A szerző felvételei

Könnyekig meghatott férfiak, kellemes virágillat, tiszteletteljes méltatások jellemezték az idei Pro Urbe-díjak és díszpolgári címek átadására szervezett dísztanácsülést. Az augusztus 20-ra szervezett ünnepségre megtelt még a Szent István terem karzata is. 

Köszi, hogy vagytok!

Már a városháza bejárata előtt álldogáló mezbe öltözött fiatalok sejtették, hogy valami készül az épületben – sőt, aki tisztában volt vele, hogy mi fog történni, azt is tudta, kit köszöntenek majd. Elárulom: többen Ilyés Ferenc kézilabdázó miatt érkeztek, mások Balázs Ferenc cserkészvezető, fotográfus, esetleg Székely Zoltán fizikatanár, Szabó János szobrászművész, vagy épp Eötvös Péter zeneszerző, karmester miatt. 

A dísztanácsülést Ilyés-Benczédi Zsolt és Ilyés Hunor István zongora, illetve hegedű játéka nyitotta meg, Fritz Kreisler Liebesleid című műve csendült fel hangszereikből. Majd következett, amit már a tanácsüléseken megszokhattunk: a jelenlét ellenőrzése és a napirend elfogadása. 

Gálfi Árpád polgármester kapott szót ezután. 1993-ban döntöttek úgy az akkori  önkormányzati képviselők, hogy „díszpolgári cím és Pro Urbe-díj adományozásával fejezik ki köszönetüket azoknak a személyeknek, akik hozzájárultak a város fejlődéséhez, népszerűsítették a települést, jó hírét keltve itthon és a nagyvilágban, és ezzel a közösség identitásának megtartásához is hozzájárultak. Jó és bölcs döntés volt“ – vélekedett. A polgármester szerint megsüvegelendőek azok az emberek, akik nem csak az egyéni gyarapodásukat tartják szem előtt, hanem a közösségért is cselekednek. 

Hozzátette az elmúlt 31 évben száz fölé nőtt azoknak az embereknek a száma, akiket díjazott a város. Szokásához híven bölcs döntéshozatalt kívánt a képviselő-testületnek, akik egyébként elfogadták a határozattervezeteket. 

A kötelező körökön átesve elkezdődhetett a díjazottak méltatása, majd a díjak átadása, mely feladat a város polgármesterét illeti.

A korondi legényke útja

Az első Pro Urbe-díjat Balázs Ferenc cserkészvezető, fotográfus és pedagógus kapta meg, Szőcs Endre, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója méltatta. 

– 1937 májusának közepén a Korondi-hegy felett hirtelen viharfelhők gyülekeztek, majd pillanatokon belül leszakadt az ég. A leömlő óriási vízmennyiség következtében a Korond-pataka kilépett medréből és elmosott mindent és mindenkit, aki útjába került. Egy állapotos fiatalasszony az állatokat próbálta menteni, amikor elsodorta őt az ár. Szerencsés véletlen következtében ez egy csipkebokorhoz vitte, amiben megkapaszkodott, majd onnan felmászott a mellette álló fára. A helyi tűzoltók onnan mentették meg. A fiatalasszony Balázs Feri bácsi édesanyja volt, és Feri bácsit hordta a szíve alatt – kezdett bele az igazgató. 

Szőcs Endre

Majd elmondta, Balázs Ferenc végül október 5-én látta meg a napvilágot Korondon egy öttagú gazdálkodó család gyermekeként. A marosvásárhelyi műszaki iskolában tanult, első munkahelye a helyi készruhagyárban volt, ahol művezetőként és bérelszámolóként dolgozott. A katonaság után volt ifjúsági irányító, majd tanítani kezdett. 1953-tól műszerész gépészként tevékenykedett. ‘55-ben ismerkedett meg feleségével, akitől később három fia született. 

1974-ben csalta Tankó Albert a pionírházhoz, ahol a fotó- és filmkör vezetője lett, bár gyakorlata nem volt a fotográfia terén, hamar beletanult, és idővel szenvedélyévé vált, mindig volt nála fényképezőgép. 

„Feri bácsi, ha maga itt egy fényképet is mer csinálni, én ezt a kést magába ütöm. Ez a mondat 1989 decemberében a lángoló milícia épületének közelében hangzott el. Ennek ellenére vannak képeink, mi több, egész sorozatunk a ’89-es eseményekről. Az évek alatt elkészített több mint ezer felvétel igazi kordokumentum, igazi kincs” – mondta Szőcs. 

1990-ben Tankó Alberttel megalapították a Budvár cserkészcsapatot, ami „a legrégebbinek számít az országban”. Balázs Ferenc 80 évesen még visszaült az iskolapadba, és ő a romániai Vöröskereszt legidősebb tagja, sorolta a könyvtárigazgató. 

– Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak Székelyudvarhely nevében a több mint 50 éves közéleti tevékenységért, a több ezer gyerek nevében, akik közé én is tartozom, hogy az ismeretek átadása mellett az emberré válásunkat is egyengette, a több ezer fényképért, amit készített, valamint az önzetlen barátságért, amit mindannyiunknak átadott – zárta beszédét. 

Azokért akikkel együtt élek, a közösségért, a népemért

„A helyzet az, hogy nagyon sokféle munkát végeztem, sem anyagi, sem pedig erkölcsi elismerést nem vártam. Tettem azért, akikkel együtt élek, az itteni közösségért, a népemért” – mondta könnyekig meghatottan Balázs Ferenc.

Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Balázs Ferenc és fia, Balázs Attila

Fia, Attila lépett a mikrofonhoz és elmondta, a két éve az édesapja 85. születésnapjára szervezett életmű kiállítás anyagát – ami mintegy 50 képet tartalmaz Udvarhelyről és környékéről az 1950-es évektől az 1989-es forradalomig – a Haáz Rezső Múzeumnak adományozzák. Illetve azt ígérték, a következő két évben további 50 képet dolgoznak fel. Valamint a képeket a Fortepan digitális fotóarchívumnak is felajánlják.

Az udvarhelyi segítő ember

A következő Pro Urbe-díjat Székely Zoltán fizikatanár, a Tamási Áron Gimnázium pedagógusa kapta. Méltatására szintén fizikatanár kolléganőjét, Gagyi Annát kérték fel. 

– Olyan hittel, lendülettel végzi mindennapi iskolai teendőit, hogy mindnyájunknak tanári példaképe lehet. Olyan hiteles, meggyőző erővel tudja képviselni, bemutatni, bizonyítani a fizika szabályait, törvényeit, sokszor meghökkentő csodáit, hogy diákjaiból is egyöntetű elismerést vált ki – mondta. 

Gagyi Anna

Székely Zoltán Máréfalván született, majd ott is végezte az általános iskolát, később a Tamási Áron Gimnáziumba felvételizett, ahonnan a Babeș–Bolyai Tudományegyetem fizika karára vezette útja. 

Tanári pályáját Vágásban kezdte, majd tanított Bögözben és több udvarhelyi általános iskolában. 2008-ban került a gimibe. Több fizikaverseny is kötődik nevéhez, ő kezdeményezte a Fizikavalkádot, készített munkafüzeteket, évente összeállít egy kísérlet csomagot diákjaival, amit aztán bemutatnak az iskola többi növendékeinek is, és ha igény van rá, más intézményekbe is ellátogatnak vele. 

Gagyi Anna egy bibliai történetet idézett fel, amelyben a Bethesda tava mellett fekvő beteg azért nem tud belemenni a csodatévő tóba hogy meggyógyuljon, mert nincs segítő embere. „Szeretném hinni, hogy iskoláinkban minden tehetséges, támogatásra, segítségre szoruló gyerek mellé kerül egy segítő tanár, aki felkarolja és biztosan eljut a jelképes tó vizéig. Tudom, hogy azok a gyerekek, akik a Tamási Áron Gimnáziumban Székely Zoltán osztályába kerülnek, segítő emberükre találtak” – zárta beszédét. 

– Megilletődve állok itt

– mondta a köszöntött. Úgy érzi, semmi különöset nem tett a városért, ezért nem érti, miért érdemelte ki a díjat. „A körülöttem állók próbáltak meggyőzni arról, hogy de igen, megérdemled. Én most is azt mondom, hogy ez egy olyan díj, amit nagyon-nagyon sok ember megérdemel ebben a városban. Megérdemli az orvos, aki életeket ment és betegeket gyógyít. Megérdemli a színész, aki megnevettet olyankor, amikor bajban vagyunk, és kacagásra van szükségünk. Megérdemli a pék, aki hajnalban felkel minden nap, hogy kenyeret süssön nekünk (…) Bízom abban, hogy ezek az emberek is egyszer megkapják ezt a díjat, mert jár nekik”, magyarázta Székely Zoltán. 

Székely Zoltán

Díját diákjainak ajánlotta, akik „hajlandóak velem dolgozni és játszani”, illetve kollégáinak, akik önzetlenül, szívből, szeretettel és jó szándékkal végzik a munkájukat nap mint nap. 

Az atyai fehér bika

A harmadik Pro Urbe-díjat, post mortem, azaz halála után, Szabó János szobrászművésznek adományozták, akinek munkái gazdagítják a város és más udvarhelyszéki települések köztereit. 

Méltató beszédet Berze Imre szobrászművész mondott, aki még diákkorából ismerte Szabó Jánost, hiszen mestere volt, később pedig együtt dolgoztak a dr. Palló Imre Művészeti Líceum tanáraiként.

Szabó János

– Szabó mester karaktere ízig-vérig szobrász egyéniség volt. Csak azzal állt szóban érdemben, aki őszintén és hitelt érdemlően képes volt sommázni szándékát, melynek minden zsigeréből a bátorság kellett, hogy áradjon. Nem tűrte a kackiás cifra műmázakat, a libidóhajhász ambíciókat, sem beszédben, sem jellemben – magyarázta Berze. 

Szerinte két alkotásában tett igazán hiteles önvallomást a mester. Az egyik a Minotaurus, amely megálljt parancsol, félelmet és alázatot követel, felhívva a figyelmet a szobrászatban rejlő komoly és egyetemes teherre, előre jelezvén, hogy csak a legelfogultabbak próbálkozzanak, „kijelentve ezt az atyai fehér bika jogán.” Illetve a másik a Velocipédező, amely magánéletének nehézségeit, olykor féktelen zsákutcáit, a felhőtlen örömteli pillanatokat, a meghasonulást és újrakezdést, az önként vállalt hétköznapi vezeklést, az angyalgyermek méltóságának védelmét és a mindenkori ember szeretetét fejezi ki – sorolta. 

„Fő műve mégis a hosszú évtizedeken átívelő pedagógiai pályájában és szerethetően rettentő attitűdjében rejlik, amely igazi legendává tette egykori diákjai és kollégái körében.” Hozzátette, igazságtalannak tartja hogy, ha az embernek csak halála után van méltó megbecsülésben része. 

Berze Imre és Szabó Levente

A díjat Szabó Levente, a szobrászművész fia vette át és ajánlotta is fel a művészeti iskola számára, hogy helyezzék ki az édesapja tiszteletére állított emlék sarokba, hogy „a diákokat inspirálja, hogy minél magasabb szintre eljussanak.”

Az udvarhelyi sportcsillag

Újabb zenei közjátékot követően a díszpolgári címek átadása következett. Elsőként Ilyés Ferenc kézilabdázót érte a megtiszteltetés, aki kimagasló sport eredményeket ért el, és jelenleg a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. Méltatására Benedek Árpád Csaba, önkormányzati képviselő sétált a mikrofonhoz. 

Ilyés Ferenc 1981-ben született Udvarhelyen, a sport szeretetét és tehetségét már szüleitől örökölte, hisz édesanyja román válogatott kézilabdázó, édesapja labdarúgó volt. Pályafutását a székelyudvarhelyi sportiskolánál kezdte, Bakó Lajos volt az edzője. Előbb egy helyi csapatban játszott, majd következett Szeged, Makó, Veszprém, a Bundesliga, egy újabb veszprémi kitérő után egy évig Lengyelországban játszott, aztán ismét Szegedre tért vissza, 2016-ban került Tatabányára, a 2021-es szezon végén onnan vonult vissza. 

229-szer lépett pályára mint magyar válogatott kézilabdázó, a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián is részt vett. 

Ilyés Ferenc

– Szívügye a székelyudvarhelyi és a határon túli utánpótlás nevelés. 2018-tól a Magyar Kézilabda Szövetségben a határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottként, majd 2020-tól az Együtt Növünk Fel Alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedett. 2023 áprilisában a Magyar Kézilabda Szövetség elnökévé választották, elnöksége alatt húsz év után a női és a férfi magyar kézilabda-válogatott újból kijutott a 2024-es párizsi olimpiára. „Ma itt állunk egy olyan ember előtt, aki nemcsak a sportban, hanem az életben is példaképpé vált” – zárta Benedek Árpád Csaba. 

„Kicsit zavarban vagyok”

– vallotta be Ilyés, amikor a mikrofonhoz szólították, úgy gondolta, nem lehet felkészülni arra, hogy a szülővárosodban díszpolgárrá avatnak „Az ember csak teszi a dolgát, amit a sors neki kijelölt, vagy amiben úgy gondolja, hogy megtalálja önmagát, és nem foglalkozik azzal, hogy milyen díjakat hozhat ez, vagy milyen elismeréseket. Nem foglalkoztam ezzel, mindig szerettem volna jobb és jobb lenni. Szerettem volna először is kézilabdázó lenni, jó kézilabdázó, majd magyar válogatott, hiszen mindannyian tudjuk, hogy székelyként mit is jelent az, hogyha a magyar válogatottban szerepelhet az ember. Ez egy óriási adomány. És azt is el kell mondanom nektek, hogy mindig éreztem mérkőzések előtt-után, hogy az a szeretet, amit kapok, az nemcsak Magyarországról jut nekem, hanem innen is tőletek” – mondta elérzékenyülten. 

Hozzátette, ebből a szeretetből próbál visszaadni most a Magyar Kézilabda Szövetség elnökeként az udvarhelyieknek, a városnak. Megköszönte a szülei, a felesége és a kisfia támogatását, illetve Bakó Lajosnak a munkát, amit annak idején belé és társaiba fektetett. 

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy Székelyudvarhelyről indultam, és ezt mindig mindenhol próbáltam tudomására is hozni mindenkinek. Nagyon örülök, hogy időről időre vissza tudok térni, és ugyanazt a szeretetet és barátságot kapom, mint gyerekként. Remélem, hogy jó hírét vittem a városnak, hiszen mindig büszkén vállaltam a gyökereimet, a székely mivoltomat” – jelentette ki. 

Székely zenei zseni

Szintén már csak post mortem kapott díszpolgári címet a nap utolsó ünnepeltje, az udvarhelyi születésű Eötvös Péter zeneszerző, zenepedagógus, karmester. Méltató beszédét Jankó Zsolt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere mondta el. 

Jankó Zsolt

„Eötvös Péter korunk kiemelkedő zeneművésze a 20-21. század egyik legismertebb kortárs zeneszerzője, karmestere volt. Töretlen energiával újabb és újabb műveket alkotott, univerzális zenei nyelvezetébe beleszövődtek szülőföldjének és más népének zenéje, jellegzetes elemei, nyelvi dallamosságai. Vonzódott a színpadi és filmes látványhoz, imádta a filmet, a színházat, a muzsikát”, kezdett bele Jankó. 

Eötvös 1944-ben született Székelyudvarhelyen, egy zenész családba. Korán találkozott a zenével, már négy éves korában megírta az első kottáját, tanult zongorázni, hegedülni, fuvolázni és ütőshangszereken, 5 évesen komponált először. Tizennégy évesen Kodály Zoltán felvette a különleges tehetségek osztályába a budapesti zeneakadémiára, ahol zeneszerzői tanulmányokat folytatott, majd 1966-ban, 22 éves korától, ösztöndíjjal karmesternek tanult Kölnben.

Eötvös Péter

„Eötvös Péter tiszteletet parancsoló volt, de a szemében mindig ott bujkált egy kis huncut humor, mely első pillanatra szinte még szigorúbbnak tüntette fel előttem. Amikor azonban eltelt egy-két nap, rájöttem, hogy a szigorúság a zene iránti alázatból és tiszteletből fakad. Olyan ember volt, akitől tanácsot lehetett kérni, aki véleményét baráti módon osztotta meg velem és a többi növendékkel. Elképesztően gyakorlatias és hatékony tanácsokat adott. Nem szerette a mellébeszélést és azt sem, ha a zenekar – 70-80 emberről beszélünk – idejét nem használjuk ki maximálisan. Mi, a növendékei felnéztünk rá, mert komoly szakértelmet és emberi tartást sugárzott, és közvetlen baráti is volt egyszerre” – vallott saját érzéseiről Jankó. 

A zeneszerző, karmester és pedagógus véget nem érő díjainak és kitüntetéseinek sorában van Magyar Klasszikus-, Kossuth-, Prima Primissima-díj is, kapott Magyar Kultúra Nagykövete kitüntetést, Arany Oroszlán Életműdíjat, Magyar Szent István-rend és Németországban Goethe-érmet is.

„Eötvös Péter Székelyföldről indult, a székelyek életerejével, konokságával felvértezve. A kíváncsiság hajtotta az emberi lét és küzdelem megfejtésének kíváncsisága. Az, hogy miként fedezheti fel magát az ember, a zene és a kép dimenzióival” – idézte zárásként Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatójának beszédét, ami a 2024. március 24-én eltávozott Eötvös Péter búcsúztatóján hangzott el. 

Az udvarhelyi díszpolgári címet özvegy Eötvös Péterné Mezei Mária vette át. Elmondta, nehéz szívvel jött el, hiszen nem neki, hanem férjének kellene a mikrofonnál állnia. „Nagyon-nagyon szépen köszönöm önöknek, hogy ezzel a díjjal megemlékeznek róla” – tette még hozzá. 

Ilyés Ferenc, Eötvös Péterné Mezei Mária, Balázs Ferenc, Szabó Levente és Székely Zoltán

Az esemény úgy végződött, ahogyan kezdődött, Ilyés Benczédi Zsolt és Ilyés Hunor István játékával.