Koronavírus percről percre – 2020. április 21., kedd

Május 15-e után lazíthatunk?

21 óra Május 15-e után lazíthatunk a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseken – jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő, ám hozzátette: erre kizárólag akkor kerülhet sor, hogyha az új fertőzések és a halálesetek száma csökkenni kezd.

„Május 15-e után, amennyiben csökken a fertőzött személyek száma, csökken a halálesetek száma (…), ha mindannyian betartjuk a hatóságok által bevezetett intézkedéseket, és a dolgok jól mennek, akkor lazíthatunk a korlátozó intézkedéseken”– mondta az államfő, majd kifejtette:

a korlátozásokat fokozatosan szüntetik meg.

„Nem lesz egy hirtelen lazítás, mert a szakemberek szerint a vírus nem tűnik el. Bizonyos korlátozásokkal kell tovább élnünk” – mondta. Rámutatott: a lazító intézkedéseket tudományos és orvosi bizonyítékok alapján hozzák meg, miután megvitatták ezeket a járvány kezelésében részt vevő szakemberekkel.

„Kezdetben ismét végezni lehet majd olyan tevékenységeket, amelyek csekély fertőzési kockázattal járnak. Nyilvánvaló, hogy szükség van orvosok, szakemberek és gazdasági szakértők értékelésére is, amennyiben újra akarjuk indítani a román gazdaságot” – mondta az elnök, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátozásokat lazító intézkedések azt jelentik majd, hogy az állam ‘kevésbé avatkozik be az állampolgárok életébe’, de ez azzal is jár, hogy mindenkinek nagyobb lesz az egyéni felelőssége.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot május 15-éig van érvényben. Klaus Iohannis kedden a Cotroceni-palotában Ludovic Orban miniszterelnökkel és a kormány több tagjával együtt értékelte ki a koronavírus-járvány kezelésére hozott intézkedéseket, írja az Agerpres hírügynökség.

Meghaladtuk a százezer tesztet az országban

13 óra 55 perc: A Hargita megyei kormányhivatal közleménye szerint változatlanul 17 fertőzéses esetet regisztráltak a megyében április 21-éig. A tizenhetedik személy is udvarhelyi, a múlt héten fertőzéssel diagnosztizált udvarhelyi család másik ápolója, a hölgy a városi kórház fertőzőosztályán van.

Összesen 13-an fekszenek az udvarhelyi és a csíkszeredai kórházakban, ketten meggyógyultak, egy elhunyt, és egyet a lakcíme szerinti megyébe helyeztek át. Zajlik a járványügyi ankét a tünetekkel rendelkező kontaktszemélyek körében.

Összesen 213-an (tegnap: 194) vannak még intézményes karanténban, eddig 299-en hagyhatták el azt. A házi elkülönítésben lévők száma már csak 372, eddig összesen 4.285-en hagyhatták el otthonukat.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 109 személyt ellenőriztek otthonukban, 42 kijárási kihágásért összesen 71.160 lej értékben róttak ki büntetéseket a megye területén.

A keddi országos adatok

pedig a következőképpen néznek ki:

Vajon nyitva vannak?

9 óra 52 perc: Civil kezdeményezésből indult egy online lista azokról az udvarhelyi kereskedelmi egységekről, amelyek a koronavírus idején is nyitva tartanak. Kisebb élelmiszerüzletek, pékségek, gyerek- és játékboltok, különféle szolgáltatók, szaküzletek, de virágüzlet, könyvesbolt, kulcsmásoló, optika és autószerviz is bekerült már az összesítésbe. Az itt elérhető online táblázatban a cím és a munkaprogram mellett néhol elérhetőséget is feltüntettek, amin lehet közvetlenül érdeklődni a boltosoktól. Ha tudsz olyan egységről, amely nyitva tart, de nem szerepel még a felsorolásban, írd meg hozzászólásban ehhez a Facebook-bejegyzéshez.

Üdvözöljük az olvasókat

9 óra 30 perc: Ha kíváncsiak a legújabb helyi és országos koronavírusos hírekre, akkor a legjobb helyen járnak! Ha pedig már elegük van a koronából, és olvasnának valami vírusmenteset, akkor kattintsanak a főoldalra. Tartsanak velünk ma is, és ne feledjék, hogy #minden rendbe jön.

Mi történt az elmúlt héten?

Az összes, eddig a témában megjelent cikkünket ide kattintva találja.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!