácsának román elnöksége idején döntöttek arról, hogy az európai polgári védelmi mechanizmus keretében létrehoznak egy stratégiai orvosifelszerelés-lerakatot – magyarázta az államfő, és hozzátette: ez helyileg Romániában lesz.

„Ez az eljárás az Európai Bizottság által közvetlenül végrehajtott beszerzésektől függetlenül zajlik, de ha ezek az anyagok rendelkezésre állnak, akkor Románia is igényelheti a stratégiai tartalék egy részét” – magyarázta az államfő a Cotroceni-palotában.

A 17 órakor tartott videokonferencián Iohannis a gazdasági és társadalmi hatásokra is kitért, többet itt lehet olvasni.

17.20 A fertőzöttek jelentős része egészségügyi alkalmazott

A március 26-áig jegyzett 1029 személyből 153 egészségügyi dolgozó, akik a koronavírussal megfertőződtek – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Az egészségügyi minisztérium által kiadott közlemény szerint a fertőzött egészségügyi dolgozók közül 70 orvos, 50 asszisztens, 15 ápoló, 17 kisegítő és egy takarító.

A legtöbb eset Suceava megyében (90) és Bukarestben (36) van. A többi eset megyék szerinti eloszlása: Konstanca – 1, Kovászna – 5, Hunyad – 12, Iaşi – 3, Neamţ – 2, Vrancea – 2.

A Román Orvosi Kamara (CMR) kéri, hogy haladéktalanul végezzenek koronavírus-tesztet valamennyi romániai orvoson, illetve a családorvosakat és a járóbeteg-rendelőket is lássák el védőfelszereléssel és fertőtlenítőszerekkel.

A campaniamea.declic.ro online petíciós portálon már több mint 30.000 aláírásnál tartanak annak érdekében, hogy sürgősen teszteljenek minden kórházi alkalmazottakat.

17.00 Meggyógyult egy 101 éves olasz bácsi

Meggyógyult a koronavírusfertőzésből egy 1919-ben született olasz férfi, és szerda este ki is engedték egy hét benttartózkodás után a helyi fertőzőkórházból – nyilatkozta az AFP nemzetközi médiaügynökségnek Rimini alpolgármestere, Gloria Lisi.

Az alpolgármesternek a kórház munkatársai mesélték, hogy a bácsi nagyon aranyos, ezért rövidesen a kórház kabalafigurájává vált. Egy ilyen nehéz periódusban jók az ilyen történetek, mert reményt adnak az embereknek. Ez a bácsi 101 éve született, egy másik végzetes járvány közepette, megélt háborúkat, éhezést, fájdalmat, fejlődést, válságot – összegzett az Adria-tenger partján levő város alpolgármestere, írja a Corrierre della Serra.

Korábban már gyógyult meg 100 év fölötti ember, március 7-én Hubei tartományban engedtek ki egy kínai férfit a kórházból, aki 1920 februárjában látott napvilágot, számolt be róla a Xinhua hírügynökség alapján a CNN. Március 18-án pedig egy 103 éves gyógyult iráni nőről számolt be a France24.

16.45 Még egy halálos eset

Meghalt csütörtökön egy koronavírussal fertőzött, Kolozs megyei 76 éves nő. Ezzel a halálos áldozatok száma 18-ra nőtt Romániában.

Az asszonyt március 20-án a bánffyhunyadi kórházba utalták be, majd március 22-én, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje, a kolozsvári járványkórház intenzív terápiás osztályára szállították.

A páciens cukorbetegségben szenvedett és magas vérnyomása volt.

14.50 Ezek a friss Hargita megyei adatok

Az országos adatokkal egyidőben a Hargita megyei prefektusi hivatal is közölte a legfrisebb adatokat március 26-án. Fertőzést továbbra sem említenek a közleményben, annyit lehet tudni, hogy:

A rendőrség tájékoztatása szerint

A szükségállapot vagy a karantén megszegése esetén kiróható büntetésekről itt írtunk részletesebben.

13.56 Hihetetlen: ismét változtak az űrlapok

Ezúttal egyszerűsítettek a kitöltendő adatokon, adja hírül csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Az új, elektronikusan is kitölthető űrlapok itt érhetők el:

Nyilatkozat

Igazolás

Az űrlapokat kézzel is ki szabad tölteni, de szükséges a kézi írással való aláírásuk. Az elektronikus úton, például telefonon bemutatott igazolás egy kézzel aláírt okirat fotója kell, hogy legyen. Ugyanakkor a nyilatkozatot kézzel is meg lehet írni teljes egészében, de minden olyan elem rajta legyen, ami a nyomtatványon szerepel.

Egyik internetes nyilatkozat- és igazolásgeneráló oldalnak sincs engedélye a hatóságoktól, és egyik sem a velük való együttműködésben üzemel, hívják fel a figyelmet a hatóságok. Ezért figyelmeztetnek mindenkit a személyes adatok jogtalan felhasználásának a veszélyére.

13.26 Meghaladta az ezret a fertőzöttek száma

Március 26-áig 1029 személy esetében igazolták vissza a koronavírus-fertőzést, ez 123 új esetet jelent. 94 beteget nyilvánítottak gyógyultnak, 53 személyt engedtek ki a kórházból Temesváron, 28-at Bukarestben, hatot Krajován, ötöt Konstancán, egyet-egyet Kolozsváron és Jászvásáron – tájékoztat honlapján az egészségügyi minisztérium.

Az újonnan diagnosztizált esetek között van egy Bukarestben szolgálatot teljesítő csendőr is. A hatóságok megkezdték a fertőzött kontaktszemélyeinek felkutatását, elkülönítését.

A tájékoztatás szerint a visszaigazolt fertőzöttek 7 és 87 év közöttiek. Az intenzív osztályokon 29 beteg fekszik jelenleg, huszonhárman súlyos állapotban vannak.

A mai napig tizenhét koronavírussal fertőzött személy hunyt el, mindannyiuknak volt más betegsége is.

Románia területén 6151 személy vagy intézményes karanténban, több mint 110 ezren házi elszigeteltségben orvosi felügyelet alatt.

Idáig 15 998 tesztet végeztek el az országban.

12.38 Hét és fél millió lejnyi büntetés az otthon nem ülőknek

5621 kijárási tilalmat megszegő embert azonosítottak, és büntettek meg a hatóságok szerdán, a tilalom első napján.

A rendőrök akciója szerdán 12 órakor kezdődött, a tilalom életbe lépésekor.

Összesen 7.404.297 lejre büntettek.

12.18 A karanténosokból is csak a tüneteseket tesztelik

Az intézményesített karanténban levő személyek közül csak azokon végzik el a koronavírustesztet, akiknél jelentkeznek a betegségre jellemző tünetek a Hivatalos Közlönyben megjelent miniszteri rendelet értelmében.

Őket az eredmények kézbesítéséig elkülönítik, és amennyiben pozitív lesz a teszt, kórházba utalják.

14 nap után hagyhatják el az intézményesített karantént a tünetmentes személyek.

Aki az otthoni elkülönítés ideje alatt a betegség tüneteit észleli magán, értesítenie kell erről családorvosát vagy hívnia kell a 112-es számot. Amennyiben a 14 nap lejárta után is tünetmentes, visszatérhet a közösségbe, és ez esetben nincs szükség igazoló dokumentumokra (járványtani engedélyre).

Amennyiben egy fertőzésgyanús személy tesztje negatívnak bizonyul, azok is visszatérhetnek a közösségbe, akik a vele való közvetlen kapcsolat okán vonultak lakhelyi elkülönítésbe, mutat még rá a rendelet.

11.50 Két új lélegeztetőgépet kap a városi kórház

Két darab LYRA2 típusú lélegeztetőgépet vásárol a székelyudvarhelyi Rotary Klub a városi kórház részére. A több mint 150 ezer lejbe kerülő készülékeket megrendelték, kifizették, várják a leszállítást.

– Tartjuk a kapcsolatot a városi operatív törzzsel és a városi kórházzal, hogy hasznosan tudjuk szolgálni a közösséget. A napokban a kórházi orvosok kérésére a Pro ORL Alapítványnak átutaltunk 49 650 lejt, hogy az egészségügyi személyzetnek védőeszközöket vásároljanak – írják közleményükben.

10.05 Lemondott az egészségügyi miniszter

A Capital hírportál értesülése szerint lemondott tisztségéről Victor Costache egészségügyi miniszter. Utódjáról, a leváltás lehetséges okáról itt lehet olvasni.

10.00 Minden bukarestit tesztelnének

Bukarest teljes lakosságát tesztelni akarják a koronavírusra – jelentette be szerda este Victor Costache egészségügyi miniszter. Egy szerdán aláírt megállapodás értelmében a dél-koreaihoz hasonló „innovatív programot” készülnek alkalmazni a fővárosban, és mobil eszközök segítségével mindenkit letesztelnek az új koronavírusra az úgynevezett door-to-door módszerrel, tehát házról házra járva.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy jövő hétre „nagyon sok koronavírusteszt” lesz elérhető az országban. Állítása szerint legkevesebb kétmillió és legtöbb ötmillió tesztre lenne szükség, ennyit akarnak beszerezni, írja az Agerpres.

Nelu Tătaru államtitkár szerint az ország minden városát végigtesztelnék, írja még a Mediafax. A jelenlegi kapacitáson azonban 2600 napot, azaz több mint 7 évet tartana letesztelni csak a bukarestieket, teszi hozzá a hírügynökség.

9.45 Torlódások az ellenőrzések miatt

Torlódások alakultak ki Székelyudvarhelyen a rendőri ellenőrzések miatt, olyan sofőr is van, akit rövid alatt négy alkalommal állítottak meg – számoltak be az autóvezetők az Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Facebook-csoportban csütörtök reggel.

A visszajelzések szerint dugó alakult ki a Bethlen Gábor utcában, a II. Rákóczi Ferenc úton, a Petrom benzinkútnál mindkét irányban ellenőrzik a forgalmat a hatóságok. Több személy azt kifogásolta, hogy a hatósági személyek kezükbe veszik a dokumentumokat, készülékeket. Mivel sokféle ember papírjait összetapogatják, attól tartanak, hogy megfertőzhetik a sofőrt.

Erről többet és néhány praktikus tippet itt olvashatsz még.

9.11 Hárommal nőtt a halálos esetek száma

Újabb három személy hunyt el koronavírus-fertőzés miatt az országban, számolt be szerda este a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Egy 63 éves, Neamț megyei férfi március 21-e óta bizonyítottan fertőzött, a jászvásásári járványkórház intenzív osztályán ápolták haláláig.

Két 70 éves nő a Szucsáva megyei nő is az áldozatok között van, mindkettőjüket a szucsávai kórházban kezelték, szerdán igazolódott a koronavírussal való fertőzöttségük.

Romániában idáig 17 személy halálát okozta a COVID-19 – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Március 25-ei híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!