A koronavÃrusos esetek számának növekedése miatt a bukaresti Megyei Közegészségügyi Hivatal (DSP) felkérte a kórházak vezetÅ‘it, hogy indÃtsák újra a Covid-19-cel szembeni ellenállási terveket. HétfÅ‘tÅ‘l, július 11-tÅ‘l ugyanakkor heti COVID-helyzetjelentést is közölnek, miután az egészségügyi minisztérium körülbelül egy hónappal ezelÅ‘tt úgy döntött, hogy a továbbiakban nem készülnek napi jelentések.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a fertÅ‘zések számának növekedését a koronavÃrus BA5 alváltozata okozza, amely az oltott embereket, valamint a betegségen átesetteket egyaránt érinti. Rafila becslése szerint – a pesszimista forgatókönyv alapján – a koronavÃrusos esetek száma augusztus elején elérheti a napi 10.000-et, de arról is beszélt, szerinte érinti-e majd a tanévkezdést a koronavÃrus-járvány újabb hulláma. ErrÅ‘l bÅ‘vebben ide kattintva lehet olvasni.
A székelyudvarhelyi városi kórházban
a Covid-19-cel szembeni védekezésként, a nemzetközi és az országos koronavÃrus-helyzet fokozódása miatt vezették be keddtÅ‘l, július 12-étÅ‘l a beteglátogatási program korlátozását – tudtuk meg ZörgÅ‘ Noémi kórházi sajtószóvivÅ‘tÅ‘l. Eszerint a betegek látogatása ezentúl keddenként és csütörtökönként, valamint szombaton és vasárnap 13.30–15.30 között engedélyezett.
A látogatáshoz kötelezÅ‘ a kezelÅ‘orvos Ãrásos beleegyezése, a látogatás idÅ‘tartama legtöbb 10 perc lehet, kötelezÅ‘ az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése, illetve esetenként a további védÅ‘felszerelés felvétele. Az apás szülések viszont továbbra is a korábbi szabályok szerint zajlanak, azaz egyelÅ‘re nem befolyásolja azt az esetszámok növekedése.
A székelyudvarhelyi kórházra vonatkozóan egyelÅ‘re az a szabály – a beteglátogatás korlátozása mellett – van érvényben, hogy a koronavÃrusos és a nem koronavÃrusos betegeket egyaránt el kell látni. Jelenleg 5 koronavÃrussal fertÅ‘zött személyt kezelnek, kettÅ‘t közülük a városi kórház gyermekosztályán, hármat a fertÅ‘zÅ‘ osztályon – tudtuk meg a sajtószóvivÅ‘tÅ‘l.