Forrás: székelyudvarhelyi kórház (benti képek) és PÁL Edit Éva (kinti képek)
Nagyjából egy hónapja, október közepén, amikor még a negyedik hullám csúcsát közelítettük, felmerült, hogy még meddig bírja a kórház. Két közismert udvarhelyinek, Komoróczy Zsoltnak és Geréb Lászlónak hála a Facebookon végigsöpört egy kép, amin legalább négy mentő várakozik egymás után a kórház előtt, mindketten azzal osztották meg a képet, hogy nem megfelelően kezelik az illetékesek a járványhelyzetet, és nem megfelelő tendenciák vannak a kórházban.
Még bírja a kórház, de meddig?
Mentősor a kórház előtt, naponta beutalt és elhalálozott betegek.
Akkor a kórház sajtószóvivője, Zörgő Noémi azt nyilatkozta, hogy eljöhet az a pillanat, amikor az oxigénes ágyak elfogynak, a kórházi forrásunk szerint a kórház technikailag és személyzeti szempontból is közelítette a kapacitása végét, úgy gondolta, hamarosan az orvosoknak kell eldönteniük, ki marad életben és ki hal meg, Tar Gyöngyi, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője is hasonlóan nyilatkozott az RTL Klub híradójának. A helyzet nem tűnt rózsásnak, akkor merült fel, hogy riportot készítsünk a kórházról.
Közben vakációt rendeltek el, így a vihar csendesedett, a statisztikák görbéi stagnálni, majd enyhén csökkenni kezdtek, de az ötlet még mindig hasznosnak tűnt: megnézni, milyen a negyedik hullám a kórházban, milyen tünetekkel érkeznek be a fertőzöttek, mi történik bent velük, hogy telnek a mindennapjaik, milyen kezeléseket, gyógyszereket kapnak stb. Jeleztük is a kórháznak a szándékainkat, amíg a visszajelzésre vártunk, sorra jöttek szembe velünk a hasonló anyagok, amik a román sajtóban jelentek meg, így reménykedtünk. Aztán megérkezett a válasz: mivel a betegek hozzátartozói sem mehetnek be, etikátlan lenne, ha beengednék a sajtót.
Ha az újságíró nem mehet a kórházba…
akkor olyan embereket keres meg, akik már voltak a kórházban, és kérdeztük meg tőlük, milyen volt.. Ismerősök között kutattunk, így válaszolt kérdéseinkre Fazakas Nóra, aki tíz napot töltött a kórházban. A kórház előtt várakozva találkoztunk Vass Gizellával, akinek édesanyját kezelték bent, és hajlandó volt megosztani velünk a tapasztalatait. Az egyik külső munkatársunk, Szász Zsuzsi is koronavírusos lett, az éjszaka egy részét a sürgősségin töltötte, őt is megkérdeztük. Munkatársunk, Edit négy családtagja szintén megfertőződött, közülük hármat a kórházban ápoltak, ő is beszámolt hozzátartozóként az élményeiről. Nagy Kinga Krisztina infektológus főorvos is válaszolt a kérdéseinkre, a teljes interjút itt olvashatod.
Korona vagy nem?
Nóra első tünetei a hidegrázás, izom-, ízületfájdalom, émelygés, fejfájás, orrdugulás, torokfájás, fülfájás voltak. Készített egy gyorstesztet, negatív eredményt mutatott, emiatt és a fülfájás miatt néhány napig fülgyulladásra gyanakodott, aztán belázasodott néhányszor, a férje elvesztette a szaglását, így már majdnem biztosak voltak benne, hogy koronavírusosak, PCR-tesztet csináltattak, és a gyanújuk beigazolódott, emlékszik vissza.
A szagok hiánya árulkodott Szász Zsuzsi esetében is. Arc- és homloküreg gyulladással kezdődött az ő története, többször is volt már korábban, így felismerte, este emiatt készített elő magának egy gyömbéres keveréket: „beleszagoltam, és arra gondoltam, hogy ennek valami jellegzetes illata szokott lenni, amit nem szeretek. Hazamentem, szagoltam az ecetet, a hagymát, tusfürdőt, parfümöt. A parfümnél teljesen megijedtem”. Ez este 7-8 körül történt, meséli.
Vass Gizella édesanyja a világjárvány óta falun lakik, „készen házhoz vitték neki vírust”, magyarázza, pedig még ő sem „mert hazajárni, nehogy valamit hazavigyen”. Gizellával november elején találkozunk a kórház előtt, épp csomagot vitt az édesanyjának, akkor már egy hete tudta, hogy koronavírusos. Azelőtt 5-6 napja sem érezte jól magát: először gyomorrontásra, csömörre, gyomorszáj-fájdalomra panaszkodott, később általános gyengeségre. Egyeztetett édesanyja állapotáról a családorvossal, ő javasolta, hogy láz esetén paracetamol legyen kéznél, illetve ha súlyosabbnak tűnik, és esett a szaturáció, akkor szóljon, és ír fel antibiotikumot neki. Hangsúlyozta, szedjen C- és D-vitamint, mozogjon sokat a friss levegőn, a házban gyakran szellőztessenek.
Pál Edit Éva két családtagja már a kórházban volt koronavírusfertőzés miatt, amikor a harmadik, az édesanyja is sorra került. A nagymamája lett beteg először, utána a lánya, aztán a nagytatája és az édesanyja.
„Ott kezdődött a gond, hogy mama nem akart bemenni a kórházba, és nem vitte el a mentő, pedig elég rosszul volt. Anyu és tata így karanténba került mellette, és mindketten el is kapták pár napon belül a betegséget. A lányom szerintem külön úton fertőződött meg, ő nem járt mamáéknál, a barátai közt is volt beteg”– sorolja.
Dr. Nagy Kinga Krisztina azt tanácsolja, elsősorban a családorvossal tartsuk a kapcsolatot, ő megmondja, hogy
mikor kell mentőt hívni, sürgősségire menni.
A családtagok is felismerhetik a fenyegető tüneteket, ő azt szokta javasolni, hogy kövessék az oxigénszaturációt – amit korábban Gizella is említett –, ez kivitelezhető gyógyszertárban vagy online kapható pulzoximéter segítségével. Ha a mért érték 93% alá esne, jelezni kell a kezelőorvosnak (családorvos vagy 112). Hozzáteszi, ha lehet, ne várjuk meg az estét, nappal sokkal hatékonyabbak és gyorsabbak, nagyobb számú személyzet van szolgálatban, mint éjjel vagy hétvégén, és teljes kapacitással működnek a különböző kiszolgáló egységek.
Jó tudni azt is, hogy nem valószínű, hogy rögtön tudnak küldeni mentőt, kivétel nélkül szinte minden megkérdezett erről számolt be nekünk. Gizella először a családorvossal egyeztetett, majd az 112-es hívószámot tárcsázta, a segélyhívásra válaszoló hölgynek bemondta a nevét, címét, majd közölte, hogy a édesanyja koronavírus-gyorstesztje pozitív, a családorvos javaslatára sürgősségi ellátásra van szüksége. A hölgy kapcsolta a mentőket, ahol egy másik hölgy válaszolt. Röviden tájékoztatta hogy a pulzoximéterrel mekkora szaturációt és pulzusszámot mért, majd megkérdezte, tudnak-e mentőt küldeni, vagy vigye őt be autóval. Azt mondták, a mentőknek várakozó listájuk van, vagy felírják, és amint szabadul, küldik, vagy beviheti ő.
Zsuzsi szintén ezt a választ kapta. Ő először egy, a DSP weboldalán található telefonszámmal próbálkozott, de ők nem tudtak segíteni, így az 112-őt tárcsázta. Hozzáteszi, a román nyelv miatt nem kell aggódni, ő egyből jelezte, ha lehet magyarul beszélne, utána rögtön magyarul válaszoltak neki. Egy diszpécser vette fel, és továbbkapcsolta, ott tudatták vele, ha mentőt küldenek, akkor csak napok múlva lesz eredmény, másnap viszont neki egy egész hétvégés eseményre kellett volna mennie, ezért minél előbb szerette volna biztosan tudni, hogy megfertőződött vagy sem.
– Ez volt egy ilyen nagyon furcsa, erkölcsi kérdés, hogy tényleg elhatározni, hogy én lemondok erről a hétvégéről, amit nagyon vártam, a szülinapomról, amit szintén nagyon vártam, már meg volt minden szervezve. Én sírtam is, a barátnőmet hívtam fel először, rosszul esett, próbáltam magam meggyőzni, hogy ez a jó döntés, ezt kell csinálnom, felelőtlen lennék, ha bemennék emberek közé – folytatja a történetét.
Ha mentő vinné el a beteget,
Edit azt tanácsolja, figyeljünk arra, hogy adjuk meg a mentősöknek a telefonszámunkat, és vigyék is el. Egy alkalommal ez náluk maradt, másnap egy csomó telefonálgatással tudták kinyomozni, hol van a beteg. Ezenkívül a beteg személyi igazolványa, egészségügyi kártyája és nyugdíjszelvénye kell, ha mégis elfelejtenénk, ezeket utólag is be lehet vinni, borítékban kell a kapusszobába tenni.
Arra is lehet készülni, hogy magatehetetlen beteget néha kell segíteni kivinni a mentőkocsihoz, jó előre megmondani minél részletesebben a segélyhíváskor, hogy milyen állapotban van a beteg, és hogy mik a tünetei. Például egy katétert kicserélnek a helyszínen is a mentősök, ha megmondjuk előre, hogy szükség van rá. Azt is ajánlott megmondani, hány beteg van a házban, mert akkor annyi gyorstesztet visznek, hogy elég legyen mindenkinek.
Edit édesanyja után nem a mentő jött,
ők vitték be a kórházba,
miután a betegség megjelenésének 12. napján egy enyhe javulás után elkezdett súlyosbodni az állapota, belázasodott, pedig soha nem szokott lázas lenni. A kapusszoba melletti szűrősátorból kijött egy hölgy és elkészítette az ankétot, részletesen kikérdezte a tünetekről, hogy volt-e láza, köhög-e, mellkasa, háta, feje, torka fáj-e, váladék van-e stb. Mondták, hogy ez nagyjából mind jelentkezett, ráadásul kontaktszemély, és pozitív gyorstesztje is volt korábban, ezért a Covid-sürgősségre irányították, ami a rendes sürgősség előtt található egy vagy két bejárattal.
– Szerencsére felállhattunk kocsival is a rámpára, mert nagyon gyenge volt, nem tudott volna sokáig várakozni. Bár hosszasabb várakozási időt mondtak, pár perc múlva kijött egy asszisztens a sürgősségiről, és nagyon kedvesen, udvariasan beterelgette a váróba. Nekem azt mondta, majd hívnak telefonon, ha befektetik a kórházba, és akkor hagyjam a csomagjait a kapusszobánál. Idáig kísérhettem, utána ki kellett mennem a kórház területéről, mert tilos ott parkolni.
Szintén a láz, illetve gyengeség, enyhe hátfájás, egyre erősödő köhögés miatt ment be Nóra is, őt is a Covid-sürgősségire irányították, ahol a vizsgálatok, laboreredmények és röntgenfelvétel alapján azt tanácsolták, hogy feküdjön be, mert otthon rövid idő alatt sokkal rosszabbra fordulhat a helyzete. Gizella és édesanyja is saját autóval érkeztek, akárcsak a többiek, a kapus az udvaron levő sátorhoz irányította őket, ahol „két fiatal pillanatok alatt felvette az adatokat”, és megmérte a lázat, szaturációt úgy, hogy közben ki sem kellett szállniuk az autóból.
Rádión szóltak a sürgősségi osztálynak, hogy hoztak egy koronavírusos beteget autóval, majd jelezték, hogy mehetnek hátra. Az ajtónál várt két személy, akik ellenőrizték a sátornál készült listát, és a beteg tüneteiről kérdezősködtek, majd lejegyezték az elérhetőségét.
Zsuzsi éjfél után ért be a sürgősségire:
– A kapus aludt, bebújtam a kapu alatt, arra megébredt, mondtam neki, hogy Covid-tüneteim vannak, s mondta, hogy jó, menjek – kezdi. A sátorhoz nem küldték, talán mert éjjel volt. A sürgősségi elé ment, úgy emlékszik, először kijött egy ápoló, megkérdezte, mi a helyzet, ő mondta, hogy tünetei vannak, kijött egy orvos, és a tünetei felől érdeklődött, majd lefotózta a személyi igazolványát. Bementek, beküldték egy terembe, ott volt még egy fiatal lány és az anyukája: a lány köhögött, nem volt oltott, rosszul érezte magát. Gyorstesztet csináltak, kijött, hogy pozitív, tüdőröntgenre vitték, és vért vettek, ezután csak az eredményt kellet megvárnia:
– Várakozás közben csevegtem az ápolóval, mindent elbeszéltünk, hogy a szülinapom elmarad, hogy ő órákat gyűjt. Nagyon jó fej ápolót kaptam el, az egész egy pozitív élmény volt, kicsit abszurd, kicsit szürreális.
Közben a röntgen is meglett, mondták, hogy nincs baj a tüdejével, mehetett haza, figyelmeztették, hogy „bent van a rendszerben”, és otthon kell ülnie két hetet, ezalatt a DSP is fogja hívni, és ellenőrizni is fogják.
A tüdőröntgen és/vagy CT az a vizsgálat, amit kötelezően elvégznek
minden betegnél, a betegség fejlődését röntgennel ellenőrzik, nyilatkozta a doktornő. Ezenkívül a páciensek oxigénellátását (a szaturációt) pulzoximéter, monitorok segítségével követik naponta többször. Vérvizsgálatokra is sűrűn számíthatnak a betegek, amelyben kitérnek a vérképre, gyulladásos próblémákra, máj- és veseműködési paraméterekre, a vércukorszintre, vérelektrolitokra és különböző egyéb paraméterekre, amelyek a koronavírus-fertőzésben speciális információval szolgálnak. Ez a közös törzs, de a vizsgálódást személyre szabják a helyzet függvényében.
Nóra esetében is ezeket végezték el elsőnek, Gizellát is arról tájékoztatta később az édesanyja, hogy vért vettek tőle, és röntgenfelvételt készítettek a tüdejéről. Kis idő elteltével közölték: saját felelősségre távozhat, de javasolják, hogy légzéstámogató kezelésen vegyen részt, mert gyenge a szervezetének az oxigénellátottsága. Még akkor este beutalták a kórházba, és oxigénmaszkot kapott. Az első 24 óra után az orvos tájékoztatta, milyen kezelést kap, milyen diétát állítottak be – a koronavírus miatt gyakori, hogy kiugrik a vércukorszint –, mikor lesz a következő képalkotó vizsgálat (röntgen, labor), hová alakult a szaturáció, mik az általános tapasztalatok a betegséggel kapcsolatban.
Aki nem lett egyből pozitív, a „suspect” zónába került.
A kórházban negatív lett a gyorstesztje – otthon korábban a pozitív mellett kétszer is mutatott negatívat a gyorsteszt –, ezért Edit édesanyját a „suspect” zónába vitték, ami a bőrgyógyászaton volt berendezve. Itt úgy tudja, vitaminos, erősítő infúziót és gyulladáscsökkentőket kapott.
Innen a nem Covid-zónába akkor lehet bekerülni, magyarázta Edit a kezelőorvos tájékoztatása alapján, ha két egymás utáni napon vett mintából (orr és garat) két negatív PCR-teszteredményt produkál a beteg. Ha vegyes, vagyis nem egyértelműen pozitív vagy negatív az eredmény, akkor megismétlik, és pozitív teszt esetén egyből küldik a megfelelő Covid-osztályra a beteget. Ha más probléma nincs, és hely van, akkor a fertőző osztályra, ha egyéb is van, akkor például a belgyógyászatra vagy más osztályra.
A kórházból kikerülve a betegek mesélték, hogy meghatotta őket, mennyire fárasztó a kórház munkatársainak a beöltözés, hogy milyen sok a munkájuk és kevesen vannak: a takarító és az ápoló személyzet tevékenysége jobban látszik a betegszobából, mert ők vannak ott többet, de az orvosoknak sem könnyű. Már csak az nehéz lehet, hogy annyiszor kell beöltözni abba a védőöltözetbe – gumicsizma, dupla maszk, plexi arcpajzs, kezeslábas stb. –, ahányszor szükség van rá, és órákat kell benne tölteni. A betegek nem ismerték meg a személyzetet, csak, ha bemutatkoztak, vagy a hangjuk, a szemük árulkodott arról, hogy kik is lehetnek. Minden nehézség ellenére igyekeznek emberségesen bánni a betegekkel – mondja Edit az édesanyja elbeszélése alapján.
Nóra a pszichiátria épületében elkülönített Covid-osztályra került, mivel az állapota nem volt súlyos – kezdetleges tüdőgyulladás, 93%-os szaturáció –, itt tíz napot töltött. Emlékei szerint antibiotikumot, vírusölőt, vérhígítót, májvédőt, rengeteg vitamint kapott. A gyógyszerek nevét nem mondják el, csak azt, hogy például gyulladáscsökkentőt, antibiotikumot, vitaminokat kap valaki.
A doktornő azt nyilatkozta, a gyógyszerezést a nemzetközi ajánlásokhoz igazítják, és azt személyre szabják a beteg állapota szerint.
– Minden kórházban fekvő beteg vérhígítót kap, mert fokozott a vérrögképződés veszélye. A kortikoterápia bizonyítottan hatékony a fertőzés különböző szakaszaiban. Az antivirális szerek a betegség kezdeti szakaszaiban segíthetnek, a rosszabbodás elején. Az antibiotikum nem hatékony, csak bakteriális felülfertőződésekben, májvédőkre, köhögéscsillapítókra, gyomorvédőkre, bélflóravédőkre, csepegőkre, vitaminokra, hasfogókra vagy hashajtókra van szükség, a lázcsillapítók, nyugtatók, altatók is fogynak, és szükséges sok-sok oxigén, különböző percenkénti térfogattal és sűrűséggel, adagolási módszerrel a betegség súlyosságától függően – részletezte.
Kérdésünkre azt is tisztázta, a gyógyszerek színe lényegtelen, sőt, változó, hiszen különböző gyártók a hatóanyagokat különböző színekbe csomagolják, ezért fölösleges tartani a sárga, piros stb. színű bogyóktól.
Na, hogy vagy?
Ha súlyosabb esetről van szó, és a beteg nem tud kommunikálni szeretteivel, akkor naponta egyszer, egy hozzátartozót tájékoztat a kezelőorvos a páciens hogylétéről. Abban az esetben, ha a beteg tud beszélni a családtagokkal, akkor javasolt egyetlen hozzátartozónak érdeklődni az orvostól a beteg hogyléte felől – lehetőleg naponta csak egyszer, kezdi Gizella, hogyan lehet kommunikálni, információkat szerezni a bent fekvő hozzátartozóinkról.
A kórház központi telefonszámát (0266212186) kell először tárcsázni, ott kapcsolják a kért osztályt, ezután lehetőség szerint a kezelőorvost fogják hívni a telefonhoz, vagy tájékoztatnak, milyen intervallumban javasolt telefonálni. Pontos adatokkal csak ő tud szolgálni, ha ő nincs jelen az ügyeletes orvostól általános információkat tudhatunk meg. Van, hogy megadják a az osztály mobilszámát, és általában a délelőtti, déli órákban lehet az egészségügyi állapotról érdeklődni.
Gizella szerint érdemes szem előtt tartani azt is, ha a beteg légzéstámogatásban részesül, akkor fontos, hogy mélyeket lélegezzen. Ha naponta többször hívogatjuk és beszélünk vele, akkor nem tud megfelelően szuszogni, romlik a szaturáció, a sejtek oxigénellátása gyengül, és emiatt a beteg állapota sem tud javulni. Így ő inkább az írott üzeneteket ajánlja.
És mit vigyek?
A hozzátartozók elvileg naponta a látogatási időben vihetnek csomagot, de igazából bármikor lehet. Napközben gyakran lejönnek, és felviszik a betegek dolgait. A kapus szerint délelőtt kevésbé gyakran jönnek, de ha felszólunk telefonon, hogy meghoztuk a csomagot, és sürgősen szükség van rá, akkor lejönnek, és szó nélkül felviszik, részletezi Edit.
A csomagokat a kapu jobb sarkánál elhelyezett fémasztalra kell tenni, rá kell írni a beteg nevét, az osztályt, ahová beutalták és a kórterem számát, figyelmeztet mindkét hozzátartozó, Edit és Gizella is. Edit kiegészítette azzal, hogy ehhez a helyszínen van írószer, papír egy dobozban, és tűzőgép, amivel rá lehet rögzíteni a csomagolásra. Arra is figyeljünk, tanácsolja, hogy a személyi igazolványban levő nevet írjuk a csomagra, mert különben elkeveredhet. Például, ha valakinek románul van a neve az igazolványaiban, akkor azt kell feltüntetni. Az sem árt, ha nem küldünk törékeny dolgot, vagy azt rendesen becsomagoljuk, a pakkot alaposan lezárjuk, mert csúcsidőben leeshet az asztalról, ha a hozzátartozók kicsit jobban tülekednek vagy figyelmetlenek. Úgy tapasztalta, a biztonsági őrök elég jól igyekeznek menedzselni a csomagok elosztását, felvitelét, de azért előfordulnak apróbb balesetek, mindenki ideges, kapkod ilyenkor egy kicsit.
Gizella azt javasolja, csak azt csomagoljunk, amit kér a beteg, vagy ajánl a kezelőorvos, ő például a befektetés után pizsamát, fehérneműt, papucsot, evőeszközöket, 1-2 poharat, vizet, törölközőt, szappant, fogkefét, fogkrémet, fésűt, toalettpapírt, papírtörlőt és/vagy papírzsebkendőt pakolt, később, miután konzultált a kezelőorvossal, C- és D-vitamin is került a csomagba. Edit is hasonló listát említ, az övén még a magatehetetleneknek pelenka, telefontöltő és szemüveg is szerepel, de a szükséges dolgok összeállításában az asszisztensek is tudnak segíteni, mondja. Ezenkívül az orvos javaslatára még étrendkiegészítőket – a koronavírusra jellemző az étvágytalanság, hasmenés, hányinger, hányás és a gyengeség – és, amikor nem volt, fiolás C-vitamint vitt még a kórházba.
Ha meggyógyult a beteg
Fekvő beteget mentővel küldenek haza, járóképes, vagy legalább felülni képes beteget kocsival kell a hozzátartozónak hazavinnie. Ha idős, gyenge betegről van szó, jól jöhet egy tolókocsi, szoba wc, járókeret, kórházi ágy, ágytál, sorolja Edit, hozzáteszi, „amíg nincs ilyen beteg a családban, eszünkbe se jut, hogy ilyesmi is létezik”. Ezeket kölcsönözni is lehet nagyon olcsón, például a Caritastól, ha ők nem tudnak segíteni, akkor is igyekeznek útbaigazítani.
Zsuzsit nem ellenőrizték gyakran.
Az ő történetét ott hagytuk abba, hogy elmehetett a sürgősségiről, miután kiderült, valóban koronavírusos, két hetet kellett karanténban töltsön. Hivatalosan péntektől volt karanténban, úgy emlékszik, a DSP szombaton hívta fel, a rendőrség meg hétfőn vagy valamikor a hét elején.
A DSP arról érdeklődött, hogy mindenki oltott-e, akivel együtt él, és arra kérték, a CNP-számukat küldje el SMS-ben, hogy ellenőrizhessék. Karanténba egyetlen családtagját sem küldték , mivel mindegyiküket beoltották korábban, csak arra kérték, hogy próbáljanak izolálódni, amennyire csak tudnak.
A rendőrségtől először csak a címét ellenőrizték, aztán kérdésére azt felelték, hogy aznap már nem mennek ki, csak másnap.
– Kérdeztem: és virágot is hoznak? Nem tudom, mi jött rám, a Covid az agyamra ment – nevet –, tudjátok, amikor meglátogatnak, akkor… Ráadásul csak ők látogattak meg egész végig. Megkérdezte, hogy milyen virágot szeretnék, én pedig mondtam, hogy csak viccelek, ő erre azt válaszolta, hogy mondjam nyugodtan, mert meg tudják oldani. De aztán nem hoztak, ez esett a legrosszabbul, hogy megígérték, és nem hoztak, meg vagyok sértődve.
Komolyra veszi a szót, és meséli tovább: másnap váltás volt, ők is felhívták a címegyeztetés miatt, aztán nem mentek, csak megkérdezték, hogy otthon van-e, és minden rendben-e. Pontosan már nem emlékszik, mikor mentek ki a helyszínre először, de neki úgy tűnt, későn.
– Azt hiszem, nagyjából ugyanabban az időpontban jöttek minden nap. Lehettek volna cselesek, de elég kiszámítható volt, mikor érkeznek, én nem éltem ezzel, de… – hagyja befejezetlenül a mondatot.