Koronavírus percről-percre – 2020. március 31., kedd

Egyelőre nem lesz Hargita Gyöngye Rali

A Román Autósport Szövetség végrehajtó bizottsága – figyelembe véve, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiadott rendelet értelmében 2020. március 16-tól elhalasztottak vagy töröltek minden sporteseményt az országban a koronavírus miatt – úgy határozott, hogy az országos rali bajnokság második futamát, a 2020. május 1-re és 2-re tervezett Hargita Gyöngye Ralit elnapolja.

A szövetség a szükségállapot lejártát követően újra elkészíti a 2020-as versenynaptárát, ennek jóváhagyását követően lesz ismert a 2020-as Hargita Gyöngye Rali új időpontja – közölték a szervezők.

Gréta levele Lillához

Falun lakik a két kislány, Gréta 5, Lilla 7 éves. Szomszédok.

Hat méter választja el egymástól őket, házaik meg a két kapu egymásra néznek. Minden nap látják egymást, ha a kertre felkapaszkodnak, beszélgetni is tudnak egymással. De amióta nincs ovi és suli, minden olyan más.

A tegnap este ezt a levelet találta Lilla mamája a postaládában, Gréta küldte Lillának.

Az élet nem állhat le Kápolnásfaluban

Kápolnásfaluban komolyan veszik a koronavírust az emberek, időseket és kisgyerekes családokat segítő önkéntes csoportokat alakítottak. A közösségi életet is teljesen átalakította a járvány: elmarad a tavaszra tervezett falugyűlés, nem járhatnak templomba a hívek – tájékoztatta portálunkat Benedek László polgármester.

Március 29-én, vasárnap hozzávetőleg 13-14 embernek járt le a 14 napos otthoni elkülönítés időszaka, szabadon közlekedhetnek ezután a helybéliek. A községvezető információi szerint… kápolnási helyzetjelentésünk többi részlete itt olvasható.

Hargita megye: kétezer alá esett az otthonülők száma

13 óra 20 perc Közölte a Hargita megyei prefektusi hivatal a március 31-én 13 órakor érvényes adatokat az elszigetelt személyek számáról, a rendelkezésre álló ágyakról és a rendfenntartó hatóságok intézkedéseiről.

A közlemény szerint az utóbbi 24 órában:

A rendőrök

Március 29-éhez képest a csendőrök nagyjából ugyanannyi (105) személyt ellenőriztek otthonukban március 30-án, de ezúttal jóval kevesebb, 29 helyett 7 kihágást állapítottak meg, és összesen 8.000 lej értékben bírságoltak, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós környékén.

Az új szabályok értelmében a magánszemélyek kétezer és húszezer lej közötti, a jogi személyek 10 ezer és 70 ezer lej közötti bírsággal sújthatók a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedések be nem tartása esetén.

Háromszázzal több fertőzött tegnap óta

13 óra A második katonai rendelet kibocsátása óta mostanáig 1124 személyt helyeztek intézményi karanténba a hatóságok, olyan személyeket, akik nem tartották be az otthoni elkülönítés szabályait. Ezenkívül, 32 személy hagyta el engedély nélkül az intézményi karantént, ők újra 14 napos karantéba kerültek.

Március 31-éig Románia területén 2245 esetben igazolódott be a koronavírus-fertőzés, 220 személy meggyógyult.

A mai napig 69 olyan személyt tartanak nyilván, aki a fertőzés miatt halt meg.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport legutóbbi közlése óta 293 megbetegedést regisztráltak a hatóságok.

Az intenzív terápiás osztályokon jelenleg 62 beteg fekszik, 36 személynek súlyos az állapota.

11 576 személy van intézményi karanténban Romániában, több mint 123 ezer otthoni elkülönítésben, orvosi felügyelet alatt áll.

24 654 tesztet dolgoztak fel a hatóságok a mai napig az országban.

Ne aggódj a szemétdíj miatt

A városháza „koronavírusos” oldalán fedeztük fel az RDE Harghita felhívását, miszerint:

A pénztár zárva tart április 16-áig, de nem számolnak fel késedelmi díjat még a szükségállapot feloldása után 60 napig.

A számla banki utalással fizethető, a számlán feltüntetett bankszámlára: RO10 BACX 0000 0002 1230 2000.

További kérdések esetén tárcsázd a 0266-217 407 telefonszámot vagy írj az office@rdero.ro címre.

Lehet kérni a támogatást kényszerszabadságra

A munkáltatók március 31-étől, keddtől nyújthatják be kéréseiket a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak juttatásának támogatására – jelentette be a hétfői kormányülést követően Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.

Dancă elmondta: a vonatkozó rendelet értelmében a vállalkozóknak a kérés mellé csak egy egyszerű nyilatkozatot kell mellékelniük. Miután a rendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben, más alkalmazási formában (egyéni vállalkozók, szabadfoglalkozásúak, más szakemberek) dolgozó munkavállalók ugyancsak igényelhetnek juttatást, amelynek értéke nem haladhatja meg az országos bruttó átlagbér 75%-át.

A korábbi tájékoztatás értelmében a kéréseket a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségeknél kell letenni, a nyilatkozatba pedig említést kell tenni a kényszerszabadság okáról, ami lehet: szükségállapot miatti kényszerbezárás vagy legalább 25%-os visszaesés.

További információkat kedden tesznek közzé a munkaügyi minisztérium honlapján, ígérték.

Leteheted az egészségügyi kártyád

11 óra 20 perc A szükségállapot ideje alatt nem kötelező az egészségügyi kártyák használata – jelentette be a hétfői kormányülést követően Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.

Közlése szerint az orvosi szolgáltatások, otthoni gondozás, gyógyszerek és orvostechnikai eszközök biztosíthatók anélkül is, hogy ezeket egészségügyi kártyával érvényesítenék.

A családorvosoknak nem kell feltölteniük három napos határidővel az egészségbiztosító IT-platformjára a nyújtott szolgáltatásokat – mondta el még Dancă. A szükségállapot idejére meghosszabbítják az Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) orvosi szolgáltatásokra vonatkozó keretszerződését – írja az Agerpres.

Teljes karantén és súlyosabb büntetések

9 óra 45 perc Két katonai rendeletet bocsátottak ki hétfő este a hatóságok, Raed Arafat belügyi államtitkár tájékoztatása szerint Romániában 2109 koronavírusos fertőzést igazoltak vissza, ebből 593 Suceava megyéből származik.

Az ötödik katonai rendelet értelmében március 31-től beszüntetnek minden repülőjáratot Spanyolország és Románia között, az intézkedés 14 napig érvényes. Ezenkívül, április 6-ától felfüggesztenek minden járatot Olaszország és Románia között, ez egy korábbi intézkedés meghosszabbítása.

A hatodik katonai rendelet a Szucsáva teljes lezárásával kapcsolatos, teljes karanténba kerül a város, és a környező nyolc község, csak a lakosság ellátását szolgáló forgalom engedélyezett a területen. A megye többi részét védelmi övezetté nyilvánítják, amit nem lehet elhagyni.

A védelmi övezetben a közlekedést a belügyminisztérium egységei és a katonaság ellenőrzi, nem lehet közlekedni a települések között. A szucsávai repülőtérre nem szállhatnak le utasszállító repülőgépek – tájékoztat a hatóság információira alapozva a Mediafax hírügynökség.

Hatvanötre nőtt az áldozatok száma

9 óra 15 perc Tizenhárom, koronavírussal fertőzött beteg haláláról számolt be az egészségügyi minisztérium hétfő este. Az elhunyt személyek mindannyian a Szucsáva Megyei Sürgősségi Kórház betegei voltak.

A kórház páciensei 40 és 80 év közöttiek voltak, március 22-29 között haltak meg, a koronavírussal való fertőzöttségüket március 30-án igazolták vissza a hatóságok.

Franciaországból érkeztek az udvarhelyi karanténba

8 óra 45 perc Hétfő késő este hatósági kísérettel három újabb személy érkezett a székelyudvarhelyi karantén-épületbe – tájékoztat honlapján a városháza. A három férfi vörös zónából érkezett haza, Franciaországból.

A hivatal hangsúlyozza, hogy a belügyminisztérium rendelete értelmében akik engedély nélkül elhagyják az intézményes karantént, további 14 napig karanténba kerülnek, és büntetőjogi eljárás indul ellenük.

Székelyudvarhelyen jelenleg 34 személy van intézményes karanténban.

Itt vannak az új deklarációs pólók!

8 óra 15 perc A nap képén ez a szuper deklarációs póló, melyet csupán 39 lejért vesztegetnek a neten. Habár nem fizetnek nálunk reklámot, mégis eláruljuk, itt szerezhetők be.

(via Székelyudvarhelyi egészségügyi infó)

Mi történt eddig?

Az összes, eddig a témában megjelent cikkünket megtalálja ide kattintva.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!