Komolyzenét hallgatnál péntek este?

Kamarazenei est lesz pénteken, október elsején este 18 órától a városháza Szent István termében, a Székelyföldi Filharmónia szervezésében.

A koncerten Kostyák Előd csellóművészt hallhatják az érdeklődők, zongorán közreműködik Geréb Erika. Az előadók Clara Schumann, Claude Debussy, Kodály Zoltán műveit játsszák.

Noha bérletes előadásnak számít, jegyeket a helyszínen is válthatnak a nem bérletes érdeklődők, de előzetes regisztráció szükséges a 0745-031452-es telefonszámon. 

Kostyák Előd Kolozsváron született, zenei tanulmányait szülővárosában és Bukarestben végezte, a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott. 2008 óta a kolozsvári Magyar Opera szólócsellistája. Intenzíven részt vesz Erdély és Európa zenei életében szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Brassai Sámuel csellóján játszik, melyet Christian Neubauer készített 1835-ben Budán, és amelyet a kolozsvári Amaryllis Társaság kezdeményezésére 2008-ban Márkus Barbarossa János újított fel, jelenlegi birtokosa az Unitárius Püspöki Hivatal.

Geréb Erika zenei tanulmányait a Csíkszeredai Zeneiskolában kezdte Kántor Erika tanárnővel, majd a Kolozsvári Zenelíceumban folytatta Búzás Pál tanár úr irányításával. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Zeneakadémian végezte. Tanárként dolgozott a kolozsvári Zenelíceumban és az Instrumentor magániskolában. Az elmúlt öt évben korrepetitorként és zongoratanárként dolgozott a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban, illetve a szekelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceumban.