Koronavírus percről percre – április 14., kedd

Több pártvezető kifogásolja a kormány intézkedéseit

19 óra 52 perc: Többen is reagáltak a Klaus Iohannis által aláírt rendeletre, miszerint meghosszabbítanák a szükségállapotot.

A pártok közül a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Facebook-bejegyzésben már jelezte, hogy megszavazza a szükségállapot meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet. „Nyilvánvaló, hogy még nem vagyunk túl a világjárvány legnehezebb szakaszán, és továbbra is különleges intézkedésekre van szükség. Mi, az USR, mindig azt mondtuk, minden erőnkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy túllegyünk ezen a nehéz időszakon” – áll a bejegyzésben, amelyben arra kérik a kormányt, hogy dolgozzanak átláthatóbban.

Bátrabb intézkedéseket

vár a román gazdaság, a munkahelyek védelme érdekében a kormánytól Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke: „Amit eddig láttunk, nélkülözte a bátorságot is, és a fantáziát is, arról pedig, amit eddig elfogadtak, nem tudni, miként alkalmazzák, miként fog működni. A kényszerszabadságra küldött személyeknek járó juttatáson kívül minden lóg a levegőben”.

A szövetségi elnök hangsúlyozta, míg más országok konkrét intézkedéseket hoztak a gazdaság támogatása és a munkahelyek védelme érdekében, „mi a deficitről beszélünk és még keressük a finanszírozókat”. Amennyiben az elnöki rendelet nem egészíthető ki további előírásokkal, a kormánynak haladéktalanul újabb intézkedéseket kell bevezetnie, és a válságkezelés mellett szinte kizárólag a gazdasággal kellene foglalkoznia – szögezte le Kelemen.

Fenntartásai ellenére a szövetség elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, valószínűleg meg fogják szavazni a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet. „Még nem haladtuk meg a járvány csúcspontját Romániában. (…) Én azt fogom javasolni az RMDSZ parlamenti frakcióinak, hogy szavazzuk meg az elnöki rendeletet, és nincs kétségem afelől, hogy ez így fog történni” – fogalmazott.

Nem így

vélekedik erről Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, aki kijelentette, nem fogja megszavazni a szükségállapot meghosszabbítását. Az ALDE elnöke szerint nem mindegyik megyét érinti a koronavírus-járvány, és ott, ahol nincsenek problémák, újraindulhatna a tevékenység.

Az Antena 3 keddi műsorában Tăriceanu azzal vádolta a hatóságokat, hogy visszaélnek a helyzettel, és kihasználva a demokratikus jogok felfüggesztését „zsíros szerződésekhez” juttatják politikai klientúrájukat, vagy különböző tisztségekbe nevezik ki saját embereiket.

Úgy véli, a kormány megalázó intézkedéseket hozott az idős személyekre nézve, és feláldoz több mint 3 millió krónikus beteget, akiket a koronavírus-járvány miatt nem kezelnek a kórházakban. A pártelnök azt is felrótta a kormánynak, hogy semmiféle tervet nem készít a gazdaság újraindítására, szerinte „nem lehet megbénítani egy egész országot”.

Tăriceanu szerint széleskörű tesztelésre van szükség a lakosság körében, és ugyanakkor biztosítani kell a védőfelszereléseket az egészségügyi dolgozók és a teljes lakosság számára. Kifejtette, azért olyan alacsony a fertőzöttek száma Romániában, mivel kevés tesztet végeznek, és itt van egy paradoxon, ugyanis az esetek alacsony száma nem indokolja a rendkívüli intézkedéseket.

Hivatalos: meghosszabbították a szükségállapotot

15 óra 49 perc: Már korábban is írtunk arról, hogy meg fogják hosszabbítani a szükségállapotot. Ma ez hivatalossá vált.

„Aláírtam kedden a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló rendeletet, hogy továbbra is a leghatékonyabb intézkedéseket hozhassuk a koronavírus-járvány terjedésének korlátozása érdekében” – nyilatkozta Klaus Iohannis államfő.

A hosszabbítást azért is tartja fontosnak, mert a koronavírus jelentette veszély még nem múlt el, a korlátozó intézkedések esetleges lazítása a megbetegedések számának jelentős növekedését vonná maga után. Az elnök ezzel egyes politikusoknak a korlátozások lazítását szorgalmazó nyilatkozataira is utalt.

“Maradjanak otthon, hogy ne kerüljenek kórházba. Maradjanak otthon, hogy mielőbb visszakapjuk a régi életünket. Ellenkező esetben nagyon nagy megbetegedési és elhalálozási hullám következne, és minden eddigi erőfeszítés, minden eddigi áldozat hiábavalónak bizonyulna” – fogalmazott Iohannis.

Kihangsúlyozta, hogy fennmaradnak az eddig hozott intézkedések. De újakat is bevezethetnek, amik lehetővé teszik a hatóságok számára, hogy megfelelő eszközökkel lépjenek fel a válság kezelése érdekében

A szükségállapot ideje alatt zárva maradnak az iskolák – többek között erre is kitért kedden az államfő a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján. De a lehetőségekhez mérten lehet tanítási tevékenységeket folytatni, interneten keresztül.

Egyre kevesebben vannak karanténban a megyében

13 óra 49 perc: Április 14-én 1 órakor kiküldött közleményében a Hargita megyei prefektusi hivatal továbbra is hét COVID-19-cel fertőzött esetről számol be.

Ebből az egyiket a megyében tesztelték, majd a lakhelye szerinti megyébe vitték kórházi kezelésre április 12-én. Az első (etédi) beteget hazaengedték már, mivel az utóbbi két tesztje negatív lett, egy személynél (az apjánál) pedig halála után mutatták ki a fertőzést. Négy személy kórházi megfigyelés alatt áll.

A megyében 195-en vannak még intézményes karanténban, eddig 168-an hagyhatták el azt.

A házi elkülönítésben lévők száma 811-ről 715-re csökkent, eddig összesen 3731-en hagyhatták el otthonukat, ami százeggyel több, mint egy napja.

Hétfőn a rendőrök 498 házi karanténban lévő személyt kerestek fel, valamint 167 esetben büntették a kijárási tilalmat megszegőket.

6879 fertőzött van az országban

13 óra 18 perc: Közölte az április 14-ei adatokat a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Tegnap óta 246 új fertőzöttet regisztráltak, így jelenleg 6879 fertőzött van az országban. A Hargita megyei esetek száma változatlanul 7 az országos listában.

Eddig összesen 1051 személyt nyilvánítottak gyógyultnak és engedtek ki a kórházból, míg 332 személy életét vesztette a vírusban. Jelenleg 241 beteget ápolnak az intenzív terápiás osztályokon országszerte.

Az ország területén 23 645 személy tartózkodik intézményes karanténban, 67 268 ember otthoni elkülönítésben van orvosi felügyelet alatt.

A második katonai rendelet kibocsátása óta 2041 olyan személyt helyeztek intézményes karanténba, aki nem tartotta be az otthoni elkülönítés szabályait. 100 személy pedig engedély nélkül hagyta el az intézményes karantént, esetükben újabb 14 nappal hosszabbították meg az elkülönítést.

Eddig 70 097 tesztet dolgoztak fel a hatóságok.

332 eddig a halottak száma

11 óra 28 perc: Meghalt egy koronavírussal fertőzött, Ţăndărei településről származó asszisztensnő – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport, így 332-re nőtt a halottak száma.

A tájékoztatás szerint a 42 éves nőt április 2-án diagnosztizálták koronavírussal, és április 13-án halt meg a Victor Babeş járványkórházban. A nő diabéteszben és hormonális egyensúlyzavarban szenvedett.

Jóval később érheti el tetőfokát a járvány

9 óra 27 perc: Április 6-a és 12-e között 18,9%-kal nőtt a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma az előző héthez képest Romániában – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet.

Az esetek 51%-át Suceava, Hunyad, Temes, Neamţ megyében és Bukarestben jegyezték.

Az elhalálozások 60,4%-át Suceava, Hunyad, Arad és Temes megyében, illetve Bukarestben regisztrálták. A halálesetek 71%-a 60 év fölötti betegek esetében történt, 65%-uk férfi.

A koronavírusban elhunytak 82%-a legalább egy másfajta betegségben is szenvedett.

A pozitív tesztek aránya az utóbbi két hét során átlagosan 11,8% volt.

Továbbra is tiszteletben kell tartani a társadalmi távolságtartás szabályait és az óvintézkedéseket, mert a statisztikák szerint három hét múlva várható a koronavírus-járvány tetőzése – mondta hétfőn Galacon Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

Mi történt eddig?

Az összes, eddig a témában megjelent cikkünket megtalálja ide kattintva.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!